Sorstépázta életek (Gerlóczy Márton: Mikecs Anna Altató)

A saját életünket éljük-e vajon, vagy idegenek vagyunk a saját bőrünkben is? Miért sodródunk bele számunkra méltatlan helyzetekbe? A sorsunkat mi magunk, vagy számunkra uralhatatlan külső körülmények irányítják? Mennyit bír ki egy nő, akire nemcsak a család, de a történelem terhe is ránehezedik? Nagy kérdések egy élvezetesen megírt regényben.

Mikecs5.jpg

Mielőtt még bárkit is elriasztanék az olvasástól, sietve megjegyzem: Jékely Márta története akár bármelyikünk története is lehetne. Schéfer Ida és Jékely (Áprily) Lajos lányának ugyanis – bármennyire is művészcsaládból származik – egyáltalán nem az elefántcsonttorony jut osztályrészül. Pedig nem kis rajztehetséget tudhat magáénak. És hozzá rebbenően érzékeny, mindenre fogékony idegzetet. Tipikus művészkarakter – mondhatnánk. De ahogy a nők körében gyakori, ehhez a képlethez nem kevés empátia, alkalmazkodási vágy is társul. Vágy, hogy otthon legyünk valahol. Közösségben. Családban. Önmagában ez a képlet akár a teljes élet receptje is lehetne. Csakhogy Márta esetében épp ez válik életének keresztjévé. Az empátia, az alkalmazkodás, a kötelességérzet keresztjére feszíti magát nap mint nap a család taposómalmában.

És még valami, ami az introvertált, magányt kedvelő nők csapdája: hogy karakterükkel ellentétes férfiba szeretnek bele. Miért nem választ Márta olyat, aki hozzá hasonló? Miért köt ki egy robusztus, sodró lendületű férfi mellett, akinek a szerelmük idején oly vonzó vibráló energiája fordul majd ellene házasságában? Mert míg Dezső nem tűri maga felett a korlátokat, házasságában is utazgat, nőzik, kedvteléseinek él, addig Márta egyre inkább a négy fal közé és az áldozat szerepébe szorul. Előbb csak a rajzolásról mond le – Dezső hatására a szobrászatot választja (már az első oldalakon) – majd később teljes művészi ambícióiról. És hogy a regény még tovább fokozza ezt a helyzetet, Márta gyerekei is apjukra hasonlítanak: ahogy nőnek, éppoly szeszélyesek, akaratosak, kiszámíthatatlanok, akárcsak Dezső. Nyughatatlan vérük különböző kétes kalandokba kergeti őket. És mit tehet ilyenkor egy anya: ül a négy fal között, és módszeresen emészti magát. A csapda bezárul.

Mikecs8.jpgMárta sorsa viszont szorosan összefonódik anyja sorsával. A regényben váltakozik ez a két életút. Kiderül, Idának sem volt könnyű élete. A házasság ugyan idillt ígér: a jóképű, titokzatos költőhöz fűződő szerelem, a nagyenyedi szép polgárház – ahonnan a nagy mezőkön át el lehet ellátni egészen a Maros vizéig, és még azon is túl –, és Ida fellélegzik, úgy érzi, feleségként, anyaként saját élete lehet végre. Azonban az idill nem tart sokáig. Korán kiütközik a két család közti különbség, Idának hamarosan hiányozni kezd a lánykora, és felismeri, hogy a családi béke kedvéért háttérbe kell szorítania egyéniségét. Ráadásul a történelem is közbeszól: az „oláhok” betörnek Erdélybe, vissza kell menekülniük Kolozsvárra, majd újra Enyedre, Ida testvére, Ernő meghal a fronton, és minden között a legsúlyosabb csapás: Trianon.

Ezt a könyvet nagyon lehet szeretni. A súlyos mondanivaló nem nyomja agyon a regényt, stílusosan úgy mondhatnánk, a történelmi és a magánéleti vadonból valahogy mindig kijutunk egy napos mezőre, ahol fellélegezhetünk. A természeti táj a regényben, mintegy illeszkedve Áprily költői hangjának tisztaságához, a súlyos sorsokban a legtisztább vigaszt jelenti. Márta apjától örökölt természetszeretetével szívesen kóborol céltalanul az otthoni, erdélyi, majd később visegrádi tájakon. Áttetszőek, szinte versszerűen tömörek a regény mondatai is. Egyik ilyen hegyipatak tisztaságú szinte versbe illő mondat – egy kiadós, társaságot szétkergető jégeső kapcsán –: „minden hegyet felhő takar, hideg záportól hűl a föld.” Mindenütt Áprily-verstöredékek, áthallások. Már maga a narráció visszatérő formulája is – „kicsi virágnak hívtak, és most árnyék vagyok” – Áprily-parafrázis. A regény narrátora ugyanis nem más, mint Márta első, Mikecs Lászlóval kötött boldog, de rövid házasságából származó korán meghalt Anna lánya, Áprily unokája, akit a költő meg is örökített az Annának hívták című hosszúversében. Ez az Anna nevű „kicsi árnyék”, mintegy mindenütt ott lebegő, mindent látó szellem tehát a mesélő. És hogy honnan a regény címének másik fele: Altató? Nos, ez derüljön majd ki a regény olvasása során.

altato borito

 

 

Olvass bele: Altató

 

 


Gerlóczy Márton Mikecs Anna Altató, Scolar kiadó, Budapest, 2017

Gerlóczy Márton Áprily Lajos dédunokája, 1981-ben született Budapesten. Az Altatót Áprily felesége, Schéfer Ida, és lányuk, Jékely Márta leveleinek, emlékiratainak, naplóinak alapján írta meg, vallomása szerint hét évig dolgozott a köteten. A könyvet 2017-ben Kolozsváron mutatták be. A regényhez kapcsolódóan 2018-ban megjelent a Nézd csak, itt egy japán! című kötet, amely az Altató borítófényképének kalandos elkészítését mutatja be.


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Kolozs Megyei Octavian Goga Könyvtár

Szatmár Megyei Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

A könyvtárhasználat feltételeiről az egyes könyvtárak honlapjain találsz tájékoztatást.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s