Szeged egy könyvnyire tőled: posztmodern „szegedológia” szótárregényben

Temesi Ferenc: Por

Reklámok

Szegedi egyetemista koromban Temesi Ferencnek még csak a nevét ismertem, de egyetlen művét sem olvastam. Pedig gyanús, hogy kollégiumom egyik-másik irodalmi estjén is ott kellett lennie, de én akkor ezt nem tartottam annyira fontosnak, hogy elmenjek rá. (Utólag belátom, komoly hiba volt.) Ráadásul egyes szegedi kötődésű ismerőseim haragudtak is rá egy kicsit, mivel valamelyik regényében „kiírta” őket, s (szerintük) a műben ábrázolt események a valóságban nem is épp úgy történtek, ahogy a szerző beállította őket.

aradas1920

Egy biztos – bár én ezt csak jóval később tudtam meg –, az író első nagyregénye hatalmas vihart, sokféle indulatot váltott ki, és sokan „megtalálva” érezték magukat. Talán ezért is alakult úgy, hogy az akkor már évtizedek óta Pesten élő Temesi szülővárosától csak aránylag későn kapott komoly elismerést, pedig olyan szolgálatot tett neki, mint az irodalomban Tömörkény István óta talán senki sem. Én az egykori Magyar Nemzet hétvégi mellékletében olvasható egyéni hangú publicisztikái miatt kedveltem meg a szerzőt, aki azon kevesek közé tartozik, akinek minden művét el akartam olvasni. Ezt azért is érdemes lehet megtenni, mert Temesi minden műve (még a Bartókról írt „életrajzi” regénye is!) lazán összefonódik az összes többivel, így nem véletlenül állítja, hogy „egyfolytában ugyanazt a regényt írja”. A Por azonban ennek a mára terebélyessé nőtt regénykomplexumnak is olyan talapzata, amelyre az összes többi épül.

A „posztmodern” fogalmától sokan jogosan idegenkednek, hiszen a számos rejtett és kevésbé rejtett utalással, az intertextualitás mindenféle elemével operáló „szövegművek” ugyan egy szűk körnek igazi szellemi kielégülést okozhatnak – ám a magunkfajta hétköznapi olvasó számára gyakran olvashatatlanok. A nyelvi és formai bravúrok erdejében ugyanis sokszor elveszik a történet, nem is beszélve a szórakoztatás funkciójáról, így bár meggyőződhetünk a szerzők hatalmas műveltségéről, szakmai képzettségéről, csak éppen olyan ez, mint a fine dining konyha néhány remeke: csodáljuk, elismerjük, de jóllakni nem lehet velük. Ezt csak azért mondom el itt, mert a Por tudatosan posztmodern regény, sőt első, eredetileg két kötetben történt megjelenése (1986, 1987) idején úgy hirdették, mint az első magyar posztmodern regényt. Ez bizonyos szempontból persze igaz is rá, de egyvalami biztosan nem: ez a mű szokatlan formája ellenére ugyanis szinte olvastatja magát, és azon könyvek közé tartozik, amelyek évtizedek múltán semmit sem vesztettek erejükből, sőt időről időre érdemes leporolni és – legalábbis részeiben – újraolvasni is. Temesi ugyanis ezt mondja: „Az emberek mesét akarnak látni, hallani, olvasni. […] Ez a Szótár egyenrangú társként tételezi Szótárforgatót, ezért bizonyos szellemi erőfeszítést igenis megkíván. De csupa MESE!” Vagyis egyfajta hídverést kísérel meg az „elit” kultúra és a szórakoztatás között; úgy valósít meg modern irodalmi törekvéseket, hogy nem feledkezik meg arról sem, hogy az irodalom – mindenféle önmegvalósítási szándék mellett is – elsősorban mégiscsak az olvasóért van.

temesiferenc
Temesi Ferenc a Porban egyfajta hídverést kísérel meg az „elit” kultúra és a szórakoztatás között; úgy valósít meg modern irodalmi törekvéseket, hogy nem feledkezik meg arról sem, hogy az irodalom elsősorban mégiscsak az olvasóért van

Pedig vállalkozása nem éppen hétköznapi; Temesi a regényét ugyanis szótár (lexikon) formájában írta meg, vagyis a regényben nem fejezetek és hagyományos szerkezeti egységek, hanem szócikkek vannak (összesen 666 darab), és így a könyv az ´abajgat´-tól a ´zsoltár´-ig tart. Ebből az első néhány oldal olvastán csak a káosz látszik (hiszen látszólag egymással össze nem függő tartalmak követik egymást), ám a regény végére a töredékes mozaikdarabkákból összeáll a monumentális tablókép, és ha néhány képelem hiányzik is, az olvasó előtt komplett cselekmény(ek) van(nak). És ami az igazi tudatosságot mutatja a szerkesztésben, az, hogy ez mind lineáris (azaz a regény első oldalától az utolsóig tartó), mind a szótárak használatát követő (azaz véletlenszerű sorrendű, az egymásra utaló szócikkeket egymás után szemlélve történő) olvasás esetén működik! Nem véletlen, hogy a szerző közel egy évtizeden át dolgozott a könyvén, amely – megint csak hasonlóan az „igazi” szótárakhoz – az újabb kiadásokban néhol pontosult és bővült is, de anélkül, hogy ez a kompozíció egységét és a történeti szálakat megbontotta volna.

A cím Kosztolányi Alföldi por című írására utal, amely mottóként szerepel is a kötet elején: „Ez a por nem hasonlítható semmihez sem. Ennek a pornak külön konstrukciója, külön kémiája, sőt külön lélektana van. Ez a por él.” Ez a nagyszerűen megválasztott felvezetés éppúgy vonatkozhat a regényben feldolgozott és mélységeiben bemutatott világra, ahogy magára a regényre is.

A regény a szótár lapjain keresztül valójában nem is egy, hanem legalább három, egymással lazán összefüggő történetet mesél el, amelyek külön-külön is izgalmasak. Az első történetszál a Szeles (Stolz) család több generációjának története, amelyet 1833-tól (a szépapa Porlódra költözésétől) követhetünk nyomon. (Történetük számos azonosságot mutat az író családja apai ágának, azaz a regényhősökhöz hasonlóan a színmagyar környezetben svábból magyarrá lett őseinek történetével.) Az egyes ősök alakja, küzdelmeik, csalódásaik története számos kisebb, önmagában álló elbeszélés útján jut el a közelmúltig.

A második szál egy útját kereső fiatalember (Szeles András) ifjúkorának, iskolás és egyetemista éveinek 1973-ig záruló története, amelyben – sokféle próbálkozásán keresztül – nagyszerű korrajzot kapunk a korai Kádár-korszak ifjúságának érzésvilágáról, világlátásáról, a beatről, a sportról, a felnőtté válásról alkotott elképzeléseiről. Az ifjú Szeles felfogható az író alteregójaként, legalábbis számos helyszín és személy jól azonosítható a szerző múltjából; próbálkozásai, önsorsrontása, kétségei, emberi kapcsolatainak jó része ismert Temesi életrajzából is. (Igaz, a szövegben időről időre megjelenik a Szótáríró is, aki hol azonosul hősével, hol pedig tudatosan távolságot tart tőle. Ez utóbbi azzal is magyarázható, hogy a könyv másfél évtizeddel a legkésőbbi megörökített események után született, így az időközben sokat megélt, érettebb személyiség bizonyos tekintetben joggal határolódhat el ifjúkori önmagától.) A névválasztás sem véletlen: Temesi történetesen András-napon született, ifjú éveiben pedig egyik életrajzírója, Vasy Géza (és a regény) szerint meglehetősen szélvész módra élt.

A harmadik cselekményszál pedig nem más, mint Porlód városának története (amely mindenki számára könnyen felismerhetően Szegeddel azonos). Ám ez a Temesi-féle várostörténet nem csak a krónikákból is jól ismert eseményekre koncentrál (bár például a város nagy részét elpusztító, 1879-es nagy szegedi árvízről elképesztően plasztikus leírást ad), hanem a „szögediség” lényegét próbálja megragadni. Olykor közszájon forgó történeteket, anekdotákat közöl, máskor a múlt jellegzetes figuráit teremti újjá (mondjuk pl. Rózsa Sándort, Tisza Lajost, Juhász Gyulát, de névtelen kocsmárosokat, kereskedőket és bűnözőket is), de beépülnek a szövegbe néprajzi gyűjtések eredményei, amelyek többségében a nagy szegedi kutató, Bálint Sándor munkáira vezethetők vissza. Bevezeti a kívülállókat a jellegzetes nyelvjárás fortélyaiba (egyes szócikkek szövege is „szögediül” van), bemutatja a város csak „bennszülöttek” számára ismert helyeit, különös tekintettel a különféle kocsmákra és szórakozóhelyekre, máskor viszont a dokumentarista pontosságával (néha csakugyan jegyzőkönyv-részletek segítségével) idéz fel valós történelmi eseményeket. A leírtak egy része valóban jól ismert és visszakereshető a várostörténet tudományos igényű feldolgozásaiban is, más részük viszont teljesen fiktív; Csukonyi Fausztin személyében például a szerző teremt egy afféle helyi idolt, akinek alakját Temesi vélhetően több valós figura alakjából ragasztotta össze, ám a regény folyamán az ő „életéből és munkásságából” is egyre többet megismerhetünk. Aki pedig élt valamennyit Szegeden, annak egyes helyek, helyzetek és figurák igazi ismerősként köszönnek vissza, pedig ez a város is sokat változott a leírt időszakok óta. A várost ugyancsak jól ismerő irodalomtörténész, Alexa Károly szerint „a Por alighanem a legnagyobb összefoglalása mindannak, ami Szeged. Azaz: Porlód. Volt?

szeged2

A regény viszont abban a tekintetben csakugyan posztmodern alkotás, hogy a hagyományos (narratív) elbeszélői módot számos alternatív forma váltja: beépül a szövegbe újságcikk-kivonat, levél, jegyzőkönyv, fénykép, rádiójáték szövegkönyve, filmnovella, étlap, napló, rejtvény, hivatalos irat, dalszöveg és ki tudja, még hányféle műfaj – ezek azonban nem gyengítik, megszakítják a cselekményt, hanem sokkal inkább annak hitelét erősítik. Valóság és fikció persze olyan szinten egybefonódnak egymással (mind az egyéni, mind a család-, de még a várostörténet szintjén is), hogy önálló kutatásokat kellene végezni ahhoz, hogy kiderüljön, hol rögzített valós eseményeket a „Szótáríró”, és hol pattant ki az egész a gazdag fantáziával megáldott író fejéből. Egyes szereplők persze könnyen azonosíthatók: néhányan közülük (pl. Boncz Géza vagy épp Szepesi Attila) Temesi barátai, úti-, pályatársai voltak egy ideig, mások a mesterei/ tanárai vagy épp szerelmei. (Ha a leírt kalandoknak és fellángolásoknak csak a fele igaz, akkor is mozgalmas ifjúkora volt.) Ez ad alkalmat néhány kivételes tiszteletadásnak is, hiszen például Tápai Mihály alakjában nem nehéz felismerni a szegedi egyetemi irodalomoktatás egyik kulcsfiguráját, Ilia Mihályt, akinek a szerző láthatóan komoly hálával tartozik.

A posztmodern jelleget erősíti az is, hogy a regény igazi nyelvi konstrukció is egyben, amelyben mind a szócikkek száma, mind azok elhelyezése, de még az elbeszélői szerepek váltogatása is tudatos. S bár a szótárforma ezt látszólag nem engedi, a regényben mégiscsak van egyfajta kronológia: minden 6. szócikk várostörténeti jellegű, és ott többé-kevésbé az időrend az irányadó. Az egyes szócikkek sokban hasonlítanak az egyperces novellákra (többségük önálló történetként is megállja a helyét, és még csattanójuk is van), de az igazi művészet az, hogy ezekből egy (azaz három) nagy történet is kibontakozik. Szóhasználatában az egyéni szóteremtéstől sem visszariadó nyelvi modernizmus keveredik az archaizálással és a szegedi dialektus hiteles megidézésével (A Por szövegszerkesztési sajátosságairól Balázs Géza önálló nyelvészeti tanulmányt írt.)

A regény személyes szála egy több szempontból is meghatározó ponton, de korántsem megnyugtató módon ér véget. (A bekezdés végéig tartó spoiler kezdődik!) Az egyetemet már elvégzett, komoly irodalmi ambíciókat dédelgető főhős aktuális és meghatározó szerelmével stopposként beszáll egy Budapestre tartó autóba, amely utóbb frontálisan ütközik egy szembejövő járművel. A baleset végkimenetele ebből a könyvből legfeljebb csak sejthető, de a szerző későbbi könyveiből kiderül: Kati életét veszti, az ütközést szerencsésen túlélő, az emlékek elől menekülő fiú pedig elhagyja szülővárosát, hogy – még évekig tartó küzdelem árán – „Budapesten élő szegedi íróvá” válhasson. (Ennek az egész életét meghatározó eseménynek és az elvesztett kedvesnek az emléke Temesi csaknem minden későbbi könyvében előkerül.) „Szeles András” története később a szerző más regényeiben – különösen a Por egyfajta folytatásának is felfogható Hídban és a Pestben – folytatódik, igaz, ott az alteregó más neveket kap (Zoltán István, Tengődi Zoltán), de a folytonosság így is felismerhető. A Híd – amely szerintem Temesi legtökéletesebben megkomponált regénye – azért is említést érdemel, mert annak egy szálában a családtörténet is folytatódik. Abban a szerző édesanyja őseinek történetét dolgozza fel, de itt már nem Szeged, hanem a közeli Kistelek (a regényben Tengőd) a cselekmény fő helyszíne.

A Por sok szempontból nagyon merész munkának számított; nemcsak formai, de tartalmi elemei miatt is: a kor moráljához képest szokatlan nyíltsággal esik szó például szexualitásról, alkoholizálásról (utóbbi egy nehéz korszak elviselésének szinte egyetlen módja az értelmiségi számára), de az is feltűnhet, hogy a könyv egyfajta szimpátiával figyeli az 1956-os eseményeket, kemény ítéletet mond egyes elvtársakról, de az 1960-as, 70-es évek kétszínű kommunista erkölcséről is. Nem véletlenül vált elképesztően sikeressé a könyv, amelyről sok év múltán, a 2017-es újrakiadás alkalmából joggal nyilatkozhatta szerzője: „Ez volt a Kádár-korszak utolsó bestsellere. Amikor a nyugati barátaim megtudták a példányszámot, azt mondták: akkor te élő klasszikus vagy. Fenét, mondtam. Csak nálunk még olvasnak az emberek. És akkor ez így is volt. Az itthoniak közül meg többen csodálkoztak, hogy szabadlábon vagyok. Mert tabudöntögetés, az rengeteg volt benne. Most, harminc évvel később a dolog politikai pikantériája már nem játszhat szerepet. A szegediek sem keresgélik – mint akkor – a még élő szereplőket. Aki most veszi a kezébe, és fiatal, történelmi regényt olvas.” És bár az ember – érthető módon – nosztalgiával gondol vissza ifjúságára, Temesi mégsem szépíti meg ezt a korszakot (de nem is teszi nevetségessé), inkább átélhetővé, hihetővé teszi, így joggal beszélhetünk nemzedéki regényről, de ha főhősének változására gondolunk, akkor fejlődésregényről is.

szeged1
A városképek forrása: http://www.szegedpanorama.hu

Engem annak idején – évekkel szegedi időszakom és legalább másfél évtizeddel eredeti megjelenése után – nagyon „eltalált” ez a könyv, és egyáltalán nem csak azért, mert a megidézett helyek egy részében magam is megfordultam, néhány megörökített személyt élőben is megismerhettem, hanem azért, mert valamit megvilágított a szegedi szellemiség lényegéből, amellyel egyetemistaként persze csak felszínesen találkozhattunk. Azt persze akkor is éreztem, hogy szűkebb pátriám (a Bácska) kilométerekben mérve ugyan egyáltalán nem esik messze a csongrádi megyeszékhelytől, de nemcsak a nyelvjárás, hanem a gondolkodásmód, szokásrendszer is egészen más, mint a mi etnikailag sokkal kevertebb vidékünkön. Mindezzel együtt Szegedet meg lehetett szeretni, de ha ezt a könyvet elolvassuk, sokkal jobban meg is értjük, mint a legjobb útikönyvből. Másrészt végtelenül őszinte számvetés ez a könyv, mert benne vannak az ifjúkori illúziók, tévedések, ballépések, sőt tragédiák is, amelyeket az érett személyiség is magában hordoz. Porlód azonban jelképes értelmű is, így a könyv azoknak is nagy élmény lehet, akik soha életükben nem jártak az alföldi nagyvárosban; benne van az egész magyar vidék szépsége, de kilátástalansága is. Mert az sem véletlen, hogy – Temesi Ferenchez hasonlóan – sokan vannak olyanok, akik igazi szegediségüket akkor tudták kifejezni, amikor elmenekültek, vagy elüldözték, kiközösítették őket onnan. A Por ugyanis nem idealizál: sem főhősét, sem a családot, sem a szülővárost; őszintesége helyenként húsbavágó, néha talán egyoldalú, politikailag biztosan nem is korrekt, de tévedéseivel együtt is igaz. Talán nem igazságos, hogy az azóta Kossuth-díjas író minden későbbi művét ehhez mérik, pedig sokféle formával és műfajjal próbálkozott, de az bizonyos, hogy a megjelenéskor valamire nagyon ráérzett, és ha sok indulatot váltott is ki annakidején, megkerülhetetlenné vált. Persze sok könyv van, amely a maga idejében nagyot szól, de évek múltán feledésbe merül – a Por nem ilyen. Ha ma kézbe veszem, egyes szócikkeit éppúgy élvezem, mint első olvasatban, egyáltalán nem érzem őket porosnak.

Ma már rég bezárt a „Nejlon”, a Hági, de talán még a Sárkány étterem is (talán csak az alsóvárosi Tóth meg a jelentősen átalakult Béke „tanszék” tartja magát), mi egy átmeneti korszakban még láttuk őket, söröztünk Mari nénivel és a Tengerésszel (hogy az alkoholista, önmagával éles sakkpartikat játszó fogorvost ne is említsem), akik még ennek a Temesi által megénekelt korszaknak utolsó maradványai voltak. Létezik még abból a régi világból valami? Lehet, hogy már csak por és hamu.

Olvass bele: Por

4porborito


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Bihar Megyei Gh. Sincai Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s