S ha állatoknak vagy embereknek nyelvén szólok is…

A Fogadó a Négy Macskához olyan típusú, jellegű és műfajú könyv, amilyet szívem szerint én is írnék, mondjuk, akkor, ha lenne időm úgy istenigazából nekiülni egyszer az írásnak…

cicalapos

 

Szeretek könyvtárba járni. Nem mintha otthon nem lenne épp elég olvasnivaló, de azért néha olyan jól esik a hatalmas, plafonig érő polcok és könyvek ezrei között bóklászni és kutakodni! Ráadásul egy vidéki könyvtárnak még az az előnye is megvan, hogy igen hamar meg lehet ismerni egymást (olvasók és könyvtárosok), így gyakran már előre félretesznek bizonyos könyveket, amelyekről feltételezik, hogy érdekelhetnek, vagy megszerzik, amit szeretnék elolvasni. De az is gyakori eset, hogy csak úgy, bogarászás közben akadok rá valamilyen kincsre, mint ahogyan a most ajánlott könyv esetében is történt. Az Új könyveink polcon fedeztem fel, és bevallom, első körben valóban csak a borítója fogott meg: színes, vidám összevisszaság, és persze macskák. Belelapoztam, majd döntöttem: viszem is! Aztán néhány hétig még ücsörgött a polcon, a sorára várva, majd egy kárpátaljai hivatalos utazásra készülődve bedobtam a bőröndbe, este pedig, már a szállodai szoba magányában elővettem, és néhány oldal után tudtam, hogy innentől kezdve ez a könyv bekerül a kedvencek közé.

Pedig azt nem merném állítani, hogy Mirtse Zsuzsa munkája a legjobb macskás könyv, amit eddig olvastam (ha valakit esetleg érdekelne, szerintem eddig Urbán Szabó Krisztina kétkötetes Macskanaplója viszi a prímet ebben a műfajban), de az kétségtelen, hogy ott van az élvonalban. Számomra az lehet a titka, hogy a Fogadó a Négy Macskához olyan típusú, jellegű és műfajú könyv, amilyet szívem szerint én is írnék, mondjuk, akkor, ha lenne időm úgy istenigazából nekiülni egyszer az írásnak (és ezt az időt esetleg nem macskák mentésére fordítanám inkább). Addig viszont öröm, ha ilyen könyvre bukkanok, amely távol áll a cukiskodástól, nem hajlandó semmilyen rózsaszín ködöt eregetni az állattartás fölé, és nem hallgatja el a buktatókat sem. Épp emiatt a könyv olvasása belőlem érzelmek sokaságát váltotta ki: olvasás közben voltam vidám, együttérző, megértő, de szorongó és időnként kifejezetten dühös is.

mirtse Zsu cicaval
Mirtse Zsuzsa (forrás: a szerző honlapja)

Egyébként ez tipikusan az a könyv, aminek nem nagyon lehet elmesélni a történetét (emiatt most nincs különösebb spoiler-veszély), merthogy aligha van kerek története, leginkább apró, de összefüggő mozaikokból áll össze, amelyek létrehoznak egy kitalált családot (visszaemlékezve iskoláskori verselemzéseinkre, kicsit olyan ez, mint az egyes szám, első személyben írott versek esetében a „lírai én”, tehát itt van egy lírai családunk). Anya-apa-gyerekek, egy öreg kandúr és egy kutya. A gyerekek egy séta alkalmával összeszednek két kismacskát, akiket végül hosszas latolgatás után megtartanak, majd valahogy odakeveredik még egy, akit szintén. Így lesz tele a ház állatokkal. És innentől válik viszonylag követhetetlenné (bár egy macskás számára természetesen követhetővé), hogy mi miért és hogyan is történik ebben a (lírai) családban. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni (és miért is ne akarnánk?), akkor ez a könyv arról szól, milyen vicces, szomorú, elkeserítő vagy épp szívderítő történetek esnek meg egy olyan családban, ahol a kétlábúak önmagukban is épp eléggé őrültek (a szó jó értelmében), a négylábúak pedig alaposan felborzolják a kedélyeket. Az állattartás buktatóiról manapság igen sokat beszélnek (szerintem még mindig messze nem eleget), és ez a könyvnek talán a legnagyobb erőssége: bár néhány érvelésétől kinyílott a képzeletbeli bicskám, azt mindenképp elismerem, hogy legalább beszél dolgokról. A történetbeli anya – könnyen kitalálható, hogy ő a történet kulcsfigurája – nem mindig hoz egyértelműen jó döntéseket az állataival kapcsolatban (esetemben ez az állatmentő véleménye és szempontja!), de felelősséget vállal értük és a következményekért. Ebben a folyamatban pedig sok minden éri, ami egy állatos családban megtörténhet. Ezért is merem ajánlani a könyvet annak ellenére, hogy bizonyos részeivel nem tudok egyetérteni, azt azonban elismerem, hogy lehet egyfajta mérce és iránytű, az állatos-családos lét egyik szakmunkája. Akiknek pedig épp nincs otthon állatuk, azok számára kifejezetten szórakoztató lehet, úgy olvashatják, mint Durrell egyik kései utódát, aki szívesen mesél a (lírai) családjáról és egyéb állatfajtákról.

mirtse

 

 

Olvass bele: Fogadó a Négy Macskához

 

 

 


Mirtse Zsuzsa Fogadó a Négy Macskához, Ciceró Kiadó, Budapest, 2010

Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztő 1967-ben született. Hat önálló kötete jelent meg: mesekönyv, novelláskötet, regény, valamint három verseskötet. Így határozza meg önmagát: „Kislány koromban aranyásó akartam lenni, kincskereső. Szerettem volna egy üvegcipellőt. Nő. Előfordulási helye: Budapest, kis tó partja, csigaház, hetedik szoba.”


A kötet az általunk figyelt erdélyi könyvtárakban nem kölcsönözhető.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s