Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta – Lackfi Jánost Karinthynak!

Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta, emotikonokkal azt is telesírta. Fiának megy a mail London városába, ahol az mosogat egy setét kocsmába’. Látod, Fricike, efféléket ír ez a Lackfi János csepp híján egy évszázaddal utolsó éved után. Drága Karinthy, ez aztán bizony cseppet sem halandzsa*, feltétlenül látnod kell!

hatos hatter

Ha nem olvastam volna korábban, már csak ezzel a telitalálat paródiájával bevonulna kedvenceim táborába: Lackfi Jánosnak A fekete router című verse úgy rímel Arany János Mátyás anyja költeményére, hogy egyszerre hangosan kacagtató és ettől még húsbavágóbban társadalomkritika, vagy csak mondhatnám – hogy a kaptafámnál maradjak –, akárcsak egy tudósítás: a gyermek külföldön mosogat, öreg-beteg szülék büszkesége és öröme, akik aztán küldik… de hadd ne lőjek le minden poént, úgyhogy drága Karinthy Fricikém, kapcsold be a gépet, ha nem menne, hívd a Márkot (a Fennvalót mégsem zavarhatod holmi üzemzavarral…!), keresd meg azt az isteni routert, húzd ki, dugd be, s ha felvillan a fény, olvasd el a verset Lackfi János facebook oldalán, itt ni. Egy kis ízelítőül addig is, amíg ajándékod, a Lackfi János és Vörös István könyve odaér. Olyan színes egyébként, hogy már nézegetni is tiszta élvezet lesz, borítótól tetőtől talpig és fülétől a farkáig (Molnár Jacqueline illusztrálta briliánsan).

karinthy
Karinthy Frigyes (1887–1938)

Kacifántos időutazást teszünk most, öveket bekapcs. Már ez a bravúros vers is tiszta izgalom: több mint ötszáz évvel Mátyás király évszázada után ír neki levelet az anyja, vágod. Aztán innen csak egy lépésre vagy te, Fricike, aki a 19. században alkottad meg az Így írtok ti című egyik legnépszerűbb művedet – na jó, ezt akkor még nem tudhattad, hogy száz évvel később is így lesz, pedig ez a könyved már a maga idejében legalább akkora húzás volt, mint Zuckerberg fészbukja. Nem is tudom, hogyan viselhették el korod nagy öregjei, hiszen alaposan kivesézted kortársaidat is, akikkel együtt koptattátok a kávéházak patináját, na meg olyan ikonikus alakokat sem kíméltél, mint Madách vagy Petőfi. Utóbbinak nem egy bizonyos versét parafrazáltad ugyan, annál még nagyobb merényletet követtél el: megalkottad irodalmunk hősszerelmes szabadságharcosának karikatúraportréját. Nem átallottad benne Talpramagyar Sándornak nevezni Petőfit – jujj, hogy felszisszentek volna annakidején napjaink nemzetféltői! (Természetesen ma már csak nevetnek és csodálják az irodalom ilyetén gyöngyszemeit, ugye.)

Ilyeténképpen rajzoltad meg hát Petőfink portréját: „Született a Nagy Magyar Alföldön, a Kárpátoktól az Adriáig és visszafelé, egy anyától, a Sorsharag nevü unokafivérével. Huszéves korában bejelentette a sóhivatalnál, hogy mindenkinek szabadnak kell lenni, magyar szabad, osztrák szabad, olasz szabad, német birod. szabad. Később a Magyar Lánccsörgető Egyesület Részvénytársaságnál kapott alkalmazást, mint főcsörgető, majd a Külső Tavaszmező-utcában világitási minőségben müködött, a szabadalmazott lángelme-égő társulatnál. Számos óriás jelentőségü felfedezést tett, igy például ő jött rá, hogy a szerelem sötét verem és hogy kint egy mezőn az ember jobban érzi magát, mint egy sötét szobában lecsukva fejjel lefelé, összekötött kézzel. »Csatában esem el, mibe fogadjunk« cimü versében megjósolja, hogy csatában fog elesni, mely igéretét be is váltotta. Másik igéretét »Szeptember végén« cimü versében, melyben azt irja, hogy nem csatában fog elesni, viszont nem váltotta be. Szobra a Dunaparton áll, fölfelé tartott három ujjával jelzi a közvetlen alatta állomásozó propeller-közlekedés másodosztályu menetdiját: – mások szerint viszont arra esküszik, hogy Ábrányi Emilt nem is ismeri, nemhogy ő szólitotta volna fel a róla szóló költemények megirására.”

De ha már Petőfi, versben kell elmondani a lényeget róla:

Barna kis lány szemének a…

Barna kis lány szemének a lángja
Idetüzött szivem pitvarába.
Kis halacska szőke Tisza vizén,
Örömében akrát ugrok biz én.

Olyan az ő lelke, mint a rózsa,
De mint az a fehér, tiszta rózsa,
Fehér rózsa az én babám lelke,
Fehér galamb az ő nagy szerelme.

Barna kis lány, mikor megláttalak
Bennem mindjárt nagy szerelem fakadt,
Megláttalak New-York kávéházban,
Mint harmat kökörcsin-virágban.

Kacsintottam, barna kis lány, neked,
De te ültél zordon férjed mellett.
Barna kis lány, te a fényes hajnal,
Férjed pedig a fekete éjjal.

Szinmüvészet a te hivatásod,
Barna kis lány, magyar vagy te, látom,
Magyar az a fényes lelked neked,
Az Isten is magyarnak teremtett.

Zordon férjed tojást evett, hármat,
És titokban megcsipte a vállad.
Hej, titokba, te is mosolyogtál,
De hej, bizony, énreám gondoltál.

Beültetek aztán kocsikába,
S elmentetek egy nagy szállodába.
Igaz, magyar szálloda volt az is,
Igaz, magyar a lelked neked is.

Kiskapunál, hej, megálltam ottan,
Reszketett a szivem, rád gondoltam,
Rád gondoltam, remegő szivedre,
Fehér galamb, magyar szép lelkedre.

Rád gondoltam, gondolsz-e most énrám,
Kis kezedet összeteszed mélán.
Megértetted-e az én lelkemet,
Mint a szellő a fényes felleget.

Fehér rózsa az én babám lelke,
Fehér galamb az ő nagy szerelme,
Barna kis lány, ha te szeretsz végre,
Felrepülök a csillagos égbe.

Karinthy-Madach
Karinthy önnönmagának Fricikézése
lackfi szines
Lackfi János (Facebook)

Hát Lackfiék a nyomdokodba léptek rendesen, ezért is küldöm neked a Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta című könyvüket. Tudod, közben te már érettségi tétel lettél, benne vagy az irodalomtankönyvekben, s ez a kötelezőség alaposan megnyirbálta népszerűségedet a szeleburdi ifjúság körében (ne aggódj, a Petőfiét is), pedig ezek a mai „forradalmárok” legalább ugyanolyan kritikusak a slammelésükben, mint Petőfi volt szabadságharcosságában és jómagad gúnyverselésedben. Na, de Lackfi János és Vörös István alighanem javított a helyzeten, az interneten zabálják szórakoztató verseiket, amelyek akkor igazán viccesek, ha ismerjük az eredetit. Könyvükben ott virít hát az eredeti vers, amire aztán mindketten írtak egy-egy (vagy néha több) irodalmi karikatúrát, benne sokszor ólomsúlyos utalásokkal napjaink gyarlóságaira, drámáira. Billentyűzetükre vették többek közt Adyt, Babitsot, Kosztolányit, József Attilát és Szabó Lőrincet, akiken te is köszörülted a tollad. (Azért az sokat elárul világunk érzékeny lelkéről, hogy Lackfi és Vörös kortársait hiába keresnéd a tartalomjegyzékben…) Hasonló gyerekváltozat is készült, Petőfi Anyám tyúkja mentén a kötet címe Apám kakasa lett, szerintem azon is jól szórakoznál, nézz be a megyei mennyei könyvtárba, hátha beszerezték.

Az igazi csemege számodra azonban éppen te magad leszel – bizony, Fricike, ezúttal te is a boncasztalra kerültél (amint abból kóstolót alább láthatsz). Heeeejj, bárcsak visszavághatnál! Az lenne aztán csak az igazi bravúr, kezet rá, hogy Lackfiék rögvest pezsgőt bontanának, s még a végén arra ébrednél, hogy azon perc megtesznek újabb kötetük címadójának.

eloszo1

eloszo2vegleges

new doc 2018-12-17 17.07.32_2
Petőfit Lackfiék is megtisztelték

___________________________________
* A halandzsa szót Karinthynak tulajdonítják, ám többek szerint megalkotója egy Lachs Lajos nevű képkereskedő, pontosabban annak butácska szívszerelme, egy táncosnő, akinek bugyuta kérdéseire udvarlója próbált értelmetlen szavakkal komoly válaszokat adni, erre mondta a táncosnő: „Ugyan Lajos, ne halandzsázzon.” Bizonyos források szerint a később megalakult Halandzsa Szövetségnek viszont már Karinthy is tagja volt. Akárhogyan is, jobbnál jobb írásai születtek halandzsa témában, néhány itt olvasható.


orzsi borito

 

 

Lackfi János – Vörös István Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta, Helikon, Budapest, 2018

 


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Bihar Megyei Gh. Sincai Könyvtár

Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Reklámok

Holtversenyben a Holtversennyel

(Totth Benedek: Holtverseny)

A harmadik oldalnál már erős késztetést éreztem, hogy becsapjam a könyvet. Aztán eszembe jutott: sokkal rugalmasabb vagyok annál, minthogy ne adnék egy igazi esélyt bárkinek. Így hát tovább olvastam, hátha tíz oldalnál, húsz oldalnál már jobb lesz.

csigafokep

 

Nem lett. Ugyanúgy röpködtek a faszok, a baszás és a társaik, a lányok puszta gumibabák (de a 2018-as márciusi kiadásban már van egy spin-off novella, ami állítólag ezt kissé „helyreteszi”), és minden egyes jelenetnél egy kicsit még feljebb szökött a vérnyomásom. Pedig valamiért megvettem ezt a könyvet, nem szoktam csak úgy ránézésre választani. Nem hiszem el, hogy ennyi lenne az egész. Ne értsetek félre, a hétköznapokban én sem bibliai idézetekkel szoktam kommunikálni, de ez a mennyiség mellbevágott. No de mégiscsak olvassam már tovább. Elvégre tizedik osztálynak az irodalomtanárnő választható kortárs olvasmányként ajánlotta, ez is roppant kíváncsivá tesz.

totthMargo
Totth Benedek 2015-ben lett Margó-díjas (Forrás: Könyvesblog)

Egyszer csak már a negyedénél vagyok, és jó, hogy legalább röptében érthetőek a mondatok, a kamasz-szavak, nem kell fejtegetni az értelmüket, legfeljebb még egyszer visszaolvasni, hogy tényleg azt írja-e ott, amit elsőre láttam. Elhessegetem a kósza gyanakvást, hogy azok kedvéért íródott volna pont így, akiknek a mindennapi szóhasználatában a bazmeg a legelegánsabb. Felesleges volna, valahogy nem úgy képzelem, hogy ők könyvtárba járással töltenék az idejüket. Pedig ez a történet azt hiszem, még nekik is hiteles lenne, nem didaktikus, nem szájbarágós, távolról sem moralizál, nem olyan, amikor a „stréberek” megmondják, hogyan is kellene, nem „tanulságosan” tanulságos. Szenvedek a frusztrációtól, hogy emberek, fiatalok így élnek, még ha nem is annyira általánosan, mint ez a sztori láttatja, ha sorozat lenne, talán még gyomorfekély is fenyegetne, úgy ül bele minden zsigerembe a nyomás. Szinte rosszul vagyok a súlyától annak a hangulatnak, amit kétségtelenül megteremt, s meggyőződésem, hogy pontosan ezt szolgálják a túlzások: minden szereplő és élethelyzet ezt a miliőt erősíti, egyetlen kivétel sincs, amibe belekapaszkodhatnál legalább egy-egy jelenet erejéig felszusszanni.

Estére már a felén túl – a könnyebb emészthetőség kedvéért közben volt némi filmszünet, ha azután is visszatérek a könyvhöz, akkor mégiscsak van benne valami, megérdemlem. Most már csak bízom abban, hogy nem szólhat ez a történet csupán ennyiről. Kell hogy legyen valami értelme. Valamit mégiscsak mondania kell. Nem szólhat csak a dühről, a sátáni csapdáról, a kilátástalanságról, elveszettségről, üres sivárságról, megmenthetetlenségről. Valamilyen kiutat találnia kell. Valamiféle feloldást. Megoldásféleséget. Irányt. És talál. Nem feltétlenül azt, amire számítanál, és ez jó, hogy nem átlátszó. Ahogyan az is, hogy nem erőltet valami totálisan rózsaszín felhőcskés hepiendet, teljesen hiteltelen lenne, talán képes lettem volna dühömben elégetni (pedig könyvet ugye soha). A nyelvezetével kapcsolatos dühöngésem egyeseket eltántoríthat, de akárhogy bosszant, nagyon is keményen és jogosan megvan annak a funkciója. Nem csak ifjúsági irodalom. Megéri azt az egy napot. De egy ideig nem szeretnék hasonlót olvasni. Ugyanakkor Totth Benedekre nagyon kíváncsi lettem. (Így aztán irány a Kolozs Megyei Octavian Goga Könyvtár, ahol a Holtverseny ugyan nincs meg, de vihetem Totth Benedek tavaly megjelent könyvét, Az utolsó utáni háborút!)

borito

 

 

Olvass bele: Holtverseny

 

 


Totth Benedek Holtverseny, Magvető, 2014

Totth Benedek 1977-ben született Kaposváron. A Holtverseny az első regénye, 2015-ben Margó-díjat nyert, tavaly francia nyelven is megjelent. Totth Benedek műfordító, ő fordította például David Walliams vicces kamaszkönyveit és Suzanne Collins Az éhezők viadala trilógiáját, amiből népszerű filmeket is forgattak.


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Maros Megyei Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

Bartis Attila: A vége

Első könyvem, amelynek már az elején tudom, hogy újra fogom, újra kell olvasnom. Egyébként számomra fontos a történet újdonsága, ezért nem szoktam újranézni filmeket, újraolvasni könyveket. Hogy Bartis Attila kötetéről mégis tudtam, ezzel másképpen lesz, ahhoz már csak az is elég lenne, ha ennyit mondok: olykor bármennyire fájdalmas is volt, nagyon szerettem, nagyon jó volt a hangulatában lenni.

hiddal

Nem keltett bennem különösebb rajongást, hogy előre tudtam, a regény egy fotográfusról szól, Szabad András mesél az életéről. Az is inkább enyhe gyanakvást szült, amikor a kötet román nyelvű fordításának kolozsvári bemutatóján azt mondták róla: a történetek is fényképszerűen követik egymást. Biztos túl sok rossz fényképet láttam már… Erre most, hatszázegynéhány Bartis-oldallal később többé sosem tudom már egy fényképen csak az éppen megörökített pillanatot látni. Most úgy érzem, ez inkább jó, mint rossz…

Pedig a mondatai is olyan rövidek, mint egy kattintás a fényképezőgéppel, zöme alig egy-két szóból áll, a leghosszabb se több három kurta sornál. Eleinte fullasztott, mintha tizedmásodperces lélegzetvételekkel kényszerítenének létezni, amikor pedig kiadós szaladás után nagykanállal inkább teli tüdőre habzsolnád a levegőt. Aztán észre se vettem, mikor vált annyira természetessé, hogy félek, nem lesz egyszerű „visszaszokni”. Aztán a velős mondatokból jelenetek épülnek, történetek ütnek-vágnak-örvendeztetnek, és egyetlen szó sincs pluszban, mintha kimérték volna, pedig dehogy, hiszen oly természetesen jönnek egymás után. Zárójeles címszavakkal utazunk az időben, gyerekkorból erotikába, látszólag jelentéktelen családi pillanatoktól Budapestig, ahol leküzdhetetlen a távolság a szűk lakás két szobája között, és olykor bizonytalanságból őrjítő bizonyosságokba. Hát ezért is újra kell olvasni ezt a fotókiállítást. Ráadásul gyönyörűek a szövegképek, és élesek, tiszták. Egyszerűek, mégis csordultig teltek érzelemmel, fenttel és lenttel.

hangyakicsi

Olvass bele: A vége

Azt is mondják erről a kötetről, hogy a kommunizmusról, a magyarországi rendszerváltásról is szól. (Sőt még a kilencvenes évek máig érvényes fejvesztett kiútkereséséről is egy kicsit, éppen eleget.) És tényleg, de a képkockákon, a sorsokon, keserűségeken, a félreértéseken, csúsztatásokon, szerelmeken, veszteségeken keresztül olyan finoman és döbbenetesen, amilyen végzetesen és banálisan és drámaian csak történik a megismételhetetlen élet – szerencsére nincs ebben semmi dokumentumszerűség, nem szociográfia, végig megmaradunk valami, szókimondásában is nagyon szép irodalomnál.

Azok sem fognak csalódni, akiknek fontos a cselekmény egy könyvben – mindvégig fordulatos a történet. Filmvászonra való, érdekes volna látni, mit bírna kihozni belőle Hollywood és párhuzamosan mondjuk egy Almodovar vagy Lars von Trier. Volt szerencsém látni a Bartis Attila korábbi regényéből (A nyugalom) és színdarabjából (Anyám, Kleopátra) készült színpadi történetet a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós társulatának pazar előadásában, és nagy kíváncsisággal reménykedem, hogy ebből a könyvből is készül majd előadás valamely közeli társulat színpadán.


Bartis Attila A vége, Magvető Kiadó, Budapest, 2015

Bartis Attila Marosvásárhelyen született 1968-ban. 16 éves, amikor szüleivel Budapestre költöznek. Nemcsak íróként ismert, fényképeivel több kiállításon vett már részt. Regényeit (A séta, A nyugalom, A vége) több nyelvre, köztük románra is lefordították. Érdekesség: A nyugalom és A vége című kötetei között 14 év telt el.


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Kolozsvári Egyetemi Könyvtár központi és bölcsészkari részlege

Bihar Megyei Gheorghe Sincai Könyvtár

Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

A könyvtárhasználat feltételeiről az egyes könyvtárak honlapjain találsz tájékoztatást.