Medvék, áldozatok, megoldások

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

Reklámok

Ilyesmi soha ne történhessen meg. Se velem. Se a gyerekemmel. Se a szomszéddal. Se a szomszéd gyerekével. Senkivel. Soha. Folyamatosan ilyen gondolatok dübörögtek bennem, amíg olvastam Fredrik Backman könyvét, amelyet egyébként sokáig igyekeztem eltartani magamtól. Végül mégis csak rászántam magam, hogy elolvassam, és nem bántam meg, mert kemény témája ellenére, vagy épp azért, de letehetetlenül izgalmas, felkavaró olvasmány.

mi vagyunk a medvek 1920

Engem, persze, be is csapott. Úgy voltam vele: nem érdekel az a könyv, amit mindenhonnan harsognak, hogy mennyire jó, mennyire el kell olvasni. Ha ránéztem egy könyves oldalra vagy csoportra: ott volt. Bementem egy könyvesboltba: ott volt. Egyébként is: hogy néz ki már a borítója? És mit érdekelnek engem a medvék? Aztán a vége egy könyvtári böngészés lett: amikor a B betűs polchoz tévedve ismét ez a könyv nézett velem farkasszemet, úgy éreztem, ez már egy jel. Hazavittem. Elolvastam, az időm szűkösségéhez mérten nagyon gyorsan, mert nem nagyon lehet letenni, ha az ember egyszer elkezdte, és rájön, hogy szó sincs benne medvékről.

Szó van ellenben egy sivár kisvárosról, Björnstadról (szó szerinti fordításban: Medveváros), ahol nincs semmi. Hosszú telek, semmi idegenforgalom, semmi szórakozás. Csak a jég. Meg a hoki. A hoki az isten, hiszen egyszer rég, vagy két évtizeddel ezelőtt a Björnstad Hockey A csapata a második helyre küzdötte fel magát az első osztályú országos bajnokságban. Az akkor megtapasztalt siker pedig azóta is meghatározó. Minden fiú hokibajnok akar lenni, minden lány a hokis fiúkért rajong, a város pedig tudja: ez az egyetlen kitörési pont. A junior csapat ismét lehetőséget kap arra, hogy a legjobbak közé kerüljön, ez a nagy cél, amelynek szó szerint mindent alárendelnek. Mi mindent? Bármit. Családi, emberi kapcsolatokat. Tisztességet, becsületet. Bűnöket és hibákat. A kérdés csak az, hogy meddig és milyen áron.

Backman könyve nekem ott okozta az első meglepetést, hogy gyakorlatilag már az első mondata megteremtette azt a feszültséget, amelyet aztán végig fenn is tartott, egy pillanatig se lazítva a gyeplőn. Persze, ha már az első mondatok előrevetítenek egy tragédiát, akkor onnantól nehéz is lenne valami virágillatúra számítani – virágot meg amúgy se látni Björnstadban, a csaknem örök hó és jég birodalmában, ahol az emberek annyira szűkszavúak, hogy még a mássalhangzókon is spórolnak. Ezt Mira a saját bőrén tapasztalja, hiszen Kanadából követve férjét szülővárosába, neve Miára rövidül, mintha neki ennyi is elég lenne. Pedig nemcsak ezt kell átélnie, hanem mindazt a borzalmat is, ami egy anyával és feleséggel megtörténhet, annak ellenére, hogy ő a maga módján a helyzet magaslatán áll mindkét szerepében. Erős jellem, erős karakter, ez a túlélése záloga, és ez segít összetartani is a családját a szükségszerűen bekövetkező bajban.

bjornstad film
Már készül a film is

(Spoiler a bekezdés végéig!) A metoo kampány korában különösen fontos az a téma, amelyet a Mi vagyunk a medvék feldolgoz. Gondolom, elég volt leírni ezt a mondatot ahhoz, hogy aki még nem olvasta, annak számára is világosság váljék, mi fog történni benne. Az élsport világáról beszélünk, és fiatalokról. Tizenéves gyerekekről, nagyon különböző hátterekkel, nagyon különböző családokkal. Kevin az abszolút bajnok, mindenki dédelgetett kedvence, a csapat legjobbja, a lányok rajongásának tárgya, a bálvány. Hajlamos elhinni, hogy neki mindent lehet. Megszállott játékos, a legjobb akar lenni, és ehhez látszólag mindent meg is kap. Maximális családi támogatást, egy kis házi jégpályát a kert végébe, a teljes szabadságot, ugyanakkor a nyomasztó elvárásokat: ő legyen a legjobb – de a szülei soha egyetlen meccsét se nézik meg. Némileg skizofrén állapot, amely talán csak magyarázza, de semmiképp sem menti fel Kevint a tette súlya alól. A csapat, a város pedig természetesen mellé áll, hiszen semmi sem számít, csak a hírnév és a győzelem. Az áldozathibáztatás klasszikus esetével állunk itt szemben, de lássuk be: egészen más a helyzet, ha valamely bejegyzés alatti kommentekben olvasunk ilyesmit, vagy ha erről szól egy teljes könyv (nem, alapvetően azért nem más, az áldozathibáztatás minden esetben negatív). De gyönyörűen kirajzolódik még a csoportkohézió, az „aki nincs velünk, az ellenünk van” elve, a minden háttértudás nélkül komikusnak tűnő cím pedig a könyv végére már teljesen koherenssé válik, hiszen tényleg nincs egyébről szó, mint erről a bizonyos érzésről, hogy „mi vagyunk a medvék”. És szól még barátságról, szerelemről, másságról és elfogadásról, bár a történet fényében (vagy fénytörésében) ezek már szinte közhelyes kategóriának tűnnek.

Leginkább azt értékelem ebben a könyvben – túl azon a bizonyos, már említett, a szöveg teljes tartamán átívelő, percig sem lankadó feszültségen –, hogy olyan nagyon mai. Annyira hihető, átélhető. Tele van olyan családmodellekkel, amilyenekkel simán szembesülünk itthon is (éljünk bárhol), olyan problémákkal, amelyekről nap mint nap hallunk, tudunk, esetleg érint minket is vagy a közvetlen környezetünket is.

Bár semmit sem olvastam még Backmantól (Az ember, akit Ovénak hívtak című könyvét is nagyon dicsérik), első pillanatban megfogott az a fajta érzékenység, ahogyan a nyelvvel és a karakterekkel bánik. Nagyon jól megrajzolt figurákkal szembesülünk, legyen szó a gyermekét nélkülözések közepette egyedül nevelő takarítónő, a mindenki bizalmasa idős kocsmáros asszony, a gyenge jellemű, de elszánt apa alakjáról, sőt többeknek neve is alig van, vagy leginkább csak keresztneve, a karakterük azonban emlékezetes marad. Bár kemény, férfias világban járunk, a megoldások valahogy mindig átcsúsznak a nők kezébe és hatáskörébe. És ott marad a figyelmeztetés is: figyelni kell. A gyerekeinkre, nagyon.

Engem a könyv vége is meg tudott lepni (pláne az első mondat fényében), de nemcsak azért nem spoilerezem, mert bízom benne, hogy sokan kedvet kapnak elolvasni, hanem azért is, mert teljesen egyértelmű, hogy nincs vége. Született ugyan egyfajta megoldás, a történet nyitottsága azonban bőven előrevetíti, hogy nem lesz itt még rend. Az eset megrázta Björnstadot, a város kettészakadt (vagy épp ki tudja, hány táborra), a konfliktusok, ha máshol is, más szinteken, esetleg más szereplőkkel is, de folytatódnak. Épp ezért igyekszem a könyvtárba, kivenni a folytatást (Egymás ellen a címe).

medvekFB

 

 

 

Olvass bele: Mi vagyunk a medvék

 

 


Fredrik Backman 1981-ben született, családjával (két gyermeke van) Stockholm egyik külvárosában él. 2012-ben debütált első regényével (Az ember, akit Ovénak hívtak), amely könyvként és filmként is siker lett. A Björnstad városáról készült első kötetéből, a Mi vagyunk a medvékből sorozatot forgat a Filmlance International AB, amely többek közt A híd című népszerű sorozatot is készítette. A dolog szépséghibája, hogy a svéd minisorozatot (legalábbis eleinte) a HBO Nordicon lehet majd megnézni, amely csak az északi országokban előfizethető. A bemutató időpontja egyelőre ismeretlen, Backman a közösségi oldalán 2020-at említ. A Backman-rajongókkal együtt mi is nagyon reménykedünk, hogy előbb-utóbb megnézhetjük a sorozatot. Addig legalább jut időtök nektek is elolvasni a Medveváros-regényeket!


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt itt:

Maros Megyei Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

 

„Kalandregény”: Petőfi és kortársai a szabadságharc négy napján

Dienes András: Négy nap. Egy hadművelet regénye.

Gyerekkoromban – mint minden, a kilencvenes években gyerekeskedő, magyar iskolába járó erdélyi magyar gyerek, aki igyekezett komolyan venni saját magát – nagy rajongója voltam Petőfinek. Igaz, nem teljesen befolyástól mentesen: a tanító néni, majd később tanáraim irányítása alatt Petőfi Sándor volt talán a legnépszerűbb magyar költő, egymást érték a Petőfi-események, kívülről tudtuk költeményeinek nagy részét, Anyám tyúkjától kezdve az Itt van az ősz, itt van újra sorain át a Nemzeti dalig. Forradalmi költészetét különösen kedveltük, például A négy nap dörgött az ágyú… című költeményét is, mely 1849 februárjában született, kiemelendő Bem József szerepét a dél-erdélyi hadműveletek átmeneti sikerességében. Ennek a Petőfi által is megénekelt négy napnak a történetét regéli el Dienes András regénye.

erd korkep 1920
Petőfi – Jan Styka: Erdélyi körkép

A szerzőnek egy 1960-ban született vallomása szerint ennek a kötetnek egy trilógia első darabjának kellett volna lennie, mely a Vízaknától Déváig történt visszavonulás Odüsszeiájáról szól. Eredeti címe ennek megfelelően Argonauták lett volna, mintegy párhuzamként az Iázón vezette Argó utasainak és Bem hadseregének viszontagságai között.  Később módosult a cím, amely alatt végül is megjelent.

Dienes András nevét csak kevesen ismerik, és akik igen, azok is elsősorban szakemberek. Ennek oka talán az a túlságosan is gazdag életút, mellyel egyik meghatározó érték- és érdekcsoport sem tud igazán mit kezdeni. Szerzőnk 1904. november 30-án született Kassán, katonacsaládban, és szülei biztatására választotta a fegyveres testületekben való szolgálatot karrierként. Emellett novellákat és regényeket is írt. A Horthy-korban mind a honvédségnél, mind a csendőrségnél szolgált, az 1944-es nyilas hatalomátvétel századosi rendfokozatban, illetve a Magyar Katonai Írók titkári minőségében érte. A budapesti helyőrség tisztikarából ő volt az egyetlen, aki megtagadta letenni az esküt Szálasi Ferencre. A hivatalos eskütétel napján a budai váralagútnál önmerényletnek is beillő balesetet provokált, melyből meglehetősen rossz állapotban került ki: agyrázkódással szállították kórházba, így „igazoltan” maradhatott távol az eskütételi ceremóniától. A kórházból kikerülését követően részt vett a fegyveres ellenállásban, az SS-el vívott tűzharcban meg is sérült, ennek megfelelően a szovjet megszállással együtt járó hatalomátvételt követően az újjászervezett rendőrség vezetőségébe került, nevéhez fűződik többek között az új testület szervezési szabályzatának kidolgozása. A Rákosi-diktatúra kiépülését követően 1951-ben Dienes ezredest is államellenes összeesküvés vádjával ítélték el, 1955-ben amnesztiát kapott, eleinte textilmunkásként dolgozott. Az ötvenhatos forradalom oldalán aktív szerepet nem vállalt, így 1957 februárjában rehabilitálták, és az Irodalomtörténeti Intézetben kapott tudományos kutatói állást. Itt tudott igazán kiteljesedni, kutatási témája és értékrendbeli ideálja Petőfi Sándor köré épült fel. Több könyvet is írt Petőfiről, akinek életútja kapcsán Erdélyben és a Felvidéken is kutatott, és többek között rekonstruálta Petőfi halálának lehetséges forgatókönyvét is. Radnóti Miklós halálának körülményeiről szóló kutatását szó szerint ellopták, ez is hozzájárulhatott szívinfarktus által bekövetkezett halálához. Így 1962. augusztus 30-án elhunyt, és befejezetlen maradt Petőfiről szóló életrajza, mint ahogy soha nem készült el Radnóti halálát feldolgozó munkája, és a szabadságharc bukása körüli események történetéről szóló regénytrilógia második és harmadik kötete sem. Megjelent viszont már a Négy nap című regény, melyet a Kriterion Könyvkiadó is érdemesnek talált Történelmi Regények című sorozatába beilleszteni.

HU borito szeles
Az 1961-es első kiadás borítója

Előéletének tükrében elmondhatjuk, hogy talán senki sem lehetett volna a korban kompetensebb egy ilyen regényt megírni, mint a katonai múlttal és írói vénával egyaránt rendelkező Dienes András. A tárgyalt téma pedig örökzöld, hiszen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mindannyiunk közös öröksége a magyarságon belül, szegényé és gazdagé, a szélsőjobbtól a kommunistákig minden politikai szekértáboré, így üzenete nemcsak a puhuló kádári diktatúrában, hanem bármikor, bármilyen közegben olvasható és terjeszthető. Négy nap eseményeit meséli el, ennek megfelelően a kötet is négy fejezetre oszlik, szinte mértani precizitással, szimmetriával osztja el a szerző a szóban forgó fejezetek – napok – terjedelmét. Elsősorban az események minél teljesebb, részleteiben is megjelenített elbeszélésére fekteti a hangsúlyt. Ugyanakkor gyakran tagolja a szöveget háttértörténetekkel, információkkal, melyek révén az olvasó jobban megértheti az éppen tárgyalt szereplők tetteinek, motivációinak mozgatórugóit, meghatározó tényezőit is. Mellékszálként még egy fikcióra épített családregény is bemutatásra kerül, mely azonban nem felesleges, terjedelemfoglaló betoldás az események történelmi valóságra tervezett fősodra mellett. A Törökök, Rutték és a többiek sorsának alakulása a polgárháborús erdélyi valóság különböző aspektusait hivatottak érzékeltetni.

A regény kerettörténete egyszerű: habár Gálfalvánál Bem József átmeneti sikert ért el Puchner serege ellen, a vízaknai csatában a túlerő – és a meglepetés ereje – megfutamítja a forradalmi sereget. Bem terve levezényelni a visszavonulást Déváig, ahol találkozik az utánpótlással. Ahogy ezt vezérkara előtt Angyal Mihály őrmesternek is kifejti: „… ha ketten maradunk az országúton, ön és én, akkor is leérjük Dévát és győzünk… El kell érni az országúton a segélyhadat, vagy végünk van.” És nemcsak az erdélyi seregnek. Ugyanis, ahogy továbbgondolja, „Ha Puchner kiér az Alföldre, felmenti Aradot és Debrecen ellen vonul… mi a dévai országúton a fővárost védjük.” (123. o) Ez a visszavonulás ugyanakkor nem olyan egyszerű: Puchner tábornok ugyanis egyik legtehetségesebb, feltörekvő beosztottjára, Ludwig von Losenau ezredesre bízza az üldözést, aki igyekszik mindent megtenni – a hadiparancs és az egyéni motiváció értelmében – azért, hogy a visszavonuló sereget még Szászsebes előtt megadásra kényszerítse, és neki is van utánpótlása, Gyulafehérvár irányából. A bemutatott események igencsak részletes vonalvezetéséből ugyanakkor kiderül, hogy habár a túlerő előny és a valóságban különösebb csodák sincsenek, néha az elszántság, a tisztánlátás és a szerencse összjátéka sikert hozhat az esélytelen fél számára is.

bem nagyszeben
Bem József a nagyszebeni ütközetben – Jan Styka: Erdélyi körkép

A regény számos szereplővel dolgozik, valós és fiktív karakterekkel, és a fiktív szereplők igen gyakran még sokkal élethűbbek a valódiaknál, mint például fülpei Török István kapitány, az erdélyi magyar nemesember archetípusa, akárcsak ellenfele, La Motte César vértes tiszt. Valós történelmi alakok azonban, a közismert Bemen, Petőfin, Puchneren, Czetz Jánoson, Bartelsen, Losenaun kívül még sok kisebb rangú tiszt is, mint Truskolaski Leonidász, az alkoholt kedvelő lengyel vértes, Losenau kedveltje, vagy Virgil Popescu honvédkapitány, mindez azt bizonyítja, hogy Dienes nagyon komoly előzetes kutatómunkát végzett regényének megírása során.

Külön egyéni hőst nehéz kiemelni, talán Bem József lenne az, aki minden emberi gyengesége ellenére felülmúlja önmagát, és vesztett helyzetből győzelemre vezeti seregét. Ugyanakkor pozitívuma a regénynek, hogy nincsenek „jó” és „rossz” karakterek. Természetesen az író szimpátiája a szabadságharc mellett áll, de megadja a tiszteletet az ellenfélnek is, ha úgy érzi, hogy az megérdemli, mint például Losenaunak. Az egyéni hősöknél ugyanakkor messzemenően fontosabbnak bizonyul a kollektív hős: maga a visszavonuló, majd a hátrálásban is győző szabadságharcos hadsereg. Dienes nagyon kiválóan érzékelteti a kor sokszínűségét, a magyar szabadságharc mellett kiálló bécsi osztrákok, a Habsburgokat hűséggel szolgáló magyar főnemes, lengyel, román, szász szereplők kavalkádja a regény eseményeinek halmaza, főleg a mellékszálakban. A sereg nemcsak egy intézmény, egy egység, hanem egy elő, az életéért küzdő organizmus, saját szervekkel, az egyének pedig sejtek ebben a hatalmas organizmusban, melyek közül sokan elpusztulnak a végjáték kiteljesedéséig, azért, hogy maga a szervezet életben maradhasson, túlélje azt a nehéz helyzetet, amibe az események összjátéka során került.

Az események sorának ismertetése különösen dinamikus, ezt érzékelhetjük már a nyitó képben is, a császári posta elfogásának jelenetekor, és ez a ritmus szinte az egész könyvön végigvonul. Külön ki kell térnünk a város- és tájképábrázolásra is, amely plasztikus és kifejező, mind a nyugalmi pillanatok, mind a városban zajló harcok esetében.

A történelemből tudjuk: végül is Bem Józsefnek és seregének Piskinél sikerült megfordítani a hadművelet végkimenetelét. Annak jobb megértéséhez viszont, hogy miképpen sikerült, ezt a regény is érdemes elolvasni. Senkit ne tévesszen meg, hogy sok helyütt a valóság keveredik a fikcióval – és ennek kapcsán nem árt elolvasni a szerző utószavát sem –, ez egyáltalán semmit nem von le a megértés élményéből.

Negy nap borito

 

 

 

Olvass bele: Négy nap

 

 


Dienes András: Négy nap. Egy hadművelet regénye. Kriterion, Kolozsvár, 2014. (Első kiadás: Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1961.)


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt itt:

Kolozs Megyei Octavian Goga Könyvtár

Maros Megyei Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár