Kari aji 4:  Kölcseynek… Kölcseyt!

Na jó, majdnem. Pontosabban a róla szóló életregényt. Ráadásul egy ízig-vérig erdélyi író-költő tollából.

4 kindle+ludtoll 1920

Kedves Kölcsey Ferenc!

A 21. századból jelentkezem, hogy figyelmébe ajánljak egy 20. században íródott könyvet, mely a 18-19. században élt Ferenc tekintetes úrról szól. Önről, aki Szentimrei Jenő Ferenc tekintetes úr című könyvének köszönhetően immár nemcsak a magyar irodalom klasszikusa, a magyar himnusz szerzője, hanem számomra kamaszkorom egyik meghatározó irodalmi alakja is egyben.

kolcsey
Kölcsey Ferenc (1790–1838)

Engedje meg, hogy egy személyes történettel kezdjem. Hatodik osztályos lehettem, amikor a téli vakációban arról panaszkodtam szüleimnek, hogy nincs mit olvassak. Azt hozzá kell tennem: úgy nőttem fel, hogy apukám kezében gyakran láttam könyvet, a mi családunkban az olvasás az egyik legalapvetőbb elfoglaltságnak számított. Éppen ezért reméltem, valamilyen könyvet a kezembe nyomnak, amivel elfoglalhatom magam. Édesapám kivonult a szobából, majd visszajött kezében egy lila, majd’ négyszáz oldalas könyvvel, kezembe nyomta és azt mondta: „Ezt olvasd”.

Így ismerkedtem meg Önnel, Ferenc tekintetes úrral. Noha Szentimrei Jenő kötetének nem könnyű a nyelvezete, dúskál a latin kifejezésekben, szakszavakban, mégis belátást enged egy nagyszerű író életébe. A szerző a versek mögé történeteket sző, a történéseknek hátteret ad, így az olvasónak Kölcsey Ferenc nevéről nemcsak életrajzi adatok jutnak majd eszébe, hanem a dátumok és verscímek mögött megbújó ember is. Azt persze csak Ön tudhatja, mennyire hiteles a kép, amit Szentimrei Jenő fest.

szentimrei jeno
Szentimrei Jenő (1891–1959)

Most bizonyára azon morfondírozik, miért ajánlom Kölcsey Ferencnek a róla írt könyvet. Az egyszerű válasz, hogy ez egy fricska az időnek. Ezen túl úgy vélem, tisztelt Kölcsey Ferenc, élvezettel fogja olvasni ezt a jól megírt regényt és talán elgondolkodtatja kicsit. Néha nagyon sokat tud segíteni, ha életünk eseményeit egy más szemüvegen keresztül szemléljük.

Nem tudom, hogy a Ferenc tekintetes úr című könyvben mennyi a valóság és mennyi a fikció. Őszintén szólva nem is érdekel. Sokkal fontosabb az élmény, amit a könyv adott. Például a kötet miatt lettem anno a 7. osztály „Kölcsey-szakértője”.

Őszinte tisztelettel: Szász Zsófia

fokopf jpg


Szentimrei Jenő: Ferenc tekintetes úr, első kiadás: Arcanum Könyvkiadó, Budapest, 1939


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Kolozs Megyei Octavian Goga Könyvtár

Kolozsvári Lucian Blaga Egyetemi Könyvtár

Bihar Megyei Gheorghe Sincai könyvtár

Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

Maros Megyei Könyvtár

Szilágy Megyei I. S. Badescu Könyvtár

Szatmár Megyei Könyvtár

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s