Történelmi krimi a Bácskából*

Be kell vallanom, hogy elég sokáig nem tudtam mit kezdeni a krimi műfajával, Agatha Christie-t vagy épp Conan-Doyle-t igencsak sematikusnak láttam (és látom ma is), főszereplő figuráikból és elbeszélt történeteikből hiányzott az életszerűség, a szórakozáson és a logikai játékon túl pedig sose éreztem azt, hogy kaptam is valamit a könyvektől.

konyvek.JPG

Mindez a „középkori Sherlock Holmes-történettel”, A rózsa nevével kezdett megváltozni. (Bár Umberto Eco könyve sokkal több mint bűnügyi történet, ha annak konvencióit be is tartja.) Aztán nagyjából másfél évtizeddel ezelőtt találkoztam a skandináv krimik néhány képviselőjével, és főképp a svéd Henning Mankellt olvasva jöttem rá, hogy ezt a műfajt is lehet (közel) szépirodalmi szinten művelni. Az ő visszatérő főhőse, Kurt Wallander felügyelő ugyanis közel sem hibátlan jellem, akinek magánélete nincs is, hanem olyan szereplő, aki maga is reagál kora kihívásaira, küzd saját démonaival, és ha mindegyik hozzá kapcsolódó regényt elolvassuk (összesen 12 ilyen van), akkor az ő lelki fejlődésének, majd leépülésének is szemtanúi lehetünk. (Magyar nyelvterületen inkább a Kenneth Branagh-féle megfilmesítések révén ismert az alak.) Annak pedig most külön lehet örülni, hogy ennek a vonalnak magyar követője is akadt, bár ami Mankell számára fő csapásirány volt, az – valószínűleg – az itt tárgyalandó író számára csak kirándulás egy új területre.

A vajdasági Doroszlóról származó Hász Róbert ugyan nem tartozik a legismertebb magyar írók közé, mégis nemzedéke egyik legjobb tollú elbeszélője. Az 1991 óta Szegeden élő és ott a Tiszatáj folyóirat főszerkesztőjeként dolgozó szerző neve persze nem ismeretlen az irodalomban jártasabbak számára, az igazi hírnév mégsem kapta szárnyra, pedig igazán méltó volna erre. Jómagam A künde című történelmi regénye (2006) révén ismertem meg a nevét, és azóta talán valamennyi megjelent munkáját elolvastam. Ami azért is érdekes, mert szinte ahány mű, annyiféle műfajt próbált ki, és mindegyiket élvezetesen tette. Írt a mágikus realizmussal kacérkodó kisregényt (Végvár), utaztató filozofikus-művelődéstörténeti regényt (A Vénusz vonulása), ironikus-keserű antiutópiát (Ígéretföld), sajátos családregényt (Júliával az út) és több novelláskötetet is. Számomra mindegyik a letehetetlen olvasmány kategóriába tartozott, ám legújabb műve elsősorban azért is érdekes lehet, mert ennek középpontjában a szerző által is jól ismert szülőföld (a bácskai régió) környezete áll, a regény fő cselekménye Zomborban játszódik.

A Bácska (az egykori Bács-Bodrog vármegye) a történelmi Magyarország egy igencsak sajátos régiója volt, amely a 18. század, a török hódoltságot követő újratelepítés után multietnikus jelleget mutatott. A területen őshonos és újratelepített magyarok mellett éltek szerbek (rácok), horvátok (sokácok), bunyevácok (vitatott hovatartozású, részben elmagyarosodott katolikus délszláv népcsoport), majd németek (svábok), sőt kisebb számban ruszinok és szlovákok is. E népcsoportok együttélése és egymásra hatása sajátos kultúrát hozott létre annak ellenére is, hogy köztük aránylag ritka volt a keveredés. Az arany vagy kincses Bácska a 19. századra az ország egyik legfontosabb gabonatermelő vidékének számított, de az agrárium más területein (szőlőművelés), továbbá a dunai kereskedelemben is kiemelkedő jelentőségűnek. 1920 után a terület legnagyobb része a délszláv államhoz került; ma északi sávja Magyarország, legnagyobb része Szerbia, egy egészen kis része pedig Horvátország része. Bár még ma is több nemzetiség lakja, régi sokszínűsége megkopott: a németeket 1944 után elüldözték (illetve kiirtották), a magyarok száma elvándorlás és asszimiláció révén is folyamatosan csökken, és minthogy a délszláv háborúk csaknem teljesen kimerítették az ország gazdaságát, sokat vesztett egykori szépségéből.

A ma nagyjából 50 ezer, többségében szerb lakosú Zombor (Újvidék és Szabadka után) a szerbiai Bácska harmadik legnagyobb települése, a Monarchiában 1918-ig itt volt a vármegye székhelye is. A középkorban még Coborszentmihálynak nevezett városban az előző századfordulón nagyjából fele-fele arányban éltek magyarok és szerbek, de kisebb számban a régió más etnikumait és vallási közösségeit is meg lehetett találni. Így a székhely magában hordozta a régió sokszínűségét, míg a környék települései között voltak homogén és több nemzetiség által lakott falvak is. Zombor vagy Szabadka piacán így aztán igazi nyelvi kavalkád uralkodott, bár abban az időben az árusok öltözék alapján pontosan tudták, kit milyen nyelven lehet megszólítani. Az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka (1867–1918) és általában a 19. század a régió virágkora volt, hiszen ekkor vált veszélyeztetett peremvidékből a kialakuló kapitalista gazdaság egyik fontos központjává, amelynek következtében a Bácskában gazdag polgári réteg alakult ki, de még a helyi parasztok életszínvonala is jelentősen emelkedett az agrárkonjunktúra idején.

Az ebben a környezetben játszódó mű a manapság egyfajta divattá fejlődött történelmi krimi műfajába sorolható, amelynek legismertebb magyarországi képviselői pl. Fábián Janka vagy éppen Kondor Vilmos. A kötet cselekményszövése, jellemábrázolásai azonban nemcsak ezekkel a hazai pályatársakkal, hanem a skandináv irányzat legnagyobbjaival (Henning Mankell, Stieg Larsson) is rokonítják, miközben azt is mindvégig érezzük, hogy egy jól képzett szépíró munkájával van dolgunk, aki a végére – anélkül, hogy a poént lelőnénk – még egyfajta oidipuszi fordulatot is belecsempészett munkájába.

Ez a regény azonban azoknak is kellemes perceket szerezhet, akik a krimi műfaját nem becsülik igazán sokra. A könyv ugyanis egészen izgalmas képet fest az előző századelő Zomborjáról és Bácskájáról, és e tekintetben is hitelesnek látszik. (A cselekmény 1902-ben játszódik.) Bár a mű középpontjába kerülő rejtélyes sorozatgyilkosság és a címszereplő Fábián Marcell rendőrnyomozó teljes egészében az alkotói fantázia szüleménye, az a miliő, amelyben mindez lejátszódik, akár ilyen is lehetett. Azt nyilván nem állíthatjuk, hogy bizton ilyen is volt, de az látszik, hogy a környezetrajz megteremtése érdekében az író komoly kutatómunkát végzett a helyi sajtóban és a várostörténetben, így ábrázolását még ott sem érezzük anakronisztikusnak, ahol egyébként az. (A regényben már fontos szerepet kapó katolikus templom például valójában később épült meg.) De azok a helyszínek, ahol a szereplők hétköznapjai zajlanak, a Megyeháza, a Polgári Kaszinó, a szerb olvasókör (Csitaonica), a Fehér Hajó vendéglő, a park stb. egytől egyik fontos részei voltak a századfordulón a településnek. Egyes szereplők, vagy legalábbis családjaik (Falcione, Bitterman, Baloghy) ugyancsak létező személyiségei voltak a „boldog békeidők” Zomborjának, és a szerző még a ma már inkább írói munkássága révén ismert Gozsdu Eleket is belecsempészte a regénybe. (Gozsdu megyei főügyészként ebben az időben csakugyan a városban dolgozott. Hogy feleségének volt-e afférja a regényben ábrázolt módon egy helyi hírességgel, azt nem tudni.) Egy – látszólag – jelentéktelen mellékszál erejéig megjelenik a szerző akkor még többségében svábok lakta szülőfaluja, Doroszló is, így a Bácska egy másik arcára is vetül némi fény. Utal a szerző a régió multietnikus vonásaira is; a szereplők között a magyarok mellett megjelennek szerbek és németek is, akiknek eltérő mentalitását, külső megjelenését is jól jellemzi. Elhangzik a könyvben néhány szerb és német mondat is, de a megértéshez nincs szükség e nyelvek magas szintű ismeretére. (Abban az időben valamilyen szinten csaknem mindenki értette a másik nyelvét.) Bár akadnak köztük nemzetiségi ellentétek, a másik iránti előítéletek, ezek itt nem tűnnek áthidalhatatlannak, a különféle nációk együttélése a regényben természetesnek tűnik. A Monarchiába éppen 1867-ben beleszülető főszereplő, de még szerb felettese számára is ekkor még teljességgel elképzelhetetlennek tűnik, hogy a soknemzetiségű államalakulat valaha is felbomolhat, annyira a 19. századi keretek között gondolkodnak. Pedig bő évtized múlva ez a kincses Bácska a Monarchiával együtt szétszakad, és maga Zombor is megyeszékhelyből harmadrangú várossá válik a tízszeresére nőtt nagyszerb „nemzetállamban”.

Ám épp az a regény nagy erénye, hogy nem kell sem zomborinak, sem bácskainak lenni ahhoz, hogy az egyébként a krimik legszebb hagyományai szerint vezetett cselekményt élvezhessük; a környezetrajz nem célja, hanem csak háttere az elbeszélésnek. De nemcsak maguk a helyszínek, hanem a jellemző cselekvés- és viselkedésformák is megidézik a századelő hangulatát, ám anélkül, hogy mindez idejétmúltnak hatna. (A „megidézés” szónak itt azonban a szó szoros értemében is lesz jelentősége, hiszen a kordivathoz hozzátartoztak a spiritiszta szeánszok is, amellyel a könyvben is találkozunk, de az író olyan okosan építette be a leírást, hogy az olvasó a regényt végigolvasva sem tudja eldönteni, hogy az ott elhangzottak adtak-e kulcsot a bűntények felgöngyölítéséhez vagy csak afféle babonás humbug szemtanúi voltunk.) Persze a regény egyes motívumait – pl. a csendőrparancsnok homoszexuális vonzalmait – aligha lehetett volna ilyen nyíltsággal megírni a cselekmény idejében, így aztán nagyon is 21. századi prózával van dolgunk. Fábián Marcell sem Poirot vagy épp a színtelen, szagtalan (és érzelem nélküli cinikus) Sherlock Holmes rokona, hanem inkább a skandináv krimik esendő, a saját származásukat, életük értelmét is kutató hőseié, Lisbeth Salanderé vagy Kurt Wallanderé, akik az esetek felgöngyölítése mellett saját hétköznapi problémáikkal is küzdenek, és semmiféle erkölcsi felsőbbrendűséget nem sugallnak.

Mégis minden megvan ebben a könyvben, ami krimirajongók számára vonzó lehet: váratlan fordulatok, az olvasó orránál fogva vezetése, egyre szaporodó információk. Ráadásul a főhős a cselekmény tizenhárom napja során nemcsak a város elitjét megtizedelő, kezdetben öngyilkosságnak látszó bűnténysorozat tettesét, hanem saját rejtélyes származásának megfejtését is kutatja. A későbbi nyomozó ugyanis talált gyerekként az apácáknál nőtt fel, és tőlük, valamint egy már rég elhunyt paptól kapta legfőbb indíttatásait, ám hiába a tehetség, mégsem lelkész, hanem az újonnan létrehozott rendőrség nyomozója lesz belőle, aki az akkor még kétkedéssel kezelt új módszerek (pl. ujjlenyomat-vizsgálat) révén igyekszik felderíteni a bűntényeket. S ahogy az már a jobb krimikben lenni szokott, amikor azt hisszük, sikerült megtalálni a megoldást, kiderül: semmi sem úgy van, ahogy addig sejtettük, és olyan szálak is összekapcsolódnak egymással, amelyekről aligha gondoltuk volna. A legvégén sok fordulat után mindkét rejtély megoldása a nyomozó ölébe hullik, bár kis híján az életével fizet érte.

Egy szó mint száz: Hász Róbert egy olyan műfajban sem vallott szégyent, amely sokak szerint inkább specialisták terepe. Korábbi könyveihez képest talán ezért is kevesebb a filozofikus eszmefuttatás, így a munkásságával még csak most ismerkedők számára kiváló beavatás lehet. Aki a mai Zombort jól ismerni véli, ebben a könyvben olyan arcáról is megismerheti, amelyet ma már az ott élők sem ismerhetnek. Igazából egyet lehet csak sajnálni, hogy Fábián Marcell vélhetően egyszeri szereplője lesz csak Hász életművének, pedig igazán kíváncsiak lennénk arra is, hogyan találja meg a helyét az újabb körülmények között, és hogyan boldogulna más, bonyolult bűnesetekkel, amint a klasszikus krimik nyomozói szoktak.

borito 

Olvass bele: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja

 

 


 

Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja, Kortárs Kiadó, Budapest, 2017

Hász Róbert 1964-ben született a vajdasági Doroszlón. Később Újvidéken tanult magyar irodalmat. 1991-ben kitört a jugoszláviai háború, Hász Róbert családostul Magyarországra menekült, azóta Szegeden él. 2011 óta a Tiszatáj főszerkesztője. Könyvei német, francia, olasz, angol nyelven is olvashatóak.

* Az ismertető egy rövidebb változata megjelenik a Bajai Honpolgár folyóirat 2018. szeptemberi számában.


A kötet az általunk figyelt erdélyi könyvtárakban nem kölcsönözhető.

A szerző más kötetei a megtalálhatók Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtárban (A künde, Végvár) és a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban (Diogenész kertje, Végvár, Júliával az út, A Vénusz vonulása, Ígéretföld).

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s