Papír vagy képernyő? Ez nem is kérdés!

Lapítónak egyiket se használd, de amúgy jó esélyed van magaddal is hajbakapni a pro és kontra érvek tömkelegén, míg eldöntöd, hogy papírkönyvet vagy e-könyvet olvass inkább. Még szerencse, hogy végeredménytől függetlenül ebből a csatából mindig te kerülsz ki győztesen. Akkor is ha az eredmény a döntetlen arany középútja. Most segítünk a döntésben – vagy legalábbis a vitában.

A hétvégi kolozsvári Könyvturinak is ez a fő kérdése: képernyő vagy papír? A magunk érveit táblázatokba is szedtük.

zsebek

Szeretem a könyvekben a feljegyzéseket

Szasz Zsofia

 

Szász Zsófia

 

Olykor valósággal „megcsömörlök” az e-könyv formátumtól. Amikor több e-könyvet olvastam egymásután, összefolytak a kötetek és „súlytalannak” éreztem, pedig alapvetően jó könyvek voltak. Ezért ma már felváltva olvasok hol papíron, hol elektronikus olvasón. Egyszerűen nem tehetem másképp.

Az e-könyvek megóvnak többnyire attól, hogy egyszerolvasós könyveket vegyek. Vannak olyan felkapott könyvek, amelyeket előbb elolvasok e-könyvben – persze beszerzem barátoktól, ismerősöktől, vagy más, ingyenes módon jutok hozzá –, s ha tetszik, maradandót ad, akkor idővel beszerzem papírkönyvben is, de ha nem ilyen, akkor hálás vagyok, hogy nem dobtam ki a pénzt fölöslegesen, mert azzal talán éppen egy jó könyv beszerzésétől fosztottam volna meg magam.

Az e-könyvnek a számlájára írom, hogy nem lehet beleírni. Bár a papírkönyvet is általában féltjük, ezért nem írunk bele, én mégis különösen kedvelem azokat a könyveket, amelyekben személyes feljegyzéseket találok, hiszen attól válhat élővé egy könyv, ha nyomot hagyunk benne. (Azért lehetőleg ne a könyvtári kölcsönkönyvben…) A könyveket, egész könyvtárakat örökölni is lehet, és milyen nagy becsben tartjuk ezeket!

boritokindle
Ilyen üzenet nem születhet e-könyvben FOTÓ: SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD

Könyvtáros: Kindle-en olvasni jó!

mayeristvan

 

Mayer István

 

Kedves papírkönyv-soviniszták! Ti hiányoljátok a könyv szagát, de én, a könyvtáros azt mondom néktek, Kindle-en olvasni jó! A legtöbb könyvnél kényelmesebb – persze ehhez rendes tok kell –, és nekem úgy tűnik, még a szemet is kevésbé fárasztja, mint a papír-tinta kombó. Ami még nagyon rokonszenves, főleg az angol nyelvű olvasmányoknál vettem hasznát: mindig néhány gombnyomásra vagyok az egynyelvű szótár szükséges szócikkétől.

Sokan vannak, akiknek az e-olvasó drasztikusan megváltoztatja az olvasási szokásaikat. Nálam nem ez történt: a beszerzési szokásaim változtak meg. Eddig gyakran rendeltem Németországból és az angolszász országokból postán könyvet, erre már sokkal ritkábban van szükség. Van, amit azért veszek meg, mert elektronikusan elérhető, de nem jellemző: még mindig a tartalom az elsődleges. Papírkönyveket továbbra is vásárolok, talán nem is kevesebbet, mint azelőtt, csak éppen nem az az egyetlen opció, és van módom tehermentesíteni túlzsúfolt könyvespolcaimat. (Adeptus e-könyvek előtti és utáni „időszámításáról” itt olvashatsz bővebben.)

kindletabl
Görgess figyelmesen tovább, megtalálod a papírkönyvek vád- és védőbeszédét

Csodálatos többkönyvűség

Kerekes Edit

E-könyvet a gyerek kapott ajándékba drága családi barátoktól 2017 tavaszán. De a jobbnál jobb történetek és szebbnél szebb gyerekkönyvek olvasásával korai Z-generációsunkat minden jel szerint sikerült analóggá nevelnünk, majd önálló olvasóként ilyesfélének továbbnevelnie magát, mert a kezdeti lelkes beüzemelés után a Kindle hónapok múltán is csak bevetésre várt. Mígnem egy évvel később… megkaparintottam elkértem, „ha te már úgysem használod”.

Talán Tompa Andrea Omertáját olvastam rajta először. Azóta folyton magamnál hordom. Akkor hódított meg végérvényesen, amikor egy sorozatot olvastam (a magyar református lelkésznő szerzőt rejtő Raana Raas Csodaidők sorozatát), és a második meg harmadik kötet elolvasása valahogy olyan gyorsan sikerült, hogy nem bírtam kivárni, míg néhány hét alatt megérkezik a befejezés. Különleges öröm volt félórán belül máris olvasni az interneten megvásárolt negyedik kötetet. Nemrég aztán pontosan ugyanígy jártam Elena Ferrante nápolyi regényfolyamával, a harmadik kötet e-könyv lett, s a negyedik csak azért nem, mert a magyar kiadást őszre ígérték, olaszul meg nem tudok.

Azóta előfordult már, hogy olvasás miatt túlbuszoztam a leszállási megállón, de ez inkább a „cselekményorientáltabb” könyvekkel sikerülhet. A legtöbb tartalomhoz viszont kell a csend, a megfelelő hangulat, környezet, az elmélyülés, befelé fordulás, ráhangolódás, amikor senki sem tárgyalja nagy hangon az ebédmenüt mobilon két megálló közt. Bár közben akadtak még papírkönyvek is a hétköznapjaimban, egy év után Carlos Ruiz Zafónnál jött a telítettség: az Elfeledett könyvek temetője sorozat első részét még sikerült újraolvasni, ezúttal Kindle-en, de az Angyali játszmával már sehogy sem haladtam. Szerencsére ott kuksolt a könyv a polcon, így egyszer csak elővettem. Persze az embert sem a ruha teszi és a könyvet sem a borító, ráadásul az Angyali játszmának nincs is valami rendkívüli borítója (nekem azért sejtelmes egyszerűségében is tetszik), mégis annyira jólesik ránézni az éjjeliszekrényen. Olykor mint jutalomra. Csak előbb még megfőzzük az ebédet! Kitakarítjuk a fürdőt. Összefogjuk a tiszta ruhát. Megírjuk a cikket. Azután jöhet a jutalom. Imádom lapozni, érinteni a papírt, hallani a zizegését. Úgyhogy most éppen írjuk a listát a beszerzendő könyvekre és …erősen készülök egy Kindle-borítót venni. Aztán pedig: egy papírkönyv, egy e-könyv, két papírkönyv, két e-könyv, és így tovább. Mert kétféle könyvszerelem boldogít.

swimming-pool-3550353_1920
Csak a medencében ne landoljon

A lényeg a tartalom

mayerjanos

 

Mayer János

 

Van egy-két pedagógus kolléganőm, aki rettentően idegenkedik az ebooktól, mondván „Nem ugyanaz az érzés!” vagy „De hát nem is érzed a könyv illatát!”, netán „Mégsem ugyanaz kézbe fogni”! Be kell vallanom, kezdetben magam is pont annyira idegenkedtem az új formátumtól, ahogy a bakelitlemez-fetisiszták a CD-től, a CD-pártiak az mp3-tól. (Ezt a vitát hanghordozók esetében is lefolytathatnánk.)

De: amióta megkaptam életem első (és eddig egyetlen) Kindle-jét, azóta aggályaim nagy része elszállt, mégsem szoktam le sem a papírkönyvek olvasásáról, sem a könyvtárba járásról.

Mondjuk én régen sem nagyon szoktam a könyveket szagolgatni, a kézben fogás pedig ízlés dolga: egy jó Kindle-tok határozottan hasonló érzést nyújt, mint egy bársonyos könyvborító (amilyen csak a drágábbaknak van), a „feeling” pedig nekem teljesen ugyanaz: a lényeg, hogy mit indít el az agyadban az olvasás élménye, és mi a tartalom. A technikát (lapozás, ugrás, keresés, beállítások) nagyon könnyű megtanulni, még ha eleinte az ember ujjai másfajta mechanikát követnek is. A borító láthatósága nálam másodrendű: ritkán szoktam könyvet a borítója alapján vásárolni/ kölcsönözni (inkább ismertetők, illetve a fülszöveg információi szerint döntök, ha általam nem ismert szerzők munkáiról van szó). Ettől nem mondom azt, hogy egy ízléses borító nem fontos, de régen egy-egy sorozatban (A világirodalom remekei, Az én könyvtáram, Modern könyvtár stb.) megjelent könyveknek a külső megjelenése teljesen azonos volt, ami az élvezetet nem befolyásolta. A közelmúltban kényszerültem arra, hogy tekintélyes családi könyvtárunk egy részétől megszabaduljak (más része még a sorsára vár); ennek során láttam, hány olyan könyvünk volt, amelyet valaki egyszer megvett, talán elolvasott, majd soha többé elő se vett. (Ezektől az ebookon gyorsabban meg lehet szabadulni, ha már nincs rájuk szükség.)

Nálam még egy szempont komoly szerepet játszik; én leginkább fekve szeretek hosszabban olvasni (kivéve talán újságot), s erre egy 4-500 oldalas vagy hosszabb regény könyv formátumban bizony komoly problémát okozhat, míg az e-olvasón ez pontosan ugyanakkora, mint egy Búvár zsebkönyv. Aztán szívesen szoktam idegen nyelvű tartalmakat is olvasni, amelyekhez itthon csak nagy utánajárással vagy horrorisztikus árakon lehet hozzájutni (vagy jókora késéssel), míg egy ebook még a legális úton is viszonylag emberi áron elérhető, nem beszélve az egyéb beszerzési lehetőségekről (ld. még kazetta- és CD-másolás, illetve manapság fájlmegosztás esetét). Sok könyvvel egyébként is úgy vagyok: jó, ha megvan, de a könyvespolcon már korlátozott a hely. Különösen igaz ez nálam olyan könyvekre, amelyeket korábban (pl. könyvtárból kölcsönözve) olvastam, nagyon tetszettek, és szeretném őket valamilyen formában birtokolni. (Ugyanakkor nem furdal már annyira a kíváncsiság, mint az új megjelenések esetében, és minthogy gyakran többkötetes művekről van szó, nem mindig érzem fontosnak, hogy a polcon is ott legyenek.) Ilyen esetekben semmi kifogásom az elektronikus formátum ellen. Ebben a kategóriában nálam főleg regényekről, novelláskötetekről, ritkábban szakkönyvekről van szó. És hát nyaraláskor, utazás közben – én olyankor is jókat szoktam olvasni – nem mindegy, hogy hány kiló pluszt jelentenek a magammal vitt könyvek, a Kindle ezt a problémát könnyen áthidalja. Persze szerzői szempontból nyilván más a munkád gyümölcsét valódi könyvként a kezedben tartani, és magadat abban a hitben ringatni, hogy alkottál valamit „az örökkévalóságnak”, amit nem lehet egyetlen „delete” gombbal megsemmisíteni.

Bizonyos fajta könyveket viszont nem szeretnék így olvasni: képes albumokat, sok statisztikával ellátott sportkönyveket, sok oda-vissza lapozgatást igényló enciklopédiákat, forrásgyűjteményeket, történelmi összefoglalásokat, de igazából még versesköteteket sem. Ezeknél ugyanis fontos lehet a megtervezett formátum, a lapozhatóság, a képek/ ábrák mérete. Ezeket továbbra is inkább papír alapon olvasom, és vannak olyan klasszikusok, amelyeket jobb szeretek a fizikai valójukban is birtokolni – ezekre a pénzt is kevésbé sajnálom. Ha gyorsan keresnem kell valamihez egy megfelelő verset, idézetet, forrást, helyesírási szabályt stb., a könyvekben történő kutatás, gyors átlapozás nekem sokkal kézenfekvőbb megoldás (bár lehet, hogy ez is csak megszokás része.) Talán gyerekkönyvet és az olvasásra szoktató kiadványokat sem olvas(tat)nék elektronikusan, de még az is lehet, hogy hamarosan ennek is valami vonzó módját ki lehet találni.

Az sem mindegy egyébként, hogy milyen e-könyvet olvasunk: a kiadók által szerkesztett, eredetileg is e célra készített kiadványt vagy éppen nyomtatott kiadásokról másolt kalózkópiát, amely sok esetben szinte olvashatatlan, nem beszélve egyéb opciókról. (Ahogy a sokadjára másolt kazettán hallható zene is sokat vesztett a minőségéből.)

Összegezve azt mondhatom, hogy ugyanaz a helyzet, mint az LP-CD-Mp3 történetben: mindegyik formátumnak megvannak a maga előnyei, és megvannak azok a művek, amelyek az egyik, azok is, amelyek a másik formátumban élvezhetők jobban. Az igazán izgalmas műveknek meg szinte mindegy is. Legyen olcsó zsebkönyv, drága keményborítós vagy épp csicsás díszkiadás, ha a szöveg nem jó, nekem nem fog tetszeni. Ha viszont a textus maga igazi mestermunka, az mindenféle formátumon keresztül érvényesülhet. (Nagy kedvenc lemezeim egy részét először olcsó kalózkazettákon hallottam, de ami zseniális volt, az onnan is kihallatszott – sokszor ez inspirált arra, hogy utóbb CD-n is megvegyem őket.)

Akit megfertőzött a rendszeres olvasás „vírusa” (én igencsak ezek közé tartozom), annak nem kell idegenkednie az új és még újabb formátumoktól, főleg ha ezek révén olyan olvasmányokhoz is hozzájuthat, amelyek egyébként csak nehezen lennének elérhetők. Ezzel együtt sem jósolom a Gutenberg-galaxis végét; ahogy a tévé, a videó sem tüntette el a mozit (legfeljebb továbbfejlődésre kényszerítette), úgy azt gondolom, a papírkönyvnek is van jövője. Ha meg néhány igénytelen, lektorálatlan, összedobált könyveket piacra dobáló kiadó becsukja a boltot, azért nem fogok sírni.

papirtabl

Reklámok

Szép szerelmek szemléje: randizz egy könyvvel!

Tudtad? A mai nap természetesen arról híres, hogy a könyvajándékozás világnapja. A szerelmet márpedig az év bármely napján örömmel ünnepeljük. Olvasmányainkban gyakran van lehetőségünk hőseinkkel örülni, szenvedni, kiteljesedni a születő, kivirágzó, majd örök boldogságokba vagy keserű tragédiákba torkolló szép szerelmekben. Gyűlöljük vagy imádjuk, a Bálint nap Valentinostól itt a nyakunkon. Nem fodrocskás-bodrocskás-csöpögős kedvenceinktől kapj kedvet, és randizz egy könyvvel (is)!

randi
Fotó: SZÜZSÉ/Facebook

Nem rózsaszín felhős történet

margaritaNekem, mint a romantika legtöbb megnyilvánulási formájától idegenkedő olvasónak nem volt könnyű kedvenc irodalmi szerelmespárt választani, de úgy háromnegyed óra múlva megvilágosodtam: a Mesterre és Margaritára esett a választásom Bulgakov mesterművéből. Kapcsolatuk elég furán indul, hiszen a Mester stalker módjára a nyomába szegődik a fiatal lánynak, majd amikor az kacéran megkérdezi, tetszik-e neki a virágja, még cáfolja is a feltételezést. A szerelemnek sem ez a modortalanság, sem a Mestert félreállítani igyekvő sztálini diktatúra nem állja útját: a modern Faust és boszorkány-Margitja egymáséi lesznek, egészen az őket méltán megillető örök – ha nem is boldogságig, de – nyugalomig.
(Mayer István)

Levélszerelem

hajnali lazKedvenc szerelmi történetem az, amelyet a férjemmel közösen „írunk”, ám erről nem született könyv (egyelőre legalábbis… – szerk. megj.). Egy másik, megtörtént szerelemről azonban szerencsére igen, így örömmel ajánlhatom Gárdos Péter Hajnali láz című könyvét. A szerzőnek, apja halála után édesanyja két levélköteget nyújtott át, melyből a szülők szerelmének története bontakozik ki. 1945 Svédországában, túl a koncentrációs táborok borzalmán ismerkedik meg Miklós és Lili, akiknek szerelme egyaránt szól az életigenlésről, a felfoghatatlanon való túllépésről és a jövőbe vetett hitről. „Gátlásosságában gyönyörű (…), ügyetlenségeiben felmagasztosuló szerelem” – írja a szerző, s valóban, az igaz történet még a romantikus regényeket gyakran olvasók szívét is megdobogtatja, mást, mélyet és igazit mutat be. Az élet szerelmeseinek szól a regény, az élet szerelmeseiről. (Szász Zsófia)

Finnországban a társadalom peremén

peltonenSalomo és Ursula a Juhani Peltonen azonos című regényének hősei. Finnországot ma a jóléti állam mintapéldájaként említik, de egyrészt amikor a könyv játszódik (az 1960-as években), ebből még kevés látszott, másrészt hősei a társadalom peremén élő emberek, akiktől a jólét kb. olyan távol áll, mint tőlem a techno- vagy rapzene. A többnyire hajléktalan szerelmespár a létminimum határán sodródva talál egymásra egy olyan világban, ahol vagyonuk néhány kődarab, amely épp arra elég, hogy felmelegítsék rajta a vizet. Rövid közös életük igazi pokoljárás, mindketten igazi antihősök, akiket a többségi társadalom lenéz, elutasít és kiutasít magából, mégis van bennük valami olyan emberi vonás, amely nemcsak egymás számára teszi szerethetővé őket. (Mayer János)

Első szerelem a napsütötte délen

szolits a nevedenAmikor néhány éve először jártam Olaszországban, azonnal beleszerettem, és elhatároztam, hogy amint csak tehetem, visszatérek. Bár ez a lehetőség sokáig váratott magára, időközben találtam egy olyan könyvet, amely már az első oldalaktól visszarepített a kabócáktól zengő fülledt olasz nyárba. Ez pedig nem más, mint André Aciman Call Me By Your Name (Szólíts a neveden) című modern klasszikusa, amely szinte azonnal kedvencemmé vált. A mű főszereplője Elio, a koraérett csodagyerek, aki szabadidejét zongoradarabok szerzésével és filozófiatanulmányok böngészésével tölti, egészen addig, míg meg nem érkezik apja legújabb nyári vendége, Oliver, a fiatal amerikai kutató. A kezdeti kölcsönös csodálaton és kíváncsiságon kívül lassan mélyebb érzelmek is előtörnek belőlük, és annak tudatában, hogy együtt töltött idejük véges, szélviharként söpör végig mindkettőjükön egy olyan szerelem, amilyen az embernek talán csak egyszer jut az életben. Elio és Oliver története valójában nem különleges, nincsenek idegtépő drámai pillanatok, szívfacsaró monológok, amiket a legtöbb hasonló témájú regénytől megszokhattunk. Csak csendes beszélgetések, őszinte pillantások és lopott érintések. Ám éppen ezért találom sokadik olvasás után is olyan elemi erővel megragadónak. Ez a regény nem kérdez, nem ámít, nem szépít, csak beleránt a két fiatal első szerelmének örvényébe, és közben úgy merít el minket a lusta, forró dél-olasz nyári délutánokba, hogy akaratlanul is keserédes nosztalgiával vágyódunk első szerelmünk rózsaszín felhőivel borított napjai után, amikor még azt hittük, mienk az egész világ.
(Sugár Tímea)

Plátói medveszerelem hokivárosban

mi vagyunk a medvekA Mi vagyunk a medvék (szerző: Fredrik Backman) csak pont annyira szól a hokiról, mint a Pál utcai fiúk a grundról. Vagyis teljes egészében arról szól és mégis sokkal inkább minden másról. A svéd kisváros élete az ifi hokicsapaton múlik (ők a medvék Medvevárosból), sikerüktől függ, hogy lesz-e hokisuli, lesz-e fellendülő helyi gazdaság, virágzó gyár, lesznek-e munkahelyek. Világos, hogy minden és mindenki az elsőtől az utolsó vérig a hoki körül mozog, még ha akadnak, akik nem is értik a játékszabályokat. Ebben a könyvben bukkantam rá egy igazi szerelemre, amit Amat, a szerény sorsú, félárva, igen tehetséges játékos táplál titokban Maya iránt. Gyerekszerelem, mégis vagy talán pont ezért annyival tisztább, valóságosabb. Amat egy hősszerelmes. Nemcsak távolról szemléli szíve hölgyét, félszegen próbálja a kiteljesedés felé görgetni a történetet, de egy másik srác gyorsabb nála. Amat nem forral bosszút, szerelme nem vált megvetésbe, ahogyan tizenévesen ez gyakori, marad a titokkal. Amikor Mayát rövidesen szörnyű tragédia éri, amely keserves hadjáratba kényszeríti egész családját, őt magát pedig a kisváros pellengérre állítja, és természetesen a hokitól a gyárig minden veszélybe kerül, éppen amikor pedig már-már kézzelfogható közelségben volt a dicsőség, akkor Amat mindent kockára tesz: a betegsége miatt munkájára csak nehezen képes anyjának ígért könnyebb állást, a kezébe csúsztatott sok pénzt, amiből micsoda hokis felszerelése lehetne végre, a csapathoz tartozás semmihez sem hasonlítható katarzisát, saját hokis karrierjét, ezzel együtt egy jobb élet lehetőségét. Amatnál nincs tájbasimulás, nincs megalkuvás. Akkor sem, ha tudja (és vállalja), hogy „jutalma” egy kiadós ripityára veretés, a hokiscsapat – és ezzel együtt talán egyetlen esélyének – elvesztése, és még azt sem remélheti, hogy közelebb kerülhet szerelme beteljesüléséhez. Ma már ritka az ilyen áldozatkész érzelem, tizenévesen pláné – örülnék, ha megcáfolnátok! A 21. század embere ugyan imád szeretni, de mintha inkább csak a saját kényelme határáig, ha pedig párban nem jó, túl gyorsan továbbáll, a következő szerelemhez. Szerencsére hellyel-közzel akadnak kivételek, Amat története nekem erről szól. (Akik nem szeretik a spoilert, azoknak üzenem: a fenti sorokban megosztott részletekkel tulajdonképpen közel semmit sem árultam el a cselekményről.) (Kerekes Edit)

Akit elvesztettél

hid1Temesi Ferenc saját bevallása szerint „mindig ugyanazt a regényt írja”, ami annyiban igaz, hogy mindegyiknek van egy különböző neveken és alakban visszatérő főhőse, akinek története sok ponton találkozik a szerző élettörténetével. Mindkét életpálya meghatározó élménye egy autóbaleset, amelyben a főhős egyetemista szerelme (Kati, Kata, Katlan stb.) életét veszti, míg ő maga túléli, és íróvá válik. A pályán előre haladó fiatalember életében és ágyában számos nő fordul meg a következő évtizedekben (feleség, tartós és alkalmi kapcsolatok, egyéjszakás kalandok), de a tulajdonképpen csak néhány hónapig tartó kapcsolat emléke nem halványul belőle. Kati pedig a hős „dibukja” (itt afféle kísérő szellem, bolyongó lélek) lesz, aki már-már saját egyéniségének részévé válik, és szinte az egyetlen állandóságot jelenti az önsorsrontásra is hajlamos férfi életében. Alakja említés szintjén szinte minden Temesi-könyvben előkerül, de különösen a regénytrilógiaként is felfogható három művében (Por, Híd, Pest) kap központi szerepet. A szegedi „Tündér utca legjobb írója” csaknem olyan emléket állított neki, mint Dante az ugyancsak korán elvesztett Beatricének. (Mayer János)

Miszter Darcy, igen, ő

buszkeseg es baliteletJane Austen világával nagyjából tizedikes koromban ismerkedtem meg, Elizabeth Bennett és Mr. Darcy szerelmi története annyira elvarázsolt, hogy az írónő összes, az iskolakönyvtárban és az otthoniban is fellelhető kötetét elolvastam. Nagyon, talán túl gyorsan. Annyira beleköltöztem az ármányos, titkolózós, rendkívül leszabályozott, mégis tiszta és naiv történetekbe, hogy egy ideig átvettem az austeni nyakatekert nyelvezetet, minden barátnőm legnagyobb örömére.

A számos kötet után mégiscsak az először elolvasott Büszkeség és balítélet maradt a kedvencem. A könyv kapcsán sokaknak Mr. Darcy és Miss Bennett szerelme ugrik be egyből, viszont a könyv számos más ismert, sokak által irigyelt, vágyott, a szerencsések által pedig átélt szerelmi forgatókönyvet mutat be. Ilyen a tiszta érzelmekből, naiv, azonnali energiákból fogant szerelem Jane és Mr. Bingley között, de jelen van a szükség-„szerelem” is, a vénleány Charlotte és a Mr. Collins között kötetett házasság, amely végül barátsággá, elfogadássá alakul át, s átszövi az a – kellemetlen? – érzés, hogy mindketten beletörődtek helyzetükbe. Ám nem szabad elfeledni Mr. és Mrs. Benett türelmen és szereteten alapuló kapcsolatát, vagy Lydia és Wickham tüzes, meggondolatlan románcát sem…

De még mindig nem ezért a kedvencem a Büszkeség és balítélet, és természetesen Mr. Darcy. Hát milyen nő – kislány, asszony, feleség – ne szeretne ilyen levelet kapni?

„Nem kell aggódnia, Miss Bennet, hogy e levélben újból kifejezem azt az érzelmet, vagy megismétlem az ajánlatot, melyet oly visszatetszőnek talált tegnap este. Nem azért írok, hogy gyötörjem Kegyedet, vagy megalázzam önmagam, s nem szólok azokról a vágyakról, amelyeket (mindkettőnk boldogsága érdekében) nem lehet elég hamar elfeledni. A fáradságot, melybe a levél megfogalmazása és elolvasása kerül, megtakaríthattam volna, ha jellemem nem kívánná, hogy én megírjam és Kegyed elolvassa. Meg kell tehát bocsátania, ha igényt merek tartani a figyelmére. Tudom, nem szívesen teszi, ha az érzelmeire hallgat – de én az igazságérzetéhez fordulok.”
(Sarány Orsolya)

Szerelem a legváratlanabb szívben

varazslo es uvegA Varázsló és üveg (Wizard and Glass) Stephen King nagyívű posztapokaliptikus regényfolyamának, A Setét Toronynak negyedik darabja, de valójában egyfajta kitérő, hiszen az első három kötetben elindított cselekményszál szinte egy centivel sem szövődik tovább. Ebben a könyvben ugyanis a kortalan, mogorva, mély emberi érzelmekre látszólag alig képes Harcos, Roland Deschain távoli múltjába megyünk vissza, amikor még a sokféle koron és világon átívelő keresése egészen az elején járt. Itt találkozik az első igazi szerelemmel a shakespeare-i Júliával csaknem egyidős Susan Delgado személyében, akivel rövid ideig élvezik a testi szerelem tiltott gyümölcsét, amíg a patriarchális társadalom képmutató erkölcse és egy igazi boszorkány ármánykodása tragikus véget nem vet az idillnek, ami Rolandot egy életre megkeseredetté teszi. Engem azonban nem is ez ragadott meg, hanem ahogyan King a vonzalom ébredését, a szerelem kibontakozásának, lángolásának folyamatát, majd húsba vágóan fájó megszakadását ábrázolja. A Setét Torony önállóan is megérne egy Pisztáciát, ám ez a könyv önálló regényként is megállja a helyét, a szerelemnek pedig a gyönyörét és tragikumát is egyforma hitelességgel ábrázolja. (Mayer János)

Kari aji 2: erdélyi regény Krúdynak, norvégiai kaland Jonathan Swiftnek

Folytatódik a játék, kortárs könyvet ajándékozunk klasszikusoknak: ma egy joruba ápoló norvégiai kalandjait csomagoljuk be Jonathan Swiftnek kétszáz évvel azután, hogy megírta Gulliver utazásait, Weöres Sándor csodatanító könyvet kap a létrájához, Krúdy Gyula pedig autentikus erdélyi történetet. Ti melyik nagy klasszikust ajándékoznátok meg?

2 kindle+ludtoll 1920

Egy afrikai-vietnami-francia utazása Norvégiába – Gulliver atyjának

Mélyen tisztelt Mr. Jonathan Swift! Kedves Jónás bátyám!

vagott swift
Jonathan Swift (1667–1745)

vagott kun arpadTudom ám, hogy nem túl hízelgő a véleménye az emberi társadalomról, és mélyen megértem Önt. Ám tegyünk egy kísérletet: hátha ez a karácsony valami mást hoz. Íme egy könyv karácsonyi ajándék gyanánt, utazásos ez is, akárcsak a Gulliver, és megkockáztatom: Jónás bátyám számára legalább olyan mesebeliként hat majd, mint emberek százmillióinak az ön kétszáz éves Gulliverje. Szerzője az 1965-ben született Kun Árpád, a címe: Boldog észak, 2013-ban jelent meg világunkban. Mind a szerzője, mind a főszereplője nagy utazó, akik mindent hátrahagyva vágtak bele a nagy ismeretlenbe. Kun Árpád bölcsész végzettséggel, feleséggel gyerekestül kelt útra, hogy új otthonaként Norvégiát válassza, ahol jelenleg is betegápolóként dolgozik. A regény főhőse szintén ilyen belevágós típus, csak ő a messzi Afrikából – ahol segédápolóként dolgozik egy francia kórházban – vág neki az onnan még távolabbi Norvégiának, hogy ugyanazt csinálja, amit Afrikában. Aimé Billion, mert így hívják, egy igazi kívülálló. Ereiben joruba, vietnami és francia vér keveredik. Az afrikaiaknak fehér, a fehéreknek afrikai. Útja során legalább olyan új neki a jóléti és mégis nagyon egzotikus világ, akárcsak Gullivernek a liliputiak. És valami olyan dolgot is megtapasztal ez a fura afrikai, amit eddigi életében még sohasem…

artur

 

Lakatos Artur

Csodák tanítása Weöres Sándornak

Mélyen tisztelt Weöres úr!

weores sandor
Weöres Sándor (1913–1989)

Engedje meg, hogy ezzel a rövidke levéllel és a mellékelt könyvvel kívánjak Önnek áldott karácsonyt!

A könyv alapvetően három részből áll: a törzsszöveg a tanítás elméleti alapjait írja le, a munkafüzet 365 gyakorlata a megbocsátás által segíti a tanulót a magasabb tudatszintek felé. A tanári kézikönyv pedig azokhoz szól, akik saját maguk is A csodák tanítását kívánják oktatni. Ez a könyv segít, hogy lábunkat-kezünket emeljük, azon a bizonyos létrán fokról fokra emelkedjünk az ég felé.

Kérem, a könyvet mutassa meg jó barátjának, Hamvas Bélának is.

emesecsilla

 

Szeretettel, Nádasdi Csilla Emese

Csicsó után az Isten Krúdy Gyulának

Kedves Krúdy Gyula!

krudy gyula
Krúdy Gyula (1878–1933)

vagott molnar vilmosGondolom, meglehetősen unatkozhatsz ott azon a másvilágon, azt se tudom, hogy vannak-e ott egyáltalán kávéházak vagy lóversenyek… Épp ezért hoztam egy kis olvasnivalót: Molnár Vilmos: A legfelső stáció című novellakötetét. A szerző erdélyi, még javában él, és amikor épp nem ír, akkor a Székelyföld című irodalmi-kulturális lapot szerkeszti. Három szó, ami összefoglalja novellái, felnőttmeséi tartalmát: humor, irónia, kisembersors. Pont mint nálad. Csak kicsit másképp. Ami nálad ködös-álmos Nyírség, az Molnárnál istenháta mögötti elhagyott kis állomás. Ami nálad anekdota, az Molnárnál székely, csavaros észjárás. Ízig-vérig magyar ő is, írásait csak az érti, aki dekkolt már elhagyott, nyikorgó ajtajú állomásokon télvíz idején, várt olyan vonatot, ami soha nem érkezett meg, vagy egyszerűen csak kolis évei alatt próbált sajtos laskát főzni hiányzó alapanyagokból. Különösen figyelmedbe ajánlom a Csicsó után az Isten című novellát. A történet arról szól, hogy a zötyögő személyvonatba Csíkcsicsó után beszáll az Isten. Szemben a kupéban a maga saját ügyei-bajaival elfoglalt kisember azon gondolkozik, hogy hát mégiscsak beszédbe kéne elegyedni vele… Hitemre, kedvedre való fordulat! Aztán ha elolvastad, feltétlenül írd meg, te miről faggattad volna a Magasságost. Válaszleveled érdeklődéssel várom.

kati

 

Lakatos Fleisz Katalin

 

fokopf jpg