Az elfuserált dadus esete a focistákkal

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Reklámok

Úgy tűnik, kicsit beszippantott Fredrik Backman írói világa. Csak ezzel magyarázhatom ugyanis, hogy miután túljutottam a Mi vagyunk a medvék és folytatása, az Egymás ellen történetén – és kísérletet tettem megemészteni mindazt, amit a hokiról, az élsportról és mindenekelőtt az emberi kapcsolatokról elmondott –, első utam a könyvtárba vezetett, további Backman-könyvekért.

brittmarie1920a

Következő olvasmányom tőle a talányos című A nagymamám azt üzeni, bocs lett, amely ugyancsak megérne egy recenziót, ennek a lehetőségét azonban meghagyom másnak (hátha valaki kedvet kap hozzá), és magam inkább arról a könyvről szólnék, amely akár a Nagymamám… folytatásának is tekinthető, bár annak ismerete nélkül is kerek egész. Az Itt járt Britt-Marie leginkább azért kötődik a Nagymamám…-hoz, mert annak egyik mellékszereplője, Britt-Marie került a középpontjába, és még néhány szereplő felbukkan benne rövid időre vagy említés szintjén, a történet azonban teljesen önálló, és az összes többi Backmanhoz hasonlóan izgalmas, bájos, ugyanakkor felkavaró és elgondolkodtató.

Olvastam nemrég egy interjút, amelyben Backman azt mesélte, hogy a Nagymamám… megírása után úgy érezte, Britt-Marie mindenképpen megérdemelne egy saját, külön történetet, és őt egyébként is mindig jobban vonzották a kicsit őrült figurák (így azt sem tartja kizártnak – mondta –, hogy további mellékszereplők is kapnak idővel saját regényt, aminek én lelkes rajongóként csak tapsolni tudnék). Egyébként pedig Britt-Marie nem is őrült. Vagy legalábbis nem jobban az, mint bármelyikünk. Ő csak szereti, ha körülötte a világ mindig ugyanolyan, mindig egyenletes, mindig kiszámítható. Vannak bizonyos elvek, amelyekhez tartja magát, ahogyan szerinte civilizált embereknek viselkedniük kell, és aggályosan retteg attól, mit gondol(hat)nak róla mások. Listát vezet minden egyes tennivalójáról, ragaszkodik bizonyos tisztítószer-márkákhoz, és igenis van fantáziája, még ha férje, a hallatlanul sikeres enterprenőr Kent ennek épp az ellenkezőjét állítja. Britt-Marie 63 éves, és történetünk kezdetén épp munkát keres. Aki elolvasta az előzményregénynek is tekinthető Nagymamám…-at, az pontosan tudja, miért kényszerül erre, aki nem, annak kedvéért nem spoilerezek, de lényeg, ami lényeg: ha egy 63 éves, szilárd elvekkel rendelkező hölgy életében először munkát vállal, ott bizony alapos kalamajkára lehet számítani.

Persze, Backman mester nem is volna Backman mester, ha megelégedne annyival, hogy elmeséljen egy kacagtató történetet egy kedvesen habókos öreglányról, aki mindenféle kalandokba keveredik. Bár ez az alapállítás egyébként igaz, ismerve az író attitűdjét és korábbi regényeit, a kacagás mellett ezúttal is komoly emberi drámákra, akár még könnyekre is lehet számítani. Továbbá arra is, hogy ismét egy sportág kerül a középpontba, bár most nem a jégkorong (amiről csak néhány szó esik, érintőlegesen), hanem a foci. „A foci figyelemre méltó játék, mert nem kéri, hogy szeressék. Követeli.” Ezek azok a mondatok, amelyek annyira egyedivé teszik Backmant, és nem engedik, hogy az ember letegye a kezéből a könyvet, annak ellenére, hogy alapból nem érdekli a labdarúgás. Velem ellentétben azonban Borgban, azon az isten háta mögötti településen, ahol Britt-Marie munkát kap, a világon mindenkit érdekel a foci, hiszen akárcsak Björnstadnak a hoki, itt is ez az egyetlen kitörési pont és az egyetlen lehetőség a gyerekek számára. Fiúk, lányok, férfiak, nők egyaránt élnek-halnak a játékért, a csapatért, a meccsekért. A foci jelenti számukra magát az életet egy olyan településen, ahol egyébként nincs semmi, sorra zárnak be az üzletek, szűnnek meg a szolgáltatók, és a legvégére a pizzéria veszi át az autószerelő műhely, posta, vegyesbolt, orvosi rendelő és minden egyéb funkcióját is.

Britt-Marie-t valaki (sőt: Valaki) egyszer elfuserált Mary Poppinsnak nevezi, ami igencsak találó, bár engem még a Szupernagyi figurájára is élénken emlékeztet (valakinek megvan még a 80-as évek népszerű skót filmsorozata?), amikor a roskatag kis öregasszony megrázza magát, és szuperhőssé válik. Ámbár Britt-Marie korántsem roskatag, pusztán az őt ért sokk hatására roskad meg lelkileg, de kivételes belső ereje és tartása miatt még a leglehetetlenebb helyzetekben is megőrzi a méltóságát, és képes elvállalni olyan hamvában holt megbízásokat is, minthogy fociedzőként irányítson egy kölyökcsapatot. Persze, nem azonnal, hiszen az ő munkája alapvetően a véletlenül még be nem zárt, de már erősen bezárásközeli állapotban lévő ifjúsági otthon gondnoki teendőinek ellátása három hétre, amely megbízást valószínűleg senki más el nem vállalná, Britt-Marie azonban nem válogathat, így azonnal elindul Borgba, ahol olyan emberekkel, eseményekkel és élményekkel szembesül, amilyenekkel azelőtt sosem találkozott. Az ifjúsági otthon környékén ugyanis hamarosan felbukkannak a gyerekek, majd mögöttük a felnőttek, és mivel napjaink Svédországában járunk, azon sem csodálkozhatunk, hogy a szereplők egy része integrációs problémákkal küszködő bevándorló. És bár Britt-Marie eleinte nehezen érti meg, mit várnak el tőle, valahogy mégis belesodródik azokba a helyzetekbe, ahonnan már késő lenne visszakozni. Ösztönös segítőkészsége pedig már amúgy sem hagyná nyugodni, és ha már úgy alakult, hogy hirtelen egy klubvezető szerepkörében találja magát, hamar ír egy listát a legfontosabb teendőkről. Így válik a kis közösség megbecsült tagjává, kezdik egyre inkább elnézni, sőt tisztelni a rigolyáit is, és összezárnak mellette akkor is, amikor ő maga is választásra kényszerül.

Az Itt jár Britt-Marie leginkább talán az újrakezdés és az önbecsülés megtalálásának regénye. Fejlődéstörténet, nem könnyű alaphelyzetből kiindulva, nem könnyű életkorban. Ha megismerjük Britt-Marie családi hátterét (egy része már a Nagymamám…-ból is kiderül), rögtön világosság válik, hogy súlyos terheket cipelve vált azzá, aki lett, 63 évesen pedig megkapta a lehetőséget, hogy azzá váljon, aki lenne szeretne. Még akkor is, ha ő maga sincs tisztában azzal, mit is szeretne igazán, ha sokféle lehetőség csábítja is egyik vagy másik irányba. És itt már vissza is kanyarodhatunk Backman írói világának és eszköztárának egyik legfőbb vonásához, hiszen már a két hokiregény kapcsán is az volt rémisztő, hogy ilyen helyzetek bármikor, bárkivel előfordulhatnak. Bár az talán nem épp mindennapos élethelyzet, hogy az ember fia (lánya) 63 évesen a munka világába kényszerül, az viszont igen, hogy kénytelen teljesen átértékelni addigi életét, és valami egészen új dologba belefogni, persze csakis akkor, ha magával visz néhány olyan tárgyat, amelyek számára magukban hordozzák a stabilitás érzetét (pl. balkonládák és szódabikarbóna). Olyan is előfordulhat, hogy valaki épp ebben az életkorban valósítja meg régi álmát, vagy épp rég elvesztett testvére álmát, és akkor is elindul az úton, ha tudja, hogy rögösebb lesz a megszokottnál. Britt-Marie története olyan ponton ér véget, ahonnan az élete talán még izgalmasabb fordulatot vesz, és talán nem is volt szép Backmantól, hogy otthagyja az olvasóit lógva, hadd gondolkodjunk azon, mi lesz ezzel a kedves öreglánnyal. Megérne még egy folytatást. De persze, az író tartogat azért még meglepetéseket, és mivel igencsak fiatal alkotóról van szó, bízvást reménykedhetünk abban, hogy rengeteg olvasnivalóval ajándékoz még meg minket. Elérte, hogy a skandináv irodalomról már ne csak a krimik vagy Per Olov Enquist magaslatai jussanak eszünkbe, hanem azok az életbevágó apróságok vagy épp hatalmas emberi drámák, amelyek olyan bőven fűszerezik a hétköznapokat.

brittm

 

 

 

Olvass bele: Itt járt Britt-Marie

 

 


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt itt:

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

(A könyvtári találatok adatai idővel módosulhatnak.)

Az állatorvos, aki tudott írni

James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén

Ha azt mondom: állatokról szóló könyvek, szinte biztos, hogy a legtöbben azonnal rávágják Gerald Durrell nevét, és itt körülbelül meg is állnak. Sokáig én is így voltam vele, aztán, ahogyan az már lenni szokott, egy könyves csoportban szembejött velem James Herriot könyve, azzal a sokat ígérő címmel: Állatorvosi pályám kezdetén. Azonnal tudtam, hogy nem hagyhatom ki, mert ez biztos, hogy valami nagyon nekem szóló dolog lehet. Így történt, hogy a szóban forgó könyvet, valamint az állatorvos-író további munkáját (Minden élő az ég alatt) tavaly decemberben ott találhattam a karácsonyfa alatt, mára pedig már fel is kerültek az elolvasott könyvek polcára.

herriot1920

Amíg be nem költöztek az életünkbe a cicáink, és nem kezdtem el ezzel csaknem párhuzamosan macskamentéssel foglalkozni, bevallom, nem volt túl sok közöm az állatorvosokhoz. Azóta viszont már egyre több van. Nagyon tisztelem őket, mert tudnak valamit, amit én nem: meggyógyítani az állatokat (mi, állatmentők legfeljebb kezelni és ápolni tudjuk őket, az orvos diagnózisa alapján és utasításai szerint). Sok állatorvossal vagyunk kapcsolatban, és ha épp nem úgy tartózkodunk a rendelőjükben, hogy halálra aggódjuk magunkat valamelyik védencünk állapota miatt, akkor szívesen figyeljük, hogyan dolgoznak: a magabiztos mozdulatokat, ahogyan kinyitják az állat száját, hogy belenézzenek a torkába, ahogyan elsőre megtalálják a vénát a vékony lábacskán, ahogy pontosan tudják, hová kell szúrni az injekciós tűt, vagy ahogy pillanatokon belül megnyugtatnak egy remegő állatot. És ez még csak a munkájuk rendelőben látható része, hiszen ami terepen történik, az a kisállatpáciens gazdája számára leginkább láthatatlan.

James Herriot könyvei azonban főként épp ebbe a részbe engednek bepillantást, és nem is akárhogyan. Ráadásul mekkora érték, ha egy állatorvos még arra is szakít időt, hogy íróvá váljon (Herriot ugyanis nem csak egyszerű állatorvos, aki időnként írogatott, hanem íróvá is lett)! Érdemes picit áttekinteni az élettörténetét is, pláne, hogy néhány részlet könyveiben is felbukkan. Tehát: 1916-ban született az angliai Sunderlandban, de Glasgow-ban nőtt fel (erre később is igen büszke volt), és ott is végezte el az egyetemet. Rövid gyakorlat után Yorkshire-be költözött, egy Thrisk nevű kisvárosban (a könyveiben Darrowby) lett segédorvos, és ezzel nagyjából megalapozta egész további életét és pályafutását. Néhány év múlva már családot alapított, és főnöke társává is előlépett, majd – főként felesége biztatására – elkezdett írni a munkája során szerzett tapasztalatairól. Könyvei pedig – akárcsak személyisége a yorkshire-i gazdák körében – hamar meglehetős népszerűségre tettek szert.

És itt most álljunk meg egy gondolatnyit, és vegyük szemügyre a kort, amelyben Herriot doktor (ez egyébként írói álnév) könyvei játszódnak. Herriot 1940-ben költözött Yorkshire-be, akkoriban a világ épp a modern állatorvoslás előtt járt, így olyan újdonságok, mint egy-egy antibiotikum használata már forradalminak számítottak, és jelentősen meg is könnyítettek bizonyos kezelési folyamatokat. A páciensek döntő többsége pedig természetesen a patások, igavonók és egyéb haszonállatok köréből került ki, a kisállatgyógyászat ekkoriban még mellékesnek számított (bár a Minden élő az ég alatt könyvében már egyre nagyobb a jelentősége).

herriot1

Herriot könyveit novellafüzérként szokás emlegetni, de szerintem akár laza szövésű regényként is értelmezhetők, hiszen teljes történet áll össze a több apró mozaikdarabkából, bár persze egy-egy gyógyítás önálló kis írást eredményezett. Ez az olvasást is nagyban megkönnyíti, hiszen annyi ideje csak van az embernek, hogy néhány perc alatt elolvasson egy-egy szívderítő vagy épp -szomorító történetet. Mert persze az állatorvos épp úgy, mint emberek gyógyításával foglalkozó kollégája, időnként veszít is. Elsődleges azonban a gyógyító munka, ami vidéki körülmények között egyáltalán nem könnyű. Leginkább abból áll, hogy az éjszaka közepén megcsörren a telefon, a doktor pedig máris indul. Az ellátás helye a legtöbb esetben huzatos istálló, a doktor elsődleges feladata pedig félmeztelenre vetkőzni, karját lemosni-fertőtleníteni, majd benyúlni az épp vajúdó vagy egyéb ok miatt szenvedő állatba. Ezt pedig bármely időjárási és egyéb körülmények között meg kell tenni, hiszen szülőcsatornában elakadt magzat esetében nincs helye késlekedésnek, az életmentő mozdulatnak minél előbb kell jönnie. Herriot többször is leírja, milyen eufóriát jelent számára, ha világra segítheti az állatokat, milyen jó érzés látni a kimerült, de máris gondoskodó anyaállatot és a kajla, de életképes kicsinyeket, de ugyanilyen öröm megoldani a nehéz, reménytelennek tűnő eseteket, gyulladásokat, daganatokat, sebeket, vagy épp a sok esetben Isten szabad ege alatt végzett műtétek után látni a gyors gyógyulást.

Az állatok mögött pedig természetesen előjönnek az emberek is, akik mind az angol vidékhez illő csodabogarak. Gazdák, akiknek sokszor a megélhetésük függ egy-egy állat életétől, de olyanok is, akik igazi szeretettel viseltetnek az állataik iránt. Legtöbbjük – minden habókosságuk ellenére is – szerethető, és Herriot is mindig az előnyös oldalukat emeli ki mélységes együttérzéssel és rokonszenvvel, mély nyomot hagy benne azonban az egyik gazda, aki önmagát tartja minden állatbetegségek legfőbb tudorának, az állatorvost pedig mihasznának. Ennek az a logikája, hogy ha egy állata megbetegszik, előbb heteken át kísérletezik mindenféle házi praktikával, amelynek következtében a helyzet egyre romlik, és csak ekkor hívja ki az állatorvost, aki már nem tud tenni semmit, tehát: nem is érti a szakmáját. Mulatságosnak tűnik, az állat szempontjából azonban kegyetlen ez a logika…

Szerencsére az ilyenből van kevesebb, és a legtöbb farmer együttműködő, még ha a körülmények időnként szűkösek is. Fontos momentum például a már említett mosakodás-fertőtlenítés, Herriot többször leírja, hogy ehhez a folyamathoz forró vizet, szappant és törölközőt kért, de az esetek nagyobb százalékában a víz hideg, a szappan alig használható darabka, a tiszta törölközőt pedig nem szívesen áldozzák fel egy állatorvos számára, ezért leginkább piszkos zsákdarabot kap törölközni. Nagy szeretettel emlékezik azonban arra az idős hölgyre, aki mindig bontatlan szappannal és puha, tiszta törölközővel várta, halála után pedig unokája vette át a helyét, figyelve arra, hogy az orvos mindig megkapja a munkájához szükséges segítséget.

Természetesen nem Herriot az egyetlen állatorvos, aki feltűnik a könyvekben, hiszen központi figura még főnöke, a lórajongó Siegfried Farnon, öccse, az egyetemen épp csak átbukdácsoló, de vidám fickó Tristan Farnon, majd a két újabb segédorvos, a tehetséges John Crook és a minden állatért bolonduló Calum Buchanan. Általában véve Herriot munkái úgy tudnak megmaradni derűs olvasmánynak, hogy cseppet sem szépítik a vidéki állatorvos életét, a könyvek nagyobbik részét pedig izgalmas esetek teszik ki, és csak visszafogottan adagolt moralizálás arról, kinek is való ez a pálya. Az sem véletlen, hogy Herriot két gyermeke – akik szintén feltűnnek a könyvekben – közül Jim folytatta apja praxisát, míg Rosie nem csekély szülői rábeszélés eredményeképpen inkább az emberek gyógyítása felé fordult, mivel apja nagyon féltette őt az állatgyógyítással járó nehézségektől.

statue-of-james-herriot
James Herriot (1916–1995) szobra egykori háza-rendelője (ma emlékmúzeum) kertjében

Ha valaki egyáltalán nem érdeklődik az állatok iránt, annak is érdemes megismerkedni ezekkel a könyvekkel, ha másért nem, hát a vidámságuk miatt, vagy mert reális képet festenek a 20. század közepének angol vidékéről, az állatbarátok azonban természetesen ennél sokkal többet is kapnak tőle. Bár Herriot alapvetően minden állatot gyógyít, kutyás történeteit külön is összefoglalta, Kutyák a rendelőmben címmel, a macskások azonban csak néhány esetet kapnak tőle – egyebek mellett saját cicáinak történetét is –, hiszen macskák ivartalanításával csak jóval később, egyik segédorvosa hatására és biztatására kezdett foglalkozni. James Herriot’s Cat stories (James Harriot macskasztorijai) címmel 1994-ben megjelent aztán egy cicás kötete is, ám ez magyarul nem, csak angolul olvasható.

 

Szokás még emlegetni könyveivel kapcsolatban, hogy mély humánum, állat- és emberszeretet hatja át őket, és ezt nem is vitatnám. Számomra lényegi elem, hogy azt sugallja: emberként felelősek vagyunk minden teremtményért, és meg kell tennünk értük mindent, ami hatalmunkban áll. Azt hiszem, Herriot orvosként és íróként is mindent megtett, amit tehetett. Valószínűleg nemcsak én gondolom így, hiszen egykori háza-későbbi rendelője ma emlékmúzeum, amelynek kertjében szobra is megcsodálható.


allatorvosi borito

 

 

 

Olvass bele: Állatorvosi pályám kezdetén

 

 


James Herriot könyvéből 1975-ben filmet, majd 1978 és 1990 között nagysikerű sorozatot forgattak, amely 7 évadot ért meg. 2011-ben az ifjú James Herriot életéről háromrészes minisorozat is készült. Szombaton lesz James Herriot halálának 24. évfordulója.


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Maros Megyei Könyvtár Állatorvosi pályám kezdetén

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár Apraja-nagyja megbabonázott – állatorvosi pályám kezdetén

 

 

Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta – Lackfi Jánost Karinthynak!

Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta, emotikonokkal azt is telesírta. Fiának megy a mail London városába, ahol az mosogat egy setét kocsmába’. Látod, Fricike, efféléket ír ez a Lackfi János csepp híján egy évszázaddal utolsó éved után. Drága Karinthy, ez aztán bizony cseppet sem halandzsa*, feltétlenül látnod kell!

hatos hatter

Ha nem olvastam volna korábban, már csak ezzel a telitalálat paródiájával bevonulna kedvenceim táborába: Lackfi Jánosnak A fekete router című verse úgy rímel Arany János Mátyás anyja költeményére, hogy egyszerre hangosan kacagtató és ettől még húsbavágóbban társadalomkritika, vagy csak mondhatnám – hogy a kaptafámnál maradjak –, akárcsak egy tudósítás: a gyermek külföldön mosogat, öreg-beteg szülék büszkesége és öröme, akik aztán küldik… de hadd ne lőjek le minden poént, úgyhogy drága Karinthy Fricikém, kapcsold be a gépet, ha nem menne, hívd a Márkot (a Fennvalót mégsem zavarhatod holmi üzemzavarral…!), keresd meg azt az isteni routert, húzd ki, dugd be, s ha felvillan a fény, olvasd el a verset Lackfi János facebook oldalán, itt ni. Egy kis ízelítőül addig is, amíg ajándékod, a Lackfi János és Vörös István könyve odaér. Olyan színes egyébként, hogy már nézegetni is tiszta élvezet lesz, borítótól tetőtől talpig és fülétől a farkáig (Molnár Jacqueline illusztrálta briliánsan).

karinthy
Karinthy Frigyes (1887–1938)

Kacifántos időutazást teszünk most, öveket bekapcs. Már ez a bravúros vers is tiszta izgalom: több mint ötszáz évvel Mátyás király évszázada után ír neki levelet az anyja, vágod. Aztán innen csak egy lépésre vagy te, Fricike, aki a 19. században alkottad meg az Így írtok ti című egyik legnépszerűbb művedet – na jó, ezt akkor még nem tudhattad, hogy száz évvel később is így lesz, pedig ez a könyved már a maga idejében legalább akkora húzás volt, mint Zuckerberg fészbukja. Nem is tudom, hogyan viselhették el korod nagy öregjei, hiszen alaposan kivesézted kortársaidat is, akikkel együtt koptattátok a kávéházak patináját, na meg olyan ikonikus alakokat sem kíméltél, mint Madách vagy Petőfi. Utóbbinak nem egy bizonyos versét parafrazáltad ugyan, annál még nagyobb merényletet követtél el: megalkottad irodalmunk hősszerelmes szabadságharcosának karikatúraportréját. Nem átallottad benne Talpramagyar Sándornak nevezni Petőfit – jujj, hogy felszisszentek volna annakidején napjaink nemzetféltői! (Természetesen ma már csak nevetnek és csodálják az irodalom ilyetén gyöngyszemeit, ugye.)

Ilyeténképpen rajzoltad meg hát Petőfink portréját: „Született a Nagy Magyar Alföldön, a Kárpátoktól az Adriáig és visszafelé, egy anyától, a Sorsharag nevü unokafivérével. Huszéves korában bejelentette a sóhivatalnál, hogy mindenkinek szabadnak kell lenni, magyar szabad, osztrák szabad, olasz szabad, német birod. szabad. Később a Magyar Lánccsörgető Egyesület Részvénytársaságnál kapott alkalmazást, mint főcsörgető, majd a Külső Tavaszmező-utcában világitási minőségben müködött, a szabadalmazott lángelme-égő társulatnál. Számos óriás jelentőségü felfedezést tett, igy például ő jött rá, hogy a szerelem sötét verem és hogy kint egy mezőn az ember jobban érzi magát, mint egy sötét szobában lecsukva fejjel lefelé, összekötött kézzel. »Csatában esem el, mibe fogadjunk« cimü versében megjósolja, hogy csatában fog elesni, mely igéretét be is váltotta. Másik igéretét »Szeptember végén« cimü versében, melyben azt irja, hogy nem csatában fog elesni, viszont nem váltotta be. Szobra a Dunaparton áll, fölfelé tartott három ujjával jelzi a közvetlen alatta állomásozó propeller-közlekedés másodosztályu menetdiját: – mások szerint viszont arra esküszik, hogy Ábrányi Emilt nem is ismeri, nemhogy ő szólitotta volna fel a róla szóló költemények megirására.”

De ha már Petőfi, versben kell elmondani a lényeget róla:

Barna kis lány szemének a…

Barna kis lány szemének a lángja
Idetüzött szivem pitvarába.
Kis halacska szőke Tisza vizén,
Örömében akrát ugrok biz én.

Olyan az ő lelke, mint a rózsa,
De mint az a fehér, tiszta rózsa,
Fehér rózsa az én babám lelke,
Fehér galamb az ő nagy szerelme.

Barna kis lány, mikor megláttalak
Bennem mindjárt nagy szerelem fakadt,
Megláttalak New-York kávéházban,
Mint harmat kökörcsin-virágban.

Kacsintottam, barna kis lány, neked,
De te ültél zordon férjed mellett.
Barna kis lány, te a fényes hajnal,
Férjed pedig a fekete éjjal.

Szinmüvészet a te hivatásod,
Barna kis lány, magyar vagy te, látom,
Magyar az a fényes lelked neked,
Az Isten is magyarnak teremtett.

Zordon férjed tojást evett, hármat,
És titokban megcsipte a vállad.
Hej, titokba, te is mosolyogtál,
De hej, bizony, énreám gondoltál.

Beültetek aztán kocsikába,
S elmentetek egy nagy szállodába.
Igaz, magyar szálloda volt az is,
Igaz, magyar a lelked neked is.

Kiskapunál, hej, megálltam ottan,
Reszketett a szivem, rád gondoltam,
Rád gondoltam, remegő szivedre,
Fehér galamb, magyar szép lelkedre.

Rád gondoltam, gondolsz-e most énrám,
Kis kezedet összeteszed mélán.
Megértetted-e az én lelkemet,
Mint a szellő a fényes felleget.

Fehér rózsa az én babám lelke,
Fehér galamb az ő nagy szerelme,
Barna kis lány, ha te szeretsz végre,
Felrepülök a csillagos égbe.

Karinthy-Madach
Karinthy önnönmagának Fricikézése
lackfi szines
Lackfi János (Facebook)

Hát Lackfiék a nyomdokodba léptek rendesen, ezért is küldöm neked a Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta című könyvüket. Tudod, közben te már érettségi tétel lettél, benne vagy az irodalomtankönyvekben, s ez a kötelezőség alaposan megnyirbálta népszerűségedet a szeleburdi ifjúság körében (ne aggódj, a Petőfiét is), pedig ezek a mai „forradalmárok” legalább ugyanolyan kritikusak a slammelésükben, mint Petőfi volt szabadságharcosságában és jómagad gúnyverselésedben. Na, de Lackfi János és Vörös István alighanem javított a helyzeten, az interneten zabálják szórakoztató verseiket, amelyek akkor igazán viccesek, ha ismerjük az eredetit. Könyvükben ott virít hát az eredeti vers, amire aztán mindketten írtak egy-egy (vagy néha több) irodalmi karikatúrát, benne sokszor ólomsúlyos utalásokkal napjaink gyarlóságaira, drámáira. Billentyűzetükre vették többek közt Adyt, Babitsot, Kosztolányit, József Attilát és Szabó Lőrincet, akiken te is köszörülted a tollad. (Azért az sokat elárul világunk érzékeny lelkéről, hogy Lackfi és Vörös kortársait hiába keresnéd a tartalomjegyzékben…) Hasonló gyerekváltozat is készült, Petőfi Anyám tyúkja mentén a kötet címe Apám kakasa lett, szerintem azon is jól szórakoznál, nézz be a megyei mennyei könyvtárba, hátha beszerezték.

Az igazi csemege számodra azonban éppen te magad leszel – bizony, Fricike, ezúttal te is a boncasztalra kerültél (amint abból kóstolót alább láthatsz). Heeeejj, bárcsak visszavághatnál! Az lenne aztán csak az igazi bravúr, kezet rá, hogy Lackfiék rögvest pezsgőt bontanának, s még a végén arra ébrednél, hogy azon perc megtesznek újabb kötetük címadójának.

eloszo1

eloszo2vegleges

new doc 2018-12-17 17.07.32_2
Petőfit Lackfiék is megtisztelték

___________________________________
* A halandzsa szót Karinthynak tulajdonítják, ám többek szerint megalkotója egy Lachs Lajos nevű képkereskedő, pontosabban annak butácska szívszerelme, egy táncosnő, akinek bugyuta kérdéseire udvarlója próbált értelmetlen szavakkal komoly válaszokat adni, erre mondta a táncosnő: „Ugyan Lajos, ne halandzsázzon.” Bizonyos források szerint a később megalakult Halandzsa Szövetségnek viszont már Karinthy is tagja volt. Akárhogyan is, jobbnál jobb írásai születtek halandzsa témában, néhány itt olvasható.


orzsi borito

 

 

Lackfi János – Vörös István Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta, Helikon, Budapest, 2018

 


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Bihar Megyei Gh. Sincai Könyvtár

Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár