Az állatorvos, aki tudott írni

James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén

Reklámok

Ha azt mondom: állatokról szóló könyvek, szinte biztos, hogy a legtöbben azonnal rávágják Gerald Durrell nevét, és itt körülbelül meg is állnak. Sokáig én is így voltam vele, aztán, ahogyan az már lenni szokott, egy könyves csoportban szembejött velem James Herriot könyve, azzal a sokat ígérő címmel: Állatorvosi pályám kezdetén. Azonnal tudtam, hogy nem hagyhatom ki, mert ez biztos, hogy valami nagyon nekem szóló dolog lehet. Így történt, hogy a szóban forgó könyvet, valamint az állatorvos-író további munkáját (Minden élő az ég alatt) tavaly decemberben ott találhattam a karácsonyfa alatt, mára pedig már fel is kerültek az elolvasott könyvek polcára.

herriot1920

Amíg be nem költöztek az életünkbe a cicáink, és nem kezdtem el ezzel csaknem párhuzamosan macskamentéssel foglalkozni, bevallom, nem volt túl sok közöm az állatorvosokhoz. Azóta viszont már egyre több van. Nagyon tisztelem őket, mert tudnak valamit, amit én nem: meggyógyítani az állatokat (mi, állatmentők legfeljebb kezelni és ápolni tudjuk őket, az orvos diagnózisa alapján és utasításai szerint). Sok állatorvossal vagyunk kapcsolatban, és ha épp nem úgy tartózkodunk a rendelőjükben, hogy halálra aggódjuk magunkat valamelyik védencünk állapota miatt, akkor szívesen figyeljük, hogyan dolgoznak: a magabiztos mozdulatokat, ahogyan kinyitják az állat száját, hogy belenézzenek a torkába, ahogyan elsőre megtalálják a vénát a vékony lábacskán, ahogy pontosan tudják, hová kell szúrni az injekciós tűt, vagy ahogy pillanatokon belül megnyugtatnak egy remegő állatot. És ez még csak a munkájuk rendelőben látható része, hiszen ami terepen történik, az a kisállatpáciens gazdája számára leginkább láthatatlan.

James Herriot könyvei azonban főként épp ebbe a részbe engednek bepillantást, és nem is akárhogyan. Ráadásul mekkora érték, ha egy állatorvos még arra is szakít időt, hogy íróvá váljon (Herriot ugyanis nem csak egyszerű állatorvos, aki időnként írogatott, hanem íróvá is lett)! Érdemes picit áttekinteni az élettörténetét is, pláne, hogy néhány részlet könyveiben is felbukkan. Tehát: 1916-ban született az angliai Sunderlandban, de Glasgow-ban nőtt fel (erre később is igen büszke volt), és ott is végezte el az egyetemet. Rövid gyakorlat után Yorkshire-be költözött, egy Thrisk nevű kisvárosban (a könyveiben Darrowby) lett segédorvos, és ezzel nagyjából megalapozta egész további életét és pályafutását. Néhány év múlva már családot alapított, és főnöke társává is előlépett, majd – főként felesége biztatására – elkezdett írni a munkája során szerzett tapasztalatairól. Könyvei pedig – akárcsak személyisége a yorkshire-i gazdák körében – hamar meglehetős népszerűségre tettek szert.

És itt most álljunk meg egy gondolatnyit, és vegyük szemügyre a kort, amelyben Herriot doktor (ez egyébként írói álnév) könyvei játszódnak. Herriot 1940-ben költözött Yorkshire-be, akkoriban a világ épp a modern állatorvoslás előtt járt, így olyan újdonságok, mint egy-egy antibiotikum használata már forradalminak számítottak, és jelentősen meg is könnyítettek bizonyos kezelési folyamatokat. A páciensek döntő többsége pedig természetesen a patások, igavonók és egyéb haszonállatok köréből került ki, a kisállatgyógyászat ekkoriban még mellékesnek számított (bár a Minden élő az ég alatt könyvében már egyre nagyobb a jelentősége).

herriot1

Herriot könyveit novellafüzérként szokás emlegetni, de szerintem akár laza szövésű regényként is értelmezhetők, hiszen teljes történet áll össze a több apró mozaikdarabkából, bár persze egy-egy gyógyítás önálló kis írást eredményezett. Ez az olvasást is nagyban megkönnyíti, hiszen annyi ideje csak van az embernek, hogy néhány perc alatt elolvasson egy-egy szívderítő vagy épp -szomorító történetet. Mert persze az állatorvos épp úgy, mint emberek gyógyításával foglalkozó kollégája, időnként veszít is. Elsődleges azonban a gyógyító munka, ami vidéki körülmények között egyáltalán nem könnyű. Leginkább abból áll, hogy az éjszaka közepén megcsörren a telefon, a doktor pedig máris indul. Az ellátás helye a legtöbb esetben huzatos istálló, a doktor elsődleges feladata pedig félmeztelenre vetkőzni, karját lemosni-fertőtleníteni, majd benyúlni az épp vajúdó vagy egyéb ok miatt szenvedő állatba. Ezt pedig bármely időjárási és egyéb körülmények között meg kell tenni, hiszen szülőcsatornában elakadt magzat esetében nincs helye késlekedésnek, az életmentő mozdulatnak minél előbb kell jönnie. Herriot többször is leírja, milyen eufóriát jelent számára, ha világra segítheti az állatokat, milyen jó érzés látni a kimerült, de máris gondoskodó anyaállatot és a kajla, de életképes kicsinyeket, de ugyanilyen öröm megoldani a nehéz, reménytelennek tűnő eseteket, gyulladásokat, daganatokat, sebeket, vagy épp a sok esetben Isten szabad ege alatt végzett műtétek után látni a gyors gyógyulást.

Az állatok mögött pedig természetesen előjönnek az emberek is, akik mind az angol vidékhez illő csodabogarak. Gazdák, akiknek sokszor a megélhetésük függ egy-egy állat életétől, de olyanok is, akik igazi szeretettel viseltetnek az állataik iránt. Legtöbbjük – minden habókosságuk ellenére is – szerethető, és Herriot is mindig az előnyös oldalukat emeli ki mélységes együttérzéssel és rokonszenvvel, mély nyomot hagy benne azonban az egyik gazda, aki önmagát tartja minden állatbetegségek legfőbb tudorának, az állatorvost pedig mihasznának. Ennek az a logikája, hogy ha egy állata megbetegszik, előbb heteken át kísérletezik mindenféle házi praktikával, amelynek következtében a helyzet egyre romlik, és csak ekkor hívja ki az állatorvost, aki már nem tud tenni semmit, tehát: nem is érti a szakmáját. Mulatságosnak tűnik, az állat szempontjából azonban kegyetlen ez a logika…

Szerencsére az ilyenből van kevesebb, és a legtöbb farmer együttműködő, még ha a körülmények időnként szűkösek is. Fontos momentum például a már említett mosakodás-fertőtlenítés, Herriot többször leírja, hogy ehhez a folyamathoz forró vizet, szappant és törölközőt kért, de az esetek nagyobb százalékában a víz hideg, a szappan alig használható darabka, a tiszta törölközőt pedig nem szívesen áldozzák fel egy állatorvos számára, ezért leginkább piszkos zsákdarabot kap törölközni. Nagy szeretettel emlékezik azonban arra az idős hölgyre, aki mindig bontatlan szappannal és puha, tiszta törölközővel várta, halála után pedig unokája vette át a helyét, figyelve arra, hogy az orvos mindig megkapja a munkájához szükséges segítséget.

Természetesen nem Herriot az egyetlen állatorvos, aki feltűnik a könyvekben, hiszen központi figura még főnöke, a lórajongó Siegfried Farnon, öccse, az egyetemen épp csak átbukdácsoló, de vidám fickó Tristan Farnon, majd a két újabb segédorvos, a tehetséges John Crook és a minden állatért bolonduló Calum Buchanan. Általában véve Herriot munkái úgy tudnak megmaradni derűs olvasmánynak, hogy cseppet sem szépítik a vidéki állatorvos életét, a könyvek nagyobbik részét pedig izgalmas esetek teszik ki, és csak visszafogottan adagolt moralizálás arról, kinek is való ez a pálya. Az sem véletlen, hogy Herriot két gyermeke – akik szintén feltűnnek a könyvekben – közül Jim folytatta apja praxisát, míg Rosie nem csekély szülői rábeszélés eredményeképpen inkább az emberek gyógyítása felé fordult, mivel apja nagyon féltette őt az állatgyógyítással járó nehézségektől.

statue-of-james-herriot
James Herriot (1916–1995) szobra egykori háza-rendelője (ma emlékmúzeum) kertjében

Ha valaki egyáltalán nem érdeklődik az állatok iránt, annak is érdemes megismerkedni ezekkel a könyvekkel, ha másért nem, hát a vidámságuk miatt, vagy mert reális képet festenek a 20. század közepének angol vidékéről, az állatbarátok azonban természetesen ennél sokkal többet is kapnak tőle. Bár Herriot alapvetően minden állatot gyógyít, kutyás történeteit külön is összefoglalta, Kutyák a rendelőmben címmel, a macskások azonban csak néhány esetet kapnak tőle – egyebek mellett saját cicáinak történetét is –, hiszen macskák ivartalanításával csak jóval később, egyik segédorvosa hatására és biztatására kezdett foglalkozni. James Herriot’s Cat stories (James Harriot macskasztorijai) címmel 1994-ben megjelent aztán egy cicás kötete is, ám ez magyarul nem, csak angolul olvasható.

 

Szokás még emlegetni könyveivel kapcsolatban, hogy mély humánum, állat- és emberszeretet hatja át őket, és ezt nem is vitatnám. Számomra lényegi elem, hogy azt sugallja: emberként felelősek vagyunk minden teremtményért, és meg kell tennünk értük mindent, ami hatalmunkban áll. Azt hiszem, Herriot orvosként és íróként is mindent megtett, amit tehetett. Valószínűleg nemcsak én gondolom így, hiszen egykori háza-későbbi rendelője ma emlékmúzeum, amelynek kertjében szobra is megcsodálható.


allatorvosi borito

 

 

 

Olvass bele: Állatorvosi pályám kezdetén

 

 


James Herriot könyvéből 1975-ben filmet, majd 1978 és 1990 között nagysikerű sorozatot forgattak, amely 7 évadot ért meg. 2011-ben az ifjú James Herriot életéről háromrészes minisorozat is készült. Szombaton lesz James Herriot halálának 24. évfordulója.


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Maros Megyei Könyvtár Állatorvosi pályám kezdetén

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár Apraja-nagyja megbabonázott – állatorvosi pályám kezdetén

 

 

Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta – Lackfi Jánost Karinthynak!

Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta, emotikonokkal azt is telesírta. Fiának megy a mail London városába, ahol az mosogat egy setét kocsmába’. Látod, Fricike, efféléket ír ez a Lackfi János csepp híján egy évszázaddal utolsó éved után. Drága Karinthy, ez aztán bizony cseppet sem halandzsa*, feltétlenül látnod kell!

hatos hatter

Ha nem olvastam volna korábban, már csak ezzel a telitalálat paródiájával bevonulna kedvenceim táborába: Lackfi Jánosnak A fekete router című verse úgy rímel Arany János Mátyás anyja költeményére, hogy egyszerre hangosan kacagtató és ettől még húsbavágóbban társadalomkritika, vagy csak mondhatnám – hogy a kaptafámnál maradjak –, akárcsak egy tudósítás: a gyermek külföldön mosogat, öreg-beteg szülék büszkesége és öröme, akik aztán küldik… de hadd ne lőjek le minden poént, úgyhogy drága Karinthy Fricikém, kapcsold be a gépet, ha nem menne, hívd a Márkot (a Fennvalót mégsem zavarhatod holmi üzemzavarral…!), keresd meg azt az isteni routert, húzd ki, dugd be, s ha felvillan a fény, olvasd el a verset Lackfi János facebook oldalán, itt ni. Egy kis ízelítőül addig is, amíg ajándékod, a Lackfi János és Vörös István könyve odaér. Olyan színes egyébként, hogy már nézegetni is tiszta élvezet lesz, borítótól tetőtől talpig és fülétől a farkáig (Molnár Jacqueline illusztrálta briliánsan).

karinthy
Karinthy Frigyes (1887–1938)

Kacifántos időutazást teszünk most, öveket bekapcs. Már ez a bravúros vers is tiszta izgalom: több mint ötszáz évvel Mátyás király évszázada után ír neki levelet az anyja, vágod. Aztán innen csak egy lépésre vagy te, Fricike, aki a 19. században alkottad meg az Így írtok ti című egyik legnépszerűbb művedet – na jó, ezt akkor még nem tudhattad, hogy száz évvel később is így lesz, pedig ez a könyved már a maga idejében legalább akkora húzás volt, mint Zuckerberg fészbukja. Nem is tudom, hogyan viselhették el korod nagy öregjei, hiszen alaposan kivesézted kortársaidat is, akikkel együtt koptattátok a kávéházak patináját, na meg olyan ikonikus alakokat sem kíméltél, mint Madách vagy Petőfi. Utóbbinak nem egy bizonyos versét parafrazáltad ugyan, annál még nagyobb merényletet követtél el: megalkottad irodalmunk hősszerelmes szabadságharcosának karikatúraportréját. Nem átallottad benne Talpramagyar Sándornak nevezni Petőfit – jujj, hogy felszisszentek volna annakidején napjaink nemzetféltői! (Természetesen ma már csak nevetnek és csodálják az irodalom ilyetén gyöngyszemeit, ugye.)

Ilyeténképpen rajzoltad meg hát Petőfink portréját: „Született a Nagy Magyar Alföldön, a Kárpátoktól az Adriáig és visszafelé, egy anyától, a Sorsharag nevü unokafivérével. Huszéves korában bejelentette a sóhivatalnál, hogy mindenkinek szabadnak kell lenni, magyar szabad, osztrák szabad, olasz szabad, német birod. szabad. Később a Magyar Lánccsörgető Egyesület Részvénytársaságnál kapott alkalmazást, mint főcsörgető, majd a Külső Tavaszmező-utcában világitási minőségben müködött, a szabadalmazott lángelme-égő társulatnál. Számos óriás jelentőségü felfedezést tett, igy például ő jött rá, hogy a szerelem sötét verem és hogy kint egy mezőn az ember jobban érzi magát, mint egy sötét szobában lecsukva fejjel lefelé, összekötött kézzel. »Csatában esem el, mibe fogadjunk« cimü versében megjósolja, hogy csatában fog elesni, mely igéretét be is váltotta. Másik igéretét »Szeptember végén« cimü versében, melyben azt irja, hogy nem csatában fog elesni, viszont nem váltotta be. Szobra a Dunaparton áll, fölfelé tartott három ujjával jelzi a közvetlen alatta állomásozó propeller-közlekedés másodosztályu menetdiját: – mások szerint viszont arra esküszik, hogy Ábrányi Emilt nem is ismeri, nemhogy ő szólitotta volna fel a róla szóló költemények megirására.”

De ha már Petőfi, versben kell elmondani a lényeget róla:

Barna kis lány szemének a…

Barna kis lány szemének a lángja
Idetüzött szivem pitvarába.
Kis halacska szőke Tisza vizén,
Örömében akrát ugrok biz én.

Olyan az ő lelke, mint a rózsa,
De mint az a fehér, tiszta rózsa,
Fehér rózsa az én babám lelke,
Fehér galamb az ő nagy szerelme.

Barna kis lány, mikor megláttalak
Bennem mindjárt nagy szerelem fakadt,
Megláttalak New-York kávéházban,
Mint harmat kökörcsin-virágban.

Kacsintottam, barna kis lány, neked,
De te ültél zordon férjed mellett.
Barna kis lány, te a fényes hajnal,
Férjed pedig a fekete éjjal.

Szinmüvészet a te hivatásod,
Barna kis lány, magyar vagy te, látom,
Magyar az a fényes lelked neked,
Az Isten is magyarnak teremtett.

Zordon férjed tojást evett, hármat,
És titokban megcsipte a vállad.
Hej, titokba, te is mosolyogtál,
De hej, bizony, énreám gondoltál.

Beültetek aztán kocsikába,
S elmentetek egy nagy szállodába.
Igaz, magyar szálloda volt az is,
Igaz, magyar a lelked neked is.

Kiskapunál, hej, megálltam ottan,
Reszketett a szivem, rád gondoltam,
Rád gondoltam, remegő szivedre,
Fehér galamb, magyar szép lelkedre.

Rád gondoltam, gondolsz-e most énrám,
Kis kezedet összeteszed mélán.
Megértetted-e az én lelkemet,
Mint a szellő a fényes felleget.

Fehér rózsa az én babám lelke,
Fehér galamb az ő nagy szerelme,
Barna kis lány, ha te szeretsz végre,
Felrepülök a csillagos égbe.

Karinthy-Madach
Karinthy önnönmagának Fricikézése
lackfi szines
Lackfi János (Facebook)

Hát Lackfiék a nyomdokodba léptek rendesen, ezért is küldöm neked a Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta című könyvüket. Tudod, közben te már érettségi tétel lettél, benne vagy az irodalomtankönyvekben, s ez a kötelezőség alaposan megnyirbálta népszerűségedet a szeleburdi ifjúság körében (ne aggódj, a Petőfiét is), pedig ezek a mai „forradalmárok” legalább ugyanolyan kritikusak a slammelésükben, mint Petőfi volt szabadságharcosságában és jómagad gúnyverselésedben. Na, de Lackfi János és Vörös István alighanem javított a helyzeten, az interneten zabálják szórakoztató verseiket, amelyek akkor igazán viccesek, ha ismerjük az eredetit. Könyvükben ott virít hát az eredeti vers, amire aztán mindketten írtak egy-egy (vagy néha több) irodalmi karikatúrát, benne sokszor ólomsúlyos utalásokkal napjaink gyarlóságaira, drámáira. Billentyűzetükre vették többek közt Adyt, Babitsot, Kosztolányit, József Attilát és Szabó Lőrincet, akiken te is köszörülted a tollad. (Azért az sokat elárul világunk érzékeny lelkéről, hogy Lackfi és Vörös kortársait hiába keresnéd a tartalomjegyzékben…) Hasonló gyerekváltozat is készült, Petőfi Anyám tyúkja mentén a kötet címe Apám kakasa lett, szerintem azon is jól szórakoznál, nézz be a megyei mennyei könyvtárba, hátha beszerezték.

Az igazi csemege számodra azonban éppen te magad leszel – bizony, Fricike, ezúttal te is a boncasztalra kerültél (amint abból kóstolót alább láthatsz). Heeeejj, bárcsak visszavághatnál! Az lenne aztán csak az igazi bravúr, kezet rá, hogy Lackfiék rögvest pezsgőt bontanának, s még a végén arra ébrednél, hogy azon perc megtesznek újabb kötetük címadójának.

eloszo1

eloszo2vegleges

new doc 2018-12-17 17.07.32_2
Petőfit Lackfiék is megtisztelték

___________________________________
* A halandzsa szót Karinthynak tulajdonítják, ám többek szerint megalkotója egy Lachs Lajos nevű képkereskedő, pontosabban annak butácska szívszerelme, egy táncosnő, akinek bugyuta kérdéseire udvarlója próbált értelmetlen szavakkal komoly válaszokat adni, erre mondta a táncosnő: „Ugyan Lajos, ne halandzsázzon.” Bizonyos források szerint a később megalakult Halandzsa Szövetségnek viszont már Karinthy is tagja volt. Akárhogyan is, jobbnál jobb írásai születtek halandzsa témában, néhány itt olvasható.


orzsi borito

 

 

Lackfi János – Vörös István Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta, Helikon, Budapest, 2018

 


A könyv helyben olvasható vagy kölcsönözhető többek közt az alábbi helyeken:

Bihar Megyei Gh. Sincai Könyvtár

Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Névnaposok naplója: Ádám és Éva

Koldus és királyfin, Tom Sawyeren és Huckleberry Finnen túl

Szeretem a nagy klasszikusokat, így kamaszkoromban én is elolvastam Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjait. Ennél azonban sokkal nagyobb élvezet, ha a híres klasszikus szerzők művei között elfeledett, kevésbé ismert kincsekre bukkanhatok. Mark Twain Ádám és Éva naplója számomra tipikus példája ennek. Gyorsan olvasható, nagyszerű humorral megírt, könnyed, ugyanakkor elgondolkodtató olvasmány.

adameva1920jo

Hogyan ismerkedett meg egymással az első emberpár? Hogyan fogadta Ádám, hogy nem egyedül van a Paradicsomban? Mi alapján nevezhették el a növényeket, állatokat, a kapott világot? Volt közöttük konfliktus? Hasonló problémák foglalkoztatták őket, mint a ma élő párokat? Hogyan fogadták és nevelték gyerekeiket? És voltaképpen: milyen volt az első férfi és az első nő? Ha elgondolkodtunk már ezen valaha, azért, ha még nem, akkor azért érdemes elolvasni Mark Twain tolmácsolásában Ádám és Éva naplóját.

Nincs pátosz és magas teológia. Az első emberpár igazán emberi: Mark Twain néhány – szerinte – tipikus tulajdonsággal ruházza fel őket, de mindkettőjüknek vannak hibái és erősségei. Mivel a két napló egy kötetbe van szerkesztve, egy-egy eseményt, történést mindkét szemszögből megismerhetünk. Lehet, hogy a férfi(ak) és a nő(k) már akkor sem mindig értette/értették egymást?

Karácsony napján Ádám és Éva neve napját is ünnepeljük. Igazán stílusos ajándék lehet elküldeni egy Ádám és Éva nevű ismerősünknek a kötet online változatát (vagy éppen ezt a kedvcsináló pisztáciát), de ha magunkat ajándékoznánk meg könyves percekkel, nyugodt szívvel ajánlom ezt a kedves olvasmányt.

A könyv utolsó mondata egyszerűen zseniális. Többet nem mondhatok róla, mert nem akarom lelőni a csattanót, inkább egy másik humoros mondatot idézek, amely akár a karácsonyi ünnepekhez is kapcsolódhat: „Lassanként belátom, a hétköznapokat csak azért teremtették, hogy az ember a vasárnap unalmát kiheverje” – írta Ádám apánk.

adameva borito

 

 

 

Olvass bele: Ádám és Éva naplója

 

 


Mark Twain Ádám és Éva naplója. Megjelenése óta több magyar kiadást ért meg, többen fordították, az első kiadás (Európa, Budapest, 1957) Thaly Tibor munkája. Az eredeti angol nyelvű változat Kivonatok Ádám naplójából (Extracts from Adam’s Diary) címmel 1904-ben jelent meg, Éva naplóját (Eve’s Diary) 1905 karácsonyán publikálták.


A Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából a kötet itt olvasható.

 

Tatu és Patu, akik olvasásitisszel fertőzték meg fiaimat

Most is a lakás ama bizonyos intim helyiségéből hoztam a számítógép mellé a könyvet, hogy írás közben is lássam és jusson eszembe az a sok örömteli pillanat, amit a könyv és a történet böngészése közben közösen átéltünk. Mert a Tatu és Patu könyvek olyanok, hogy mindig-mindig tartogatnak valami meglepetést a fiúknak – de nekem, felolvasónak is –, vagyis ahogy a régi reklám mondja, tényleg nem lehet megunni.

tatupatu1920

Úgy tűnik, két fiam (reményeim szerint tartósan) elkapta az olvasásitiszt: ez abban nyilvánul meg többek között, hogy a mellékhelyiségbe is már csak könyvvel hajlandóak elvonulni, hogy még egy kicsit kiélvezzék és kiolvassák a könyvet (folyékonyan csak a nagyobbik, Áron tud olvasni, Ábel most elsős és ismerkedik az írott betűkkel). Én azt gondolom, ebben nagy szerepet játszott az, hogy Tatu és Patu történetei kíváncsivá tették őket, így számukra nem kérdés, könyvet olvasni, böngészni kell.

bolondosak
Tatu és Patu finn nyelvű Facebook-oldaláról származik a fénykép

De ki is ez a két fura finn kisfú? Tatu és Patu Furaváron laknak, rengeteg érdekes történetbe keverednek. Aino Navukainen találja ki a történeteket és Sami Toivonen rajzolja a figurákat. Az első név egy udvarias, mosolygó hölgyet takar, a második pedig egy kisfiús mosollyal rajzolgató, soha fel nem növő úriembert, ahogy erről 2018 nyarán, a budapesti olvasótalálkozón személyesen is meggyőződhettünk, de erről győz meg ez a fotójuk is.

 

A két főhős rengeteg kalandon van túl: voltak az űrben, szuperhősök bőrébe bújtak, óvodába tévedtek, miközben fürdőzni indultak. Legfrissebb kalandjukban, a Felező-esetben két elszánt nyomozót alakítanak, akiknek feladata rájönni, miért és főleg ki felezi el a mindennapos tárgyakat. Nem szeretném elárulni a poént, mert a csattanó tanulsága a felnőtteket is megszégyeníti egy kicsit, tessék elolvasni.

A magyar kiadás nyelvezetéért ugyanaz a hölgy, Bába Laura a felelős, aki még finn szakos hallgató korában kezdte el a sorozat fordítását. Azért hangsúlyozom a fordítót, mert a magyar kiadások sikeréhez nagy mértékben hozzájárul a szöveget tolmácsolónak a nyelvi leleményessége is, nagyszerűen átadja a vicces, szórakoztató, de azért a korosztálynak kellőképpen tanulságos történetek lényegét. Még mi, felnőttek is élvezzük, a sokadik olvasásnál is. A fordítónak (meg az élénk finn képzeletnek) köszönhetjük például a legendás szőrősítőgépet, az „Anyád homlokán zokni” kezdetű félrefordítást, amit a Toj6 kommunikátor interpretált rosszul.

macikkalEzek a könyvek újra és újra előkerülnek, ezért újra és újra el kell olvasnom a fiúknak őket. Ahogy újra és újra felfedeznek érdekességeket a kötetekben: legutóbb, az étkezést viccesen bemutató kézikönyvben a fiúk egymással versengtek azon, hogy megtalálják az elrejtett laskadarabokat a lapokon. Ilyenkor ötpercenként hangosan kiabálva jelezték, mely újabb fura helyen látták meg azt a bizonyos kunkorodó, tojásból és lisztból gyúrt, majd szárított finomságot.

Hogy melyik könyvvel kezdjünk neki a Tatu és Patu világnak? A sorozat első darabja, a 2003-ban megjelent Tatu és Patu fura masinái a legjobb kiindulópont: kevés, de vicces szöveg, szórakoztató rajzok, pont elég ahhoz, hogy tatupatuitiszünk kialakuljon. Nálunk az első Tatu és Patu, az űrpiloták volt, egybefüggő történet a gyermeki  képzelet játékos világából. Tulajdonképpen egyik könyvvel sem lehet tévedni, a karácsonyi történetük is roppant vicces, ahogy az altatókönyv is megfelelően fura és csodálatos. Ha karácsonyra, fiúknak könyvet ajándékoznátok, a 6-7 éves korosztálytól az örökifjakig feltétlenül  ideális meglepetés, de olvastuk már négyévesnek is nagy sikerrel, és persze lányoknak is kiváló szórakozás.

boltos a

boltos b

 

boltos2


Aino Havukainen–Sami Toivonen Tatu és Patu (ford. Bába Laura), sorozat, Cerkabella, Budapest. A sorozat kötetei eddig 21 nyelven jelentek meg.

Az alábbi fénykép a nyáron készült, a budapesti találkozón. A könyv szerzői (balról jobbra): Aino Havukainen szövegíró, Bába Laura fordító és Sami Toivonen rajzoló. A finn szerzőházaspár 2003-ban a gyermek- és ifjúsági írók Rudolf Koivu-díját kapta, 2007-ben a Finlandia Ifjúsági Díjat, majd 2010-ben a Finn Újságírók Egyesülete is díjazta őket. 2016-ban filmet is forgattak a történetről.

szerzok


A sorozat kötetei helyben olvashatók vagy kölcsönözhetők többek közt az alábbi helyeken:

kolozsvári Mesekuckó közösségi könyvkölcsönző

Szilágy Megyei I. S. Badescu Könyvtár

Bihar Megyei Gheorghe Sincai Könyvtár

Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár

Hargita Megyei Kájoni János Könyvtár

Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár

Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár

 

S ha állatoknak vagy embereknek nyelvén szólok is…

A Fogadó a Négy Macskához olyan típusú, jellegű és műfajú könyv, amilyet szívem szerint én is írnék, mondjuk, akkor, ha lenne időm úgy istenigazából nekiülni egyszer az írásnak…

cicalapos

 

Szeretek könyvtárba járni. Nem mintha otthon nem lenne épp elég olvasnivaló, de azért néha olyan jól esik a hatalmas, plafonig érő polcok és könyvek ezrei között bóklászni és kutakodni! Ráadásul egy vidéki könyvtárnak még az az előnye is megvan, hogy igen hamar meg lehet ismerni egymást (olvasók és könyvtárosok), így gyakran már előre félretesznek bizonyos könyveket, amelyekről feltételezik, hogy érdekelhetnek, vagy megszerzik, amit szeretnék elolvasni. De az is gyakori eset, hogy csak úgy, bogarászás közben akadok rá valamilyen kincsre, mint ahogyan a most ajánlott könyv esetében is történt. Az Új könyveink polcon fedeztem fel, és bevallom, első körben valóban csak a borítója fogott meg: színes, vidám összevisszaság, és persze macskák. Belelapoztam, majd döntöttem: viszem is! Aztán néhány hétig még ücsörgött a polcon, a sorára várva, majd egy kárpátaljai hivatalos utazásra készülődve bedobtam a bőröndbe, este pedig, már a szállodai szoba magányában elővettem, és néhány oldal után tudtam, hogy innentől kezdve ez a könyv bekerül a kedvencek közé.

Pedig azt nem merném állítani, hogy Mirtse Zsuzsa munkája a legjobb macskás könyv, amit eddig olvastam (ha valakit esetleg érdekelne, szerintem eddig Urbán Szabó Krisztina kétkötetes Macskanaplója viszi a prímet ebben a műfajban), de az kétségtelen, hogy ott van az élvonalban. Számomra az lehet a titka, hogy a Fogadó a Négy Macskához olyan típusú, jellegű és műfajú könyv, amilyet szívem szerint én is írnék, mondjuk, akkor, ha lenne időm úgy istenigazából nekiülni egyszer az írásnak (és ezt az időt esetleg nem macskák mentésére fordítanám inkább). Addig viszont öröm, ha ilyen könyvre bukkanok, amely távol áll a cukiskodástól, nem hajlandó semmilyen rózsaszín ködöt eregetni az állattartás fölé, és nem hallgatja el a buktatókat sem. Épp emiatt a könyv olvasása belőlem érzelmek sokaságát váltotta ki: olvasás közben voltam vidám, együttérző, megértő, de szorongó és időnként kifejezetten dühös is.

mirtse Zsu cicaval
Mirtse Zsuzsa (forrás: a szerző honlapja)

Egyébként ez tipikusan az a könyv, aminek nem nagyon lehet elmesélni a történetét (emiatt most nincs különösebb spoiler-veszély), merthogy aligha van kerek története, leginkább apró, de összefüggő mozaikokból áll össze, amelyek létrehoznak egy kitalált családot (visszaemlékezve iskoláskori verselemzéseinkre, kicsit olyan ez, mint az egyes szám, első személyben írott versek esetében a „lírai én”, tehát itt van egy lírai családunk). Anya-apa-gyerekek, egy öreg kandúr és egy kutya. A gyerekek egy séta alkalmával összeszednek két kismacskát, akiket végül hosszas latolgatás után megtartanak, majd valahogy odakeveredik még egy, akit szintén. Így lesz tele a ház állatokkal. És innentől válik viszonylag követhetetlenné (bár egy macskás számára természetesen követhetővé), hogy mi miért és hogyan is történik ebben a (lírai) családban. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni (és miért is ne akarnánk?), akkor ez a könyv arról szól, milyen vicces, szomorú, elkeserítő vagy épp szívderítő történetek esnek meg egy olyan családban, ahol a kétlábúak önmagukban is épp eléggé őrültek (a szó jó értelmében), a négylábúak pedig alaposan felborzolják a kedélyeket. Az állattartás buktatóiról manapság igen sokat beszélnek (szerintem még mindig messze nem eleget), és ez a könyvnek talán a legnagyobb erőssége: bár néhány érvelésétől kinyílott a képzeletbeli bicskám, azt mindenképp elismerem, hogy legalább beszél dolgokról. A történetbeli anya – könnyen kitalálható, hogy ő a történet kulcsfigurája – nem mindig hoz egyértelműen jó döntéseket az állataival kapcsolatban (esetemben ez az állatmentő véleménye és szempontja!), de felelősséget vállal értük és a következményekért. Ebben a folyamatban pedig sok minden éri, ami egy állatos családban megtörténhet. Ezért is merem ajánlani a könyvet annak ellenére, hogy bizonyos részeivel nem tudok egyetérteni, azt azonban elismerem, hogy lehet egyfajta mérce és iránytű, az állatos-családos lét egyik szakmunkája. Akiknek pedig épp nincs otthon állatuk, azok számára kifejezetten szórakoztató lehet, úgy olvashatják, mint Durrell egyik kései utódát, aki szívesen mesél a (lírai) családjáról és egyéb állatfajtákról.

mirtse

 

 

Olvass bele: Fogadó a Négy Macskához

 

 

 


Mirtse Zsuzsa Fogadó a Négy Macskához, Ciceró Kiadó, Budapest, 2010

Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztő 1967-ben született. Hat önálló kötete jelent meg: mesekönyv, novelláskötet, regény, valamint három verseskötet. Így határozza meg önmagát: „Kislány koromban aranyásó akartam lenni, kincskereső. Szerettem volna egy üvegcipellőt. Nő. Előfordulási helye: Budapest, kis tó partja, csigaház, hetedik szoba.”


A kötet az általunk figyelt erdélyi könyvtárakban nem kölcsönözhető.