Holtversenyben a Holtversennyel

(Totth Benedek: Holtverseny)

Reklámok

A harmadik oldalnál már erős késztetést éreztem, hogy becsapjam a könyvet. Aztán eszembe jutott: sokkal rugalmasabb vagyok annál, minthogy ne adnék egy igazi esélyt bárkinek. Így hát tovább olvastam, hátha tíz oldalnál, húsz oldalnál már jobb lesz.

csigafokep

 

Nem lett. Ugyanúgy röpködtek a faszok, a baszás és a társaik, a lányok puszta gumibabák (de a 2018-as márciusi kiadásban már van egy spin-off novella, ami állítólag ezt kissé „helyreteszi”), és minden egyes jelenetnél egy kicsit még feljebb szökött a vérnyomásom. Pedig valamiért megvettem ezt a könyvet, nem szoktam csak úgy ránézésre választani. Nem hiszem el, hogy ennyi lenne az egész. Ne értsetek félre, a hétköznapokban én sem bibliai idézetekkel szoktam kommunikálni, de ez a mennyiség mellbevágott. No de mégiscsak olvassam már tovább. Elvégre tizedik osztálynak az irodalomtanárnő választható kortárs olvasmányként ajánlotta, ez is roppant kíváncsivá tesz.

totthMargo
Totth Benedek 2015-ben lett Margó-díjas (Forrás: Könyvesblog)

Egyszer csak már a negyedénél vagyok, és jó, hogy legalább röptében érthetőek a mondatok, a kamasz-szavak, nem kell fejtegetni az értelmüket, legfeljebb még egyszer visszaolvasni, hogy tényleg azt írja-e ott, amit elsőre láttam. Elhessegetem a kósza gyanakvást, hogy azok kedvéért íródott volna pont így, akiknek a mindennapi szóhasználatában a bazmeg a legelegánsabb. Felesleges volna, valahogy nem úgy képzelem, hogy ők könyvtárba járással töltenék az idejüket. Pedig ez a történet azt hiszem, még nekik is hiteles lenne, nem didaktikus, nem szájbarágós, távolról sem moralizál, nem olyan, amikor a „stréberek” megmondják, hogyan is kellene, nem „tanulságosan” tanulságos. Szenvedek a frusztrációtól, hogy emberek, fiatalok így élnek, még ha nem is annyira általánosan, mint ez a sztori láttatja, ha sorozat lenne, talán még gyomorfekély is fenyegetne, úgy ül bele minden zsigerembe a nyomás. Szinte rosszul vagyok a súlyától annak a hangulatnak, amit kétségtelenül megteremt, s meggyőződésem, hogy pontosan ezt szolgálják a túlzások: minden szereplő és élethelyzet ezt a miliőt erősíti, egyetlen kivétel sincs, amibe belekapaszkodhatnál legalább egy-egy jelenet erejéig felszusszanni.

Estére már a felén túl – a könnyebb emészthetőség kedvéért közben volt némi filmszünet, ha azután is visszatérek a könyvhöz, akkor mégiscsak van benne valami, megérdemlem. Most már csak bízom abban, hogy nem szólhat ez a történet csupán ennyiről. Kell hogy legyen valami értelme. Valamit mégiscsak mondania kell. Nem szólhat csak a dühről, a sátáni csapdáról, a kilátástalanságról, elveszettségről, üres sivárságról, megmenthetetlenségről. Valamilyen kiutat találnia kell. Valamiféle feloldást. Megoldásféleséget. Irányt. És talál. Nem feltétlenül azt, amire számítanál, és ez jó, hogy nem átlátszó. Ahogyan az is, hogy nem erőltet valami totálisan rózsaszín felhőcskés hepiendet, teljesen hiteltelen lenne, talán képes lettem volna dühömben elégetni (pedig könyvet ugye soha). A nyelvezetével kapcsolatos dühöngésem egyeseket eltántoríthat, de akárhogy bosszant, nagyon is keményen és jogosan megvan annak a funkciója. Nem csak ifjúsági irodalom. Megéri azt az egy napot. De egy ideig nem szeretnék hasonlót olvasni. Ugyanakkor Totth Benedekre nagyon kíváncsi lettem. (Így aztán irány a Kolozs Megyei Octavian Goga Könyvtár, ahol a Holtverseny ugyan nincs meg, de vihetem Totth Benedek tavaly megjelent könyvét, Az utolsó utáni háborút!)

borito

 

 

Olvass bele: Holtverseny

 

 


Totth Benedek Holtverseny, Magvető, 2014

Totth Benedek 1977-ben született Kaposváron. A Holtverseny az első regénye, 2015-ben Margó-díjat nyert, tavaly francia nyelven is megjelent. Totth Benedek műfordító, ő fordította például David Walliams vicces kamaszkönyveit és Suzanne Collins Az éhezők viadala trilógiáját, amiből népszerű filmeket is forgattak.


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Maros Megyei Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

A nagy zászlórablás története

(Bogáti Péter: Az ágasvári csata)

Szülőként vannak időnként az embernek sikerélményei is, ami – lássuk be – mégiscsak fontos ahhoz, hogy végig tudjuk vinni ezt a projektet. Mivel nekem mindig nagyon sokat jelentettek a könyvek, természetesen igyekeztem a gyerekemet is ebbe az irányba terelni, és mindig sikerélményként raktároztam el, ha egy általam valamikor szeretett olvasnivalóra a fiam is azt mondta: ez tényleg jó könyv! Szerencsére esetünkben is így történt, bár ez most igazán nem is lepett meg: csodálkoznék, ha lenne olyan könyvértő gyermek vagy felnőtt, aki ne szeretné meg Az ágasvári csatát.

agasolvas

 

Tízéves lehettem talán, amikor megkaptuk ezt a könyvet ajándékba, és nagyon hamar kedvencünkké vált a négy évvel idősebb bátyámmal. Az a típusú olvasmány, amelynek a poénjai beépülnek az ember mindennapi kommunikációjába (már abba, amit olyan emberekkel folytat, akik szintén olvasták. Tehát most már nemcsak a bátyám, hanem a fiam is pontosan tudja, milyen fontos, hogy IGGYÁL KECSKETEJJET!). Bogáti Péter neve nekem egyáltalán nem csengett ismerősen, a könyv maga mégis felkeltette a figyelmemet, és hamar be is szippantott. Pedig, ha jól belegondolok, ez teljesen fiús (és ennek ellenére sem csak fiúknak való) történet, még szereplői között is alig találunk nőneműt, leszámítva a tulipiros hajú Kovács Julikát, a két tábori szakácsnőt, valamint az anyaoroszlán-gondnoknőt (AOGN). A történet kulcsa egy számháború, amelyet két gimnáziumi osztály vív egymással, vérre menő küzdelemben. Ami természetesen nem igaz, hiszen a konfliktusos helyzet (egy tábori zászló elrablása) megoldására a felek épp azért választották ezt a módszert, hogy senki meg ne sérüljön, ugyanakkor viszont jó adag leleményességre, kalandvágyra és együttműködésre legyen szükség a végső győzelemhez vagy bukáshoz.

A regény olyan világot idéz fel, amely ma már erősen nosztalgikus lehet, pláne a legfiatalabb olvasók számára, mert a szülők, nagyszülők generációja esetleg még emlékezhet az úttörőmozgalomra, és lehettek hasonló élményeik. A mai kor gyermekének azonban már az „őrs” szakkifejezés is idegenül hangzik, pláne, ha – Vörösmarty Gimnáziumról lévén szó – neve is van: Búvár Kund, Csongor, Tünde, ez utóbbinak pedig köze sincs A gyűrűk urához. Az írónak viszont lehetett köze a gyerekekhez még akkor is, ha életrajzából számomra nem derül ki, hogy középiskolai tanári diplomája ellenére bármikor is tanított volna, az viszont tény, hogy remekül rajzolja meg a különféle karaktereket. Azt is pontosan tudja, mi minden kell egy igazán hatásos, ugyanakkor mégis kifejezetten szórakoztató ifjúsági regényhez: humor, kaland, szerethető szereplők és kellő mértékben adagolt didaktika. Lehet, hogy esetünkben Bogáti kicsit túltolta a geológiát és a fizikát, de igazából nekem a könyv élményén ez sem rontott, sőt felnőtt fejjel újraolvasva is kifejezetten tetszett. A szerethető figurák is adottak, hiszen akár a szószátyár, de aranyszívű Gömböcre, akár a kis Plesszre, akár a megfontolt Filozófusra vagy magára Rezeda Kázmérra gondolunk: mindannyian kedves karakterek, akikkel szívesen elbeszélgetnénk.

Nem lehet véletlen az sem, hogy a könyv bekerült azon klasszikusok közé, amelyeket most új köntösben ad ki ismét a Móra Kiadó. Ez az én nagy szerencsém is egyébként, ugyanis egykori példányunk már rég elkallódott, és amikor eszembe jutott, hogy ideje lenne a fiamat is megismertetni a nagy zászlórablás történetével, se valós, se virtuális könyvtárakban nem találtam meg. Így talán érthető, mennyire örültem, amikor idén júniusban, életemben először eljutva a Budapesti Ünnepi Könyvhétre, a Móra Kiadó standján felfedeztem. Gyorsan meg is vettem, a fiam pedig a nyaralásunk ideje alatt el is olvasta, summázva az ilyenkor szokásosat: ez tényleg jó könyv! Ezzel pedig újabb bizonyosságot nyert az a tétel, hogy igenis vannak olyan olvasmányok, amelyek még a változó korok ellenére vagy azok közepette is megállják, illetve újra és újra megtalálják a helyüket.

agasborito

 

 

 

Olvass bele: Az ágasvári csata

 

 


Bogáti Péter Az ágasvári csata, első kiadás: Móra, 1961. Legfrissebb kiadás: Manó Könyvek, 2018, Budapest

Bogáti Péter 1924. december 15-én született Budapesten, és itt hunyt el 2012. október 17-én. Bölcsészeti tanulmányokkal dramaturgként, újságíróként dolgozott. A sci-fi irodalom jelentős figurája, humoristaként és történészként is figyelemreméltót alkotott.


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

 

Nyelvészeti sci-fi nem csak bölcsészeknek

(China Miéville: Konzulváros)

A tudományos-fantasztikus irodalom régen nem egységes zsáner, elég ha a tudományos-technikai precizitást előtérbe helyező „hard” és a társadalmi jelenségekre fókuszáló „soft” science fictionre utalunk. Sok esetben egy-egy természettudomány – például a biológia – áll a szerző érdeklődése középpontjában. Ritka az az eset, amikor a szóban forgó tudomány a humán területekről kerül ki. China Miéville 2011-es regénye ebben a tekintetben is különleges: a Konzulváros nyelvészeti sci-fi.

michigan

(A képen: Vincent Chong illusztrációja a michigani kiadás borítójához)

chinamievilletlsChina Miéville – állandó jelzője: a brit SF irodalom fenegyereke – 1972-es születésű brit író, legismertebb alkotása a már magyarul is olvasható Bas Lag-trilógia (Perdido pályaudvar, végállomás; Armada; Vastanács), amely a weird fiction alapműve. Írói munkássága mellett jelentős politikai szerepvállalása is, elkötelezett szocialista. Doktori disszertációját a marxizmus és nemzetközi jog kapcsolatáról írta. Műveit számos alkalommal díjazták, többek között a Brit Fantasy-díj, az Arthur C. Clarke-díj, Hugo-, a World Fantasy- és a Locus-díj birtokosa.

Mint szinte valamennyi magyarországi olvasója, jómagam is a Perdido pályaudvar, végállomás révén találkoztam először Miéville-lel. Igaz, elég sokáig kerülgettem a könyvet, mert jellegtelen borítója tucat sci-fit sugallt számomra. Aztán kiderült, hogy a polc ellenére nem is igazán sci-fi, csak épp ember legyen a talpán, aki besorolja. A kétkötetes tabló egy különös bolygó még különösebb metropolisza, Új-Crobuzon életéből, ahol simán párt alkothat egy ember és egy rovarfejű lény, a technikát pedig jól kiegészíti a thaumaturgia, azaz a mágia.

Másodjára – meglehetősen hosszú szünetet követően – az Armada jelent meg magyarul, a Perdido pályaudvar, végállomással kezdődő trilógia második darabja. Ebben valamivel többet megtudhattunk a háttérvilágról, de kevésbé hatott az újdonság erejével. Elkövettem azt a hibát, hogy beletettem China Miéville-t az Egykönyves Írók feliratú skatulyámba, így amikor az Armadát követő újabb ötéves kihagyás után 2013-ban ismét könyve jelent meg magyarul, nem szenteltem neki különösebb figyelmet. Valahogy elmentek mellettem a lelkes kritikák is. Talán nem is jut el hozzám a könyv, ha 1. nem olvasnék e-könyveket, 2. rosszul értelmezett könyvtárosi attitűdből nem törekednék arra, hogy legális forrásból szerezzek be e-könyveket. Bár a magyar nyelvű ebook-piac elég szerény, az Agave Könyvek viszonylag sok kiadványa beszerezhető elektronikusan is. Végül a Konzulváros is a Kindle-emen landolt, a papírkönyv árának nagyjából feléért.

Na de mit is kapunk a pénzünkért. Hát igen, kezdetnek egy elég jellegtelen borítót, akárcsak a Perdido pályaudvar, végállomás esetében. Aligha vannak sokan, akiket a kötet külcsínye ragad meg, pedig a „jó bornak nem kell cégér” mondás már régen elavult. De térjünk át a belbecsre.

embassytown_fantasymagasine

A Konzulváros története egy Isten háta mögötti gyarmatbolygón, Ariekán játszódik. Arieka őslakói, a Gazdák különös lények. Nem annyira extrém külsejük teszi őket idegenszerűbbé, mint inkább a két szájszervükből fakadóan sajátos nyelvük. A Gazdák beszédük során egyszerre képeznek szavakat mindkét szájukkal, a két hangsor együttese alkot jelentést. Ráadásul csak létező dolgokról képesek beszélni, hazugság nem létezik a világukban – ennek ellenére időről időre próbát tesznek vele hazugságfesztiváljukon. Ismeretlenek számukra a költői képek is. Az ariekaiakkal csak különlegesen képzett ikerpárok, a konzulok képesek kommunikálni oly módon, hogy a hangsorok felét az egyik iker, a másikat a másik képzi.

A regény elbeszélője Avice Benner Cho, aki hosszú éveket utazott az „immer”-ben, mielőtt visszatért volna szülőbolygójára, Ariekára. Bár megértetni nem tudja magát a Gazdákkal, azok tisztelik őt, számukra ő a lány, „aki fájdalmak között ette, amit adtak neki”. Történetünk kezdetén új konzulpáros érkezik Konzulvárosba, Ez és Ra. Ők a korábbiakkal ellentétben nem ikrek, hanem speciálisan erre a feladatra kitenyésztett emberek. Elméletileg ugyanolyan módon tudnak kommunikálni a gazdákkal, ám az új módszer katasztrófához vezet: EzRa (így képzik a konzulok neveit) hangja kábítószerként hat a Gazdákra, akik rövid úton függővé válnak tőle. A helyzet akkor válik válságossá, amikor Ra végzetes balesetet szenved…

Avice és társai kétségbeesetten próbálják magukhoz téríteni az egyre súlyosabb elvonási tüneteket mutató Gazdákat, és várják, mikor érkezik meg a következő segélyhajó. A megoldás azonban nem az erőszakban, hanem a Nyelvben rejlik.

Miéville a Konzulvárossal mesterművet alkotott. A kiválóan felépített háttérvilághoz lebilincselő cselekmény és izgalmas karakterek társulnak. Utóbbiak tekintetében ki kell emelni a konzulpárosok kettős, de mégis közös személyiségének ábrázolását, vagy épp a Gazdák portréját, akik – eltérő nyelvükből fakadóan – egészen másképp érzékelik és értelmezik a világot.

Persze hiábavaló lenne a szerzői teljesítmény, ha silány fordításban kapnánk kézhez. A Konzulváros szerencsére értő kezekbe került. Juhász Viktor már korábbi Miéville- és Neil Gaiman-fordításaival is bizonyított, bár biztos vagyok benne, hogy a Konzulvárost a keményebb feladatok közé sorolja.

Mindazoknak ajánlom a könyvet, akik nyitottak egy kissé szokatlan, az agyat is megtornáztató tudományos-fantasztikus regényre. Különösen javaslom bölcsész érdeklődésűeknek. Science fictiontől szokatlan módon valószínűleg a reálosoknak nehezebb dolguk lesz vele, de meghálálja a ráfordított energiát.

embassytown_moly

 

 

Olvass bele: Konzulváros

 

 


China Miéville Konzulváros, Agave Könyvek, 2013 (ford. Juhász Viktor). Az eredeti mű Embassytown címen 2011-ben jelent meg.

China Miéville 1972-ben született. Regényeinek többsége magyar nyelven is megjelent, a 2009-ben kiadott The City & the City (A város és a város között) alapján a BBC négyrészes minisorozatot is forgatott 2018-ban.


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár