Medvék, áldozatok, megoldások

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

Reklámok

Ilyesmi soha ne történhessen meg. Se velem. Se a gyerekemmel. Se a szomszéddal. Se a szomszéd gyerekével. Senkivel. Soha. Folyamatosan ilyen gondolatok dübörögtek bennem, amíg olvastam Fredrik Backman könyvét, amelyet egyébként sokáig igyekeztem eltartani magamtól. Végül mégis csak rászántam magam, hogy elolvassam, és nem bántam meg, mert kemény témája ellenére, vagy épp azért, de letehetetlenül izgalmas, felkavaró olvasmány.

mi vagyunk a medvek 1920

Engem, persze, be is csapott. Úgy voltam vele: nem érdekel az a könyv, amit mindenhonnan harsognak, hogy mennyire jó, mennyire el kell olvasni. Ha ránéztem egy könyves oldalra vagy csoportra: ott volt. Bementem egy könyvesboltba: ott volt. Egyébként is: hogy néz ki már a borítója? És mit érdekelnek engem a medvék? Aztán a vége egy könyvtári böngészés lett: amikor a B betűs polchoz tévedve ismét ez a könyv nézett velem farkasszemet, úgy éreztem, ez már egy jel. Hazavittem. Elolvastam, az időm szűkösségéhez mérten nagyon gyorsan, mert nem nagyon lehet letenni, ha az ember egyszer elkezdte, és rájön, hogy szó sincs benne medvékről.

Szó van ellenben egy sivár kisvárosról, Björnstadról (szó szerinti fordításban: Medveváros), ahol nincs semmi. Hosszú telek, semmi idegenforgalom, semmi szórakozás. Csak a jég. Meg a hoki. A hoki az isten, hiszen egyszer rég, vagy két évtizeddel ezelőtt a Björnstad Hockey A csapata a második helyre küzdötte fel magát az első osztályú országos bajnokságban. Az akkor megtapasztalt siker pedig azóta is meghatározó. Minden fiú hokibajnok akar lenni, minden lány a hokis fiúkért rajong, a város pedig tudja: ez az egyetlen kitörési pont. A junior csapat ismét lehetőséget kap arra, hogy a legjobbak közé kerüljön, ez a nagy cél, amelynek szó szerint mindent alárendelnek. Mi mindent? Bármit. Családi, emberi kapcsolatokat. Tisztességet, becsületet. Bűnöket és hibákat. A kérdés csak az, hogy meddig és milyen áron.

Backman könyve nekem ott okozta az első meglepetést, hogy gyakorlatilag már az első mondata megteremtette azt a feszültséget, amelyet aztán végig fenn is tartott, egy pillanatig se lazítva a gyeplőn. Persze, ha már az első mondatok előrevetítenek egy tragédiát, akkor onnantól nehéz is lenne valami virágillatúra számítani – virágot meg amúgy se látni Björnstadban, a csaknem örök hó és jég birodalmában, ahol az emberek annyira szűkszavúak, hogy még a mássalhangzókon is spórolnak. Ezt Mira a saját bőrén tapasztalja, hiszen Kanadából követve férjét szülővárosába, neve Miára rövidül, mintha neki ennyi is elég lenne. Pedig nemcsak ezt kell átélnie, hanem mindazt a borzalmat is, ami egy anyával és feleséggel megtörténhet, annak ellenére, hogy ő a maga módján a helyzet magaslatán áll mindkét szerepében. Erős jellem, erős karakter, ez a túlélése záloga, és ez segít összetartani is a családját a szükségszerűen bekövetkező bajban.

bjornstad film
Már készül a film is

(Spoiler a bekezdés végéig!) A metoo kampány korában különösen fontos az a téma, amelyet a Mi vagyunk a medvék feldolgoz. Gondolom, elég volt leírni ezt a mondatot ahhoz, hogy aki még nem olvasta, annak számára is világosság váljék, mi fog történni benne. Az élsport világáról beszélünk, és fiatalokról. Tizenéves gyerekekről, nagyon különböző hátterekkel, nagyon különböző családokkal. Kevin az abszolút bajnok, mindenki dédelgetett kedvence, a csapat legjobbja, a lányok rajongásának tárgya, a bálvány. Hajlamos elhinni, hogy neki mindent lehet. Megszállott játékos, a legjobb akar lenni, és ehhez látszólag mindent meg is kap. Maximális családi támogatást, egy kis házi jégpályát a kert végébe, a teljes szabadságot, ugyanakkor a nyomasztó elvárásokat: ő legyen a legjobb – de a szülei soha egyetlen meccsét se nézik meg. Némileg skizofrén állapot, amely talán csak magyarázza, de semmiképp sem menti fel Kevint a tette súlya alól. A csapat, a város pedig természetesen mellé áll, hiszen semmi sem számít, csak a hírnév és a győzelem. Az áldozathibáztatás klasszikus esetével állunk itt szemben, de lássuk be: egészen más a helyzet, ha valamely bejegyzés alatti kommentekben olvasunk ilyesmit, vagy ha erről szól egy teljes könyv (nem, alapvetően azért nem más, az áldozathibáztatás minden esetben negatív). De gyönyörűen kirajzolódik még a csoportkohézió, az „aki nincs velünk, az ellenünk van” elve, a minden háttértudás nélkül komikusnak tűnő cím pedig a könyv végére már teljesen koherenssé válik, hiszen tényleg nincs egyébről szó, mint erről a bizonyos érzésről, hogy „mi vagyunk a medvék”. És szól még barátságról, szerelemről, másságról és elfogadásról, bár a történet fényében (vagy fénytörésében) ezek már szinte közhelyes kategóriának tűnnek.

Leginkább azt értékelem ebben a könyvben – túl azon a bizonyos, már említett, a szöveg teljes tartamán átívelő, percig sem lankadó feszültségen –, hogy olyan nagyon mai. Annyira hihető, átélhető. Tele van olyan családmodellekkel, amilyenekkel simán szembesülünk itthon is (éljünk bárhol), olyan problémákkal, amelyekről nap mint nap hallunk, tudunk, esetleg érint minket is vagy a közvetlen környezetünket is.

Bár semmit sem olvastam még Backmantól (Az ember, akit Ovénak hívtak című könyvét is nagyon dicsérik), első pillanatban megfogott az a fajta érzékenység, ahogyan a nyelvvel és a karakterekkel bánik. Nagyon jól megrajzolt figurákkal szembesülünk, legyen szó a gyermekét nélkülözések közepette egyedül nevelő takarítónő, a mindenki bizalmasa idős kocsmáros asszony, a gyenge jellemű, de elszánt apa alakjáról, sőt többeknek neve is alig van, vagy leginkább csak keresztneve, a karakterük azonban emlékezetes marad. Bár kemény, férfias világban járunk, a megoldások valahogy mindig átcsúsznak a nők kezébe és hatáskörébe. És ott marad a figyelmeztetés is: figyelni kell. A gyerekeinkre, nagyon.

Engem a könyv vége is meg tudott lepni (pláne az első mondat fényében), de nemcsak azért nem spoilerezem, mert bízom benne, hogy sokan kedvet kapnak elolvasni, hanem azért is, mert teljesen egyértelmű, hogy nincs vége. Született ugyan egyfajta megoldás, a történet nyitottsága azonban bőven előrevetíti, hogy nem lesz itt még rend. Az eset megrázta Björnstadot, a város kettészakadt (vagy épp ki tudja, hány táborra), a konfliktusok, ha máshol is, más szinteken, esetleg más szereplőkkel is, de folytatódnak. Épp ezért igyekszem a könyvtárba, kivenni a folytatást (Egymás ellen a címe).

medvekFB

 

 

 

Olvass bele: Mi vagyunk a medvék

 

 


Fredrik Backman 1981-ben született, családjával (két gyermeke van) Stockholm egyik külvárosában él. 2012-ben debütált első regényével (Az ember, akit Ovénak hívtak), amely könyvként és filmként is siker lett. A Björnstad városáról készült első kötetéből, a Mi vagyunk a medvékből sorozatot forgat a Filmlance International AB, amely többek közt A híd című népszerű sorozatot is készítette. A dolog szépséghibája, hogy a svéd minisorozatot (legalábbis eleinte) a HBO Nordicon lehet majd megnézni, amely csak az északi országokban előfizethető. A bemutató időpontja egyelőre ismeretlen, Backman a közösségi oldalán 2020-at említ. A Backman-rajongókkal együtt mi is nagyon reménykedünk, hogy előbb-utóbb megnézhetjük a sorozatot. Addig legalább jut időtök nektek is elolvasni a Medveváros-regényeket!


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt itt:

Maros Megyei Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s