Négyen 228 könyvet olvastak el egy év alatt. Ennyi könyvvel nagyjából már fel lehet tölteni egy teljes könyvespolcot… A szeptembertől kilencedikes Hanna az 1600 oldalnyi Háború és békét is, de a hétkötetes Harry Potter mindig visszarepíti legboldogabb kisgyerekkorába, a hatodikos Blanka is „mindenevő”, és meglelte élete idézetét Jules Verne-nél, amely néhány szóban állítólag tökéletesen jellemzi őt… Anya rátalált Elena Ferrantéra és Durrell-tanulmánnyal nyújtotta meg a görögországi nyaralás gyönyörűségét, apa pedig meglepően jó lányregényeket fedezett fel. És természetesen máris elkezdődött a családi olvasó-kihívás újabb évada.
Nem hétköznapi ez a „challenge”, amit Vallasek Júlia és Balázs Imre József lányaikkal együtt kitaláltak. Nem szokványos ma, amikor korántsem általános, hogy bújjuk a könyveket, vadásszuk az újdonságokat, rajongunk az írókért-költőkért. Pedig az olvasás nem valami úri huncutság, bárkinek viszonylag könnyen hozzáférhető örömforrás, élménynek és szórakozásnak is kiváló. Azért rácsodálkozunk, hogy egy családban éppen könyvversenyt szerveznek, amiről kiderült, hogy erős motivációként hat a tizenéves lányokra és szüleikre is. Nem mintha feltétlenül szükségük lett volna erre a biztatásra, hiszen mindannyian könyvekkel nőttek fel, Juli (irodalomtörténész, irodalomkritikus, műfordító, többek közt Eliadét is fordított) és Imre (költő, irodalomkritikus, irodalomtörténész, a Korunk szerkesztője) sokat olvastak lányaiknak, és foglalkozásukból és személyiségükből fakadóan a könyvek az életük részei. A családi kihívás ösztönzésére mégis többet olvastak, változatosabban, a közös olvasás pedig különleges móka, családi élmény – ebből pedig összekacsintó cinkosság, erős kötelék lesz. És még rendkívül szórakoztató is.
Szeptembertől szeptemberig 228 könyvet olvastak, több olyan cím is szerepel a listákon, amit mind a négyen „elfogyasztottak”. A pálmát a lányok vitték el, ők saját címlistájukon színes emoticonokkal, szívecskékkel, szunyókáló pofikkal jelzik az élményt, „osztályozzák” a könyveket a nagyon rossztól az uncsin, viccesen és furán át a nagyon jóig. A szülők már nem ennyire módszeresek, beérik azzal is, ha sikerül (majdnem) minden kiolvasott kötetet feljegyezni.
Olvasni olyan, mint egy ráérősen elfogyasztott finom ebéd
– Lenyűgöző eredmény, amihez nem kevés idő kell…
Vallasek Júlia: Talán olyan ez, mint a minőségi étkezés, el tud lenni az ember kekszen meg vízen is, és azt gyorsan meg lehet enni, de mennyivel jobb leülni egy jó ebéd mellé. Más a nap, ha van olvasás. Éppen azt kezdtem észlelni egy pár évvel ezelőtt, hogy nem olvasok eleget, amit olvasok, azt inkább szakmai kényszerből teszem, a saját kedvtelésemre nem, vagy csak nagyon ritkán. Ezért volt ez a kihívás nekem olyan jó dolog, mert így elkezdtem erre jobban figyelni, és végül is onnantól arra van időd, amire magadnak időt szakítasz.
Balázs Hanna (15 éves): Az egész ott kezdődött, hogy tavaly eldöntöttem, feljegyzem, mennyit olvasok egy év alatt. Egy youtube videóban egy csaj elmondta, hogy nagyon büszke magára, mert elolvasott 25 könyvet egy év alatt, és akkor kíváncsi lettem, én mennyit olvasok egy év alatt. Azt hiszem, 32 volt. Tavaly szeptember elején mondtam anyának, hogy olvastam 32 könyvet és büszke-e rám, ő meg azt felelte, hogy „Hanna, 32 könyvet bárki el tud olvasni”.
Juli: Azóta rájöttem, hogy nem biztos…
Hanna: Akkor mondtam neki, hogy jó, akkor próbáld ki, és tavaly szeptemberben együtt kezdtük el felírni a könyvcímeket.
– Hogyan választotok olvasnivalót? Milyen a kedvenc olvasóhelyetek?
Balázs Imre József: A lányok egyik kedvenc helye a Koffer könyves kávézó, időnként bevonulnak a hátsó traktusba, és valami mindig kerül, vannak még a városban ilyen kedvenc helyek, ahol új címeket lehet lapozgatni. Amikor elképzelem magam, hogy olvasok, az jellemzően egy nyári vakáció, ülök Udvarhelyen az ágyon és az ifjúsági regényektől az épp aktuális szakirodalomig akkor van több idő olvasni, azt nagyon szeretem.
Balázs Blanka (12 éves): Szeretek tavasszal, amikor virágzik a szilvafa, a parkban kiülni a fára.
Juli (nevetve): Ott nem zavar senki…
Hanna: Kint a parkban egy pokrócon sok-sok könyvvel, vagy bent az ágyamon a puffos pokrócom alatt, és akkor meg ne jöjjön senki a közelembe.
Gyorsan kiderül, hogy mindenki olvasott már életében takarodó után elemlámpával a takaró alatt, de ez nem túl gyakori ma náluk, és mint látszik, szükségtelen is.
Juli: Az simán működik, hogy lámpaoltás ideje volt már nagyon, amikor azt mondták a lányok, hogy még van egy fejezet, azt teljesen megértem, hogy olyankor nem lehet aludni menni… Az ember rosszat álmodik.
Háziolvasmány, szakkönyv, „örömolvasás”
– Nagyon változatos műfajokban utaztok: van szépirodalom mellett sci-fi, klasszikus mellett kortárs. Ez véletlenszerű? Vagy kell az, hogy váltogassátok?
Juli: Nekem úgy jó, ha váltogatom. Nem szeretem azt, ha egy műfajban vagy csak egy korszakban „ragadok”. Annak is megvan a charme-ja, elmerülni egy korszakban, de abból elég volt a bölcsészkaron, amikor vizsgára készültünk. Váltogatva izgalmasabb. Nekem nagy tanulság volt, amikor a listámat végignéztem, hogy igazából kortárs magyar irodalomból van nagy hiányom, kevesebbet olvasok belőle, mint gondoltam volna. Örültem viszont annak, hogy rendszeresen olvasok idegen nyelven. Hála a háziolvasmányoknak – nem tudom, a lányok egyetértenek-e a hála kifejezéssel –, azt látom, hogy ez náluk is megvan.
Blanka ezer oldalnál jóval többet olvasott románul, például a Charlie és a csokoládégyárat is, amit simán akár magyarul is olvashatott volna.
– Egy ötödikes erdélyi magyar diákról leginkább úgy gondoljuk, hogy döcögős a román nyelvtudása, nemhogy román könyveket olvasna.
Blanka: Egy kiadótól rendelt a tanárnő ötféle könyvet, előtte meg kellett mondani, hogy melyiket. A végére teljesen belelendültem, értettem, hogy miről van szó, de azért a google fordító hasznos.
Hanna: Általában megérzésből váltogatom a műfajokat, korokat. Ha találok a könyvesboltban egy izgalmas kortárs könyvet, akkor tuti, hogy azt fogom olvasni akkor is, ha előtte beterveztem valami klasszikust, ha meg jön egy érdekes klasszikus, akkor azt olvasom el. A fülszöveget és mondjuk az első két fejezetet elolvasom, ha az megragad, akkor megveszem.
Blanka: Én úgy szoktam választani, hogy befejezek egy könyvet, és aztán megkérdezem a családban, hogy oké, most mit olvassak. És akkor jönnek a vélemények, megkérdezem, hogy miről szól, és azzal folytatom.
Imre: Sokszor előfordul, hogy elsorolunk vagy öt címet, és akkor Blanka egy hatodikat választ.
Juli: Sokszor kéred, hogy kortárs regényt ajánljunk, vagy valami klasszikust, vagy megmondtad, hogy most valami romantikus kéne vagy valami kosztümös, ahhoz van kedved.
– Előfordul, hogy egyszerre több könyvet olvastok párhuzamosan?
Mind: Persze, hogyne.
Blanka: Csomószor megesett, hogy olvastam, nem tetszett, abbahagytam, olvastam mást, megint olvastam azt, amelyik nem tetszett, és abbahagytam, és aztán így váltogattam. Egy kicsit nehéz néha így fejben tartani a cselekményt, de működik.
Juli: Muszáj többet olvasnunk egyszerre. Egy tanulmányon dolgoztam, ahhoz munkaként olvastam a két világháború közötti időszakról szóló sorozatot, és mellette kikapcsolódásként Ferrantét. Így óhatatlanul egymás mellé tevődnek. Van ebben egyébként egy olyan jó dolog, hogy így néha az ember felfedez közös motívumokat.
Imre: Olvastam egy csomó könyvet a lányok hatására, egyre kíváncsibb lettem az ifjúsági műfajra, lányirodalomra, és egész jókat találtam, a Szirmay Ágnesek, Wéber Anikótól Az osztály vesztese például nagyon tetszett nekem.
Blanka: Tényleg? Nekem nem tetszett.
Juli: Kiadták az ötödikbe, ők dolgoztak rajta, mi mind olvastuk, nekünk tetszett, nekik annyira nem…
Arról beszélgettünk ebédnél, arról beszélgettünk vacsoránál
– A listáitokon több olyan könyvet is találni, amit mindannyian elolvastatok. Úgy tűnik, nem előolvassátok a lányok könyveit.
Juli: Nem, utólihegjük… Amit előbb elolvastunk az azért volt, mert karácsonyi ajándéknak szántuk, megvettem, és amíg hazautaztam Pestről, addig el tudtam olvasni. Egyébként ők szokták előbb olvasni.
Imre: Régebb még csináltunk ilyet, hogy előolvastuk, amikor elemisták voltak a lányok.
Juli: Az nagyon jó, amikor egy könyvet egyszerre olvasunk, nagyjából egy időben, mert akkor lehet róla beszélgetni. Azt hiszem a Zágoni Balázs könyve volt a legnagyobb élmény, mert igazából ott előolvasók voltunk, egyszerre, egy hétvégén olvastuk mind a négyen különféle hordozókon, és akkor arról beszélgettünk ebédnél, arról beszélgettünk vacsoránál, nagy viták voltak, hogy ki mit értett belőle, nem, mert az nem úgy van, biztos így van. Így négyen egyszerre tudtuk azt átélni meg megbeszélni, és ez így nagyon klassz volt. A Macskákat is nagyjából egyidőben olvastuk, azon jókat nevettünk együtt, az rövidebb is, és más műfaj, ott nem volt ilyen vitaszerű feldolgozás, inkább csak nagy nevetések egy-egy poénon. (A Fekete fény első kötete, A Gömb 2018-ban jelent meg, a második kötetet októberben mutatják be Budapesten, novemberben Erdélyben.)
Háború és béke, Mr. Fogg és Blanka szíve
– Hanna, nagy meglepetéssel láttam a listádon Tolsztoj Háború és békéjét. Nagyon terjedelmes, szövevényes történet, nem úgy képzeljük, hogy ott lapul egy huszonegyedik századi tinilány éjjeliszekrényén.
Hanna: Az anyától jött, a Háború és béke neki volt a nagy mániája, és szerintem kábé mióta emlékszem arra, hogy anya mesélt az olvasmányélményeiről, mindig a Háború és béke volt az etalon, a legjobb, amit majd el kell olvasni. És most végre volt egy vakációm nyolcadik után, amikor nem volt házi, és akkor gondoltam, na lássuk, mi a legjobb világirodalmi mű evör. És igen, nagyon szerettem.
– Blanka, nyolcvankettes listádon talán két uncsi jelzésű könyvet láttam, ez a Végtelen történet és A kőszívű ember fiai.
Blanka: A kőszívű embert például pihentettem legalább egy hónapig, azután folytattam újult erővel, és akkor sikerült végigolvasni.
– Imre, te olvastad talán a legtöbb verseskötetet. Szakirodalomnak számít vagy szórakozás?
Imre: Amikor nagyon elhúztak a lányok, és már húsz könyvvel vezettek, akkor ez is benne volt, hogy na, egy verseskötet ma este belefér. Élveztem ezt a versenyjellegét egy idő után. Ha már nagyon le vagyok maradva, akkor már kezdek ciki lenni.
– Blanka nálad egyetlen könyvnél láttam piros szívecskét, ez a Macskák, a Nyolcvan nap alatt a föld körül mellett pedig megjegyezted, hogy életed idézetét tartalmazza.
Blanka: Életem idézete, igen. Úgy éreztem, hogy az rólam szól. Valahogy így: „– Mr. Fogg, de hisz önnek szíve van.” „– Alkalomadtán. Ha van rá időm.”
Mindannyian nevetnek…
Hanna: Ezt aláírom, ez tényleg rólad szól. Egyébként ha már Blanka szíve, nála sokkal kritikusabb az értékelés, mint nálam. Nálam, ha valami nem tetszett, az is semleges pofit kapott. Úgyhogy azt hiszem, én olyan nagyon-nagyon rossz könyvet nem olvastam az idén.
Blanka: A végtelen történetet ne olvasd el.
Hanna: Nem fogom, ne izgulj, egy életre elvetted a kedvem tőle.
Juli: Hanna egyszer összefoglalt egy ismerősnek egy regényt, valahogy így: ha kérdezik, akkor ez egy nagyon jó könyv és a felnőtté válásról szól, ha nem kérdezik, akkor rossz könyv és nem szól semmiről. Nem nevesítjük, hogy melyik ifjúsági művet foglalta össze így.
Kedvencek: Ágnes Cecília, A szomjas troll, Ferrante, Milkman és a többiek
– Válasszatok három kedvencet a listáitokról.
Imre: Varró Dánieltől A szomjas trollon nagyokat nevettünk, mindenképp ott van az elsők közt.
Juli: Én azt fel se írtam!
Hanna: Én azt nem is olvastam! De most azzal kezdem, ott lesz az elsők között.
Blanka: Talán az Ágnes Cecília (szerző: Maria Gripe), amit nem sokan ismernek, de nagyon jó, az Időfutár sorozat (rádiójáték alapján készült sci-fi, ifjúsági, kalandregény) és az Ambrózy báró esetei sorozat (krimi, magyarországi helyszínek, szerző: Böszörményi Gyula).
Juli: Nekem Elena Ferrante volt az előző évnek a nagy felfedezése, egy kivételével azt hiszem végigrágtam a magyarul elérhető regényeit. Amit mindenkinek nagyon tudok ajánlani, az Anna Burnsnek a Milkman című regénye, ez tavaly volt Man Booker-díjas, egy Írországban játszódó történet, nagyon izgalmas regény (magyarul még nem jelent meg – szerk. megj.). Egy kicsit nekem erdélyi áthallásai voltak, amikor az ilyen közmegegyezéses dolgokról van szó, hogy például milyen nevekre lehet egy rendes ír fiút vagy lányt keresztelni, és melyek azok, amelyek angolosan hangzanak és ezért ciki. Meg hogy azért a fiúknál ez fontosabb, a lányoknál nem annyira lényeges, hogy milyen a neve. De egy fiúnak nem lehet a neve John vagy Leslie. Sok ilyen pici áthallásos dolog van, persze sokkal rosszabb, mert a történetben éppen polgárháború van. Meg Jo Nesbót is mindig tudom ajánlani, a Macbeth-átirata zseniális.
Hanna: A máglyát mindenképp el kell olvasni Dragomántól, Kertész Erzsébet könyveit, mondjuk azokból nem mindegyik jó, de van egy csomó nagyon jó, és valami Jane Austent.
Imre: Kemény István családjában mindenki ír, legutoljára a felesége, Szirmay Ágnes kapcsolódott be ebbe a körbe. Elkezdett egy tévésorozatos ifjúsági regényt írni, amit háromkötetesre tervez, eddig kettő jelent meg, ez a Szerelemre castingolva és Titkok árnyékában.
– Nagyon kommersz hangzású címek…
Imre: Azt élvezem benne, hogy rájátszik erre a kommersz dologra, de nagyon okosan csinálja, mert megvan a távolság is. Belülről ismeri ezt a világot, ugye, ő a Barátok közt sorozat dramaturgja. Nem kulcsregényként olvasom, de nagyon hiteles a világ, amit megrajzol.
Juli: Úgy ír arról a csillogásról, hogy közben az embert arról győzi meg, hogy mennyi árnyék van mögötte, miközben egyszer sem mondja, hogy ez rossz. Hát hogyne, ez csillog és nagyon vagány, de közben egyértelművé válik, hogy hol vannak a hangsúlyok és az árnyékok.
Könyvben nyaralni tovább
– Hogyan szerzitek be a könyveket?
Juli: Sajnos meg szoktuk venni. Kölcsönzünk is, például a Mesekuckótól (kolozsvári közösségi könyvkölcsönző), de inkább tőlünk kölcsönöznek mások, a könyvtárból azért a klasszikusokat ki lehet venni, a családi könyvtárban is van Udvarhelyen, a szüleink is gyűjtötték annakidején. A kortárs irodalmat többnyire meg kell venni, kevés található meg könyvtárban.
– Nyomtatott könyvet olvastok szívesebben vagy e-könyvet? (Valamelyik lány azt mondja, a papírkönyv még mindig kényelmesebb. Juli előkapja táskájából az e-könyv olvasót, rögtön érzékeltetve annak legnagyobb előnyét: kicsi, könnyű és sok könyv fér rá.)
Juli: Hazajöttünk Skiatosról, beraktuk az első adag mosnivalót a gépbe és kajáltunk, én meg annyira vágytam még oda vissza! Éppen néztük azelőtt hangolásképpen a Durrellék sorozatot, nagyon kívántam valamit, ami görög és Durrell, és akkor egy kicsit keresgéltem, és találtam egy monográfiát a Durrell család görögországi időszakáról, két nyomkodással már itt is volt az olvasómon valami 10 dollárért. Ezzel két napig nem nyafogtam annyit, hogy menjünk vissza. Egy-egy nyaralás összekapcsolódik egy könyvvel. (A képek válogatásánál Hanna mondja is, hogy a tornácos fotón E. M. Fostertől a Szellem a házbant olvassa éppen.)
Blanka: Párizsban a Bogáncsot olvastam (Fekete István).
Juli: Egyszer Debrecenből hazafelé a vonaton Krasznahorkai Lászlót olvastam, a Háború és háborút, Hunyad után már olyan sebességgel lapoztam, féltem, hogy Kolozsvárig nem sikerül befejezni.
Könyv, film, spojler
– Könyv vagy film?
Blanka: Az általános véleményünk a legtöbb filmről az, hogy a könyv jobb. Igaz, hogy én a Harry Potter sorozatot azután olvastam, hogy láttam az összes filmet (Hanna: Booocs, naa…), de az élményt nem rontja el.
Hanna: Nekem viszont elrontja. Én igyekszem mindig előbb elolvasni, és csak aztán megnézni, mert valahogy ha már tudom, hogy mi történik, nem olyan izgalmas. Talán két kivétel volt eddig, a Meggyőző érvek (Jane Austen), amit nagyon kicsi koromban megnéztünk egyszer együtt, és azt nagyon élveztem úgy is, hogy láttam előtte a filmet, jó, mondjuk nyolc évvel előtte, meg volt A beavatott (Veronica Roth), láttuk a filmet szintén kiskorunkban az egyik unokatestvéremmel, és amikor olvastam a könyvet, én teljesen szívbajt kaptam tőle, mert nem emlékeztem, hogy ilyen szörnyű durva.
Blanka: A film nem is annyira durva.
Hanna: Nem, a filmben nem vágnak senkinek a szemébe vajvágó késekkel.
Imre: Csak simán a különbségeket szeretem figyelni könyv és film között. Az Időfutárt meghallgattuk rádiójáték formában, a hangjátékban Péterfy Borit elemeznek, a regényben talán Quimbyt. Nem tudja nekem elrontani egyik élmény a másikat.
Juli: Volt már olyan, hogy azért olvastam el egy könyvet, mert a film hatással volt rám, de a filmes haverok elég lesújtóan tudnak nyilatkozni a könyvből készült filmekről, szerintük amikor egy regényt adaptálnak filmre, az nem is igazi film, tulajdonképpen aki azt nézi, csak a regényt akarja visszakapni.
– Mennyire zavar a spojler? Mennyit szerettek előre tudni a könyv cselekményéből?
Juli: A krimit kivéve, ahol nyilván nem szeretném tudni a végkifejletet, engem egyáltalán nem zavar a spojler, az egész könyvet el lehet mesélni, lehet azért, mert egy olyan nagyapával nőttem fel, aki állandóan mesélt irodalomról, erről-arról, tehát a legtöbb könyvet eleve úgy olvastam, hogy körülbelül tudtam, miről szól. Ma is rácsodálkozom, hogy a diákjaim néha felháborodnak a legegyszerűbb utalástól, pedig csak annyit mondtam, hogy kik a főszereplők. Én ezzel nem tudok mit kezdeni, lehet nyugodtan mesélni előttem.
Hanna: Végül is mi is ebben nőttünk fel. Szerintem amúgy a legtöbb klasszikus könyvet úgy olvastam el, hogy előtte anya elmesélte, meg ha megkérdezzük, hogy mit olvassunk, akkor mindig el kell meséljék, mi van benne, hogy tudjuk, megéri-e elolvasni.
Blanka: Annál jobban, mint amikor nekem elmondják, hogy mi történt, csak azt szeretem, amikor én spojlerezem le a cselekményt másoknak.
Imre: Hanna szokta kérdezni, Hanna a leginkább kíváncsi, hogy melyik pasival jön össze a hősnő.
Juli: Amikor a Háború és békét olvasta, 1500 oldal (Hanna: 1600!), még csak a 600.-nál volt, de folyton kérdezte, hogy össze fog-e jönni Andrej Natasával, és meg fog-e halni? Nehéz volt ellenállni és nem elmondani.
– Ennyi olvasással előfordul, hogy előre tudjátok, hogy alakul a történet?
Hanna: Soha nem vagyok róla meggyőződve, hogy mondjuk a szereplő meg fog halni, de van egy csomó teóriám, és amelyik bejön, annak örülök, hogy kitaláltam.
Blanka: Én szoktam sejteni, hogy mi fog történni, és amikor biztosan tudom, és a szereplő még nem, akkor szinte sikítok, hogy jöjjön már rá, hogy ez így lesz.
Imre: Vannak műfajok, ahol erre mennek rá, mint például a krimi, hogy az ember találgasson, legyenek elképzelései, gyanúsítgasson.
Juli: Olvasóként kezdünk már szuperokosak lenni, hogy ha ez gyanús, akkor biztosan nem ő a gyilkos, ellenben a másik egyáltalán nem gyanús, tehát… s akkor a következő fejezetben meghal, és akkor az olyan rossz érzés.
Blanka: Az olvasással fejleszteni lehet a gondolatolvasási képességet. (Blanka kijelentése elsőre viccelődésnek tűnt, de azóta egyre kevésbé…, míg mostanra már egészen komoly, nagy igazsággá érett bennem.)
– Milyen könyvet ajánlanátok olyan kortársatoknak, aki nem szívesen olvas?
Hanna, Blanka: Időfutár, Harry Potter. A magyartanárunk feladta kötelezőbe A Gömböt kb. 1-2 hónappal azután, hogy megjelent. Akkoriban volt Hangáéknak (Jakab Villő Hanga doktorandus – szerk. megj.) az olvasós projektje, amikor bementek iskolákba és különböző könyvekről beszélgettek a gyerekekkel. Mondta a tanárnő, hogy hozzánk is jönnek valamikor, a szerzővel is találkozhatunk, addig jó lenne elolvasni A Gömböt. Emlékszem, hogy az volt az egyetlen könyv, amire az egész osztály rápörgött. Azt mindenki olvasta és mindenki szerette.
Ha van nálam egy jó könyv, a legszarabb buli is jó lesz
– Szoktatok-e szünetet tartani egy-egy könyv után?
Hanna: Nem. Vannak olyan időszakok, amikor nincs kedvem olvasni, és akkor nem olvasok semmit, de ez nem feltétlenül egy könyv után van.
Blanka: Ugyanígy. Van amikor három napig nem olvasok egyáltalán.
Hanna: Hű, de durva vagy!
Juli: Normál állapotában ugyanis mindennap olvas. Olykor ismerősök mondják: könnyű neked, a te gyerekeid olvasnak. Egy ideig el is képzeltem, hogy milyen könnyű nekem, de aztán rájöttem, hogy a gyerekek nem úgy születnek, hogy olvasnak.
Blanka: Volt olyan, hogy én olvastam anyának.
Imre: Volt olyan korszaka Hannának, amikor csak Harry Pottert olvasta, egy évig.
Hanna: Az életem legjobb korszaka volt!
Imre: Végigolvasta, és kezdte elölről.
Hanna: Most is amikor újraolvastam az összes kötetet így tanév végén, nyolcadikos vizsga előtt, annyi mindenre jöttem rá, és annyira gyerekkor fílingje volt! Amúgy pont nézem, ez a tavalyi listám, amikor 31 könyvem volt, akkor egyedül csináltam a challenget, az idén meg pont 50 lett, szóval megéri kollektíven olvasni.
És hogy miért is szeretnek olvasni? Íme: „olyankor soha sem unatkozom”; „izgalmas emberekkel lehet megismerkedni a könyvekben”; „a történeteken keresztül átélhetek olyan dolgokat, amelyeket egyébként nem próbálnék ki”; „ha van nálam egy jó könyv, a legszarabb buli is jó lesz!”
Mondhatnánk, hogy egy ilyen kihíváshoz kell egy irodalomban utazó költő apa és műfordító anya, de valójában dehogy kell. Ti is elkezdhetitek. Családdal. Szomszédokkal. Barátokkal. Akár virtuálisan is. Már ma. Nos…? Indulhat a könyvchallenge!
Pisztácia42 
Egy gondolat a(z) “Családi olvasóbajnokság nyaraláson, szilvafán, asztal alatt = 228 könyv” című bejegyzésnél