Könyvlakoma: minden hétre egy kötet!

Remek hírrel kezdődik az esztendő, nyugodtan szórjátok: már egészen biztos, hogy ínyenc olvasnivalóban 2024-ben sem kell szűkölködnünk! Tucatnyian pisztáciások összesen legalább hatvan könyvet ajánlottunk nektek és persze egymásnak is az utóbbi hetekben. Ez azt jelenti, hogy bőven jut az év minden hetére egy cím, ha valaki olykor éppen híján lenne az inspirációnak. Ráadásul a választékban nagyon sokféle műfajt találunk, és nem hiányzik sem az (örök)ifjúsági regény, sem a gyermekkönyv.

Forrás: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét/Facebook

Van itt minden: szépirodalom, történelmi regény, novelláskötet, krimi, science fiction, lektűr, családtörténet, kortárs és (lassacskán) klasszikus(nak számító) magyar és nemzetközi szerzők, akik között akad matematikus és antropológus, no meg elsőkötetes író – magyar és angol nyelvű olvasmányok, erdélyi és idegenföldi történetek gazdag kincsestárában válogathatunk kedvünkre: mert tévedés ne essen, mi magunk, a Pisztáciablog szerzői is szíves-örömest inspirálódunk egymástól minőségi olvasnivalót keresve. Elégedetten nyugtázhatjuk: jó hosszú lett a már amúgy is kanyargó várólistánk – csak győzzük cérnával és könyvtárba járással. Saját kedvenc könyvcímemnek (Havas Juli: Nincs Hold, ha nem nézed) ezennel komoly vetélytársa akadt a lelki füleimnek annyiféleképpen ígéretesen hangzó A halászó macska uccájában (Földes Judit) és a szemrevaló könyvborítók lajstroma is bővült.

Bár pisztáciacsapatunkban egyéni ízlésünk és személyiségünk roppant sokféle, a hatvan között óhatatlanul került olyan cím, amit többen is ajánlottunk, inkább az meglepő, hogy csupán ilyen kevés. Leginkább hazai történetekhez húzott a szívünk: háromszor ajánlottuk Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című könyvét és szintén háromszor Visky Andrástól a Kitelepítést, ketten soroltuk kedvenceink közé a Másodvirágzást (Valérie Perrin) és az Anomáliát (Hervé le Tellier). Ha ezeket levonjuk, kedvenceink összlétszáma akkor is meghaladja az ötvenkettőt, tehát így is jut egy könyv az év minden hetére, de a toplistáinkhoz írt ajánlóinkban igazából további címekre is bukkanhattok. S nehogy véletlenül akár csak egyetlen egy is elkerülje figyelmeteket, összegyűjtöttem itt az összes kedvencajánlót. Irány hát a könyvtár, könyvesbolt, cimboráink polcai. Lakmározzatok kedvetekre!

Nyomozó nyugdíjasok, boldog békeidők Erdélyben, macskabuddhizmus (Best of 2023 Csillától)

Szeretet, kilátástalanság, női sorsok, titkos gyász és Britt-Marie (Kinga kedvencei)

János játszik: spanyol diktatúra, szovjet atomkatasztrófa, erdélyi történet az 1930-as évekből

Réka molyolós címkéi: ötplusz könyv!

Nyulak, kutyák, tesók, mesék és olvasni vágyó anyukák megmentője (Szász család best of 2023)

Kolozsvár-regény, spanyol családtörténet ezer oldalon, regényhősök terápiában (Bogi idei toplistája)

István 2023-as olvasmányainak kvintesszenciája

Francia ellenállás, „road book”, felnövéstörténetek és nincs Hold (Edit kedvencei)

Családi húszas a kétszázharminchétből (Hanna, Juli, Blanka és Imre kedvencei)

Hanna, Juli, Blanka és Imre kedvencei a kétszázharminchétből

Emlékeztek a könyvmolycsaládra? Számlálójuk szeptembertől szeptemberig terjed, már javában zajlik náluk a 2023–24-es olvasmányévad. Az utolsó teljes olvasmányesztendőben 237 könyvet olvastak négyen, ezek közül ajánlanak véletlenszerű sorrendben néhányat a tinédzserkor utolsó éveit görgető lányok és szüleik. Sikerül eldönteni, melyik listát írta tanuló, egyetemista, író, költő, irodalomkritikus, műfordító?

Hanna: olasz nagyváros peremén, párkapcsolati erőszak, francia temető, remény

Hervé le Tellier: Anomália
Időnként vicces, néha nagyon beteg, máskor megrázóan valósághű. Ha elolvasod, minden repülőút után garantáltan 106 napig stresszelsz.

Szántó Piroska: Akt
Izgalmas korrajz a magyar művészvilágról a második világháború után.

Hatice Meryem: Hogyan fogjunk hozzá egy nő meggyilkolásához?
Rövid, de megrázó kollázs a párkapcsolati erőszakról. Bár a történetek a török világba vannak helyezve, az elbeszélésmód pedig az iszlám mesék világát idézi, földrajzi helyzettől függetlenül van mondanivalója, és üt. Régimotoros feministáknak és a nők helyzetével kapcsolatban érzékenyítésre szorulóknak egyaránt must-read.

Niccoló Ammaniti: Ahogy Isten parancsolja
Nagyon olasz, de egyáltalán nem olyan napfényes, tengerpartos, aperol-spritzet kortyolgatós, pastát eszegetős, mint ahogy arra gondolni szeretünk. A helyszín egy nagyváros széle, a főszereplők a társadalom peremére szorult emberek (gyerekek, felnőttek), a fő kérdés pedig az, hogy ki lehet-e törni abból a helyzetből, amibe beleszülettél.

Valérie Perrin: Másodvirágzás
Kicsit krimi, kicsit szerelmi történet, kicsit traumafeldolgozás, mindez egy kicsit elvarázsolt hangulatú vidéki francia temető gondnoki házikójában. Olyan könyv, ami reményt ad.

Júlia: magányregény, 80-as évek rommagyar hétköznapjai, román gulág

Elizabeth Gaskell: North and South
Angol szakosként nyilván ismertem, de mostanig, megvallom, nem olvastam angolul. Most már csak azt nem értem, ezt a remek regényt miért is nem emlegetik, hivatkozzák, olvassák gyakrabban?

Jhumpa Lahiri: Amerre járok
Tömör, intelligens, érzékeny próza, számomra elsősorban arról szólt, hogyan ábrázolható hitelesen a kívül helyezkedés, a magány és a kapcsolódás igénye. A szerző első olaszul írt regénye, amelyet maga fordított angolra (Greskovits Endre pedig magyarra).

Alina Nelega: Mintha mi sem történt volna
Remek regény a közös román-magyar erdélyi közelmúltunkról, remek magyar fordításban (András Orsolya munkája). Hegyvidék, tenger, iskola, munkahely, 70-es, 80-as évek – minden ismerős benne, mégis egy kicsit más, mint ahogy azt korábban megszoktuk.

Visky András: Kitelepítés
Visky sokszor, sokféle változatban megírta már családjának ezt a történetét, mégis, ebben a regényben olyan erővel szólal meg, mintha először hallanánk. A pillanat, amikor a történet megtalálta a nyelvet, amelyen elmondhatóvá válik.

Vonnák Diána: Látlak
Amíg olvastam, egyszerre éreztem azt, hogy a világ végtelenül tágas hely és azt is, hogy végtelenül klausztrofób.

Egyszerűen Blanka

Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Kamila Shamsie: A fiúk hazatérnek
Amal El Mothar & Max Gladstone: This Is How You Lose the Time War
Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit
Mary Shelley: Frankenstein

Imre: dalszövegkönyv, meseregény, a halászó macska párizsi uccája

Balla Gergely: Partért kiáltó
Meditatív dalszövegkönyv a Platon Karataev zenekar dalaiból, amely könyvtárgyként is különlegessé válik a kísérleti vizualitás révén.

Holly Webb: The Story of Greenriver
Bűbájos meseregény vidrahősökkel, akik önmagukat keresik, halványan derengő emlékek mélyén.

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg
Ahogy azt a korábbi Tompa Andrea-regényekből megszokhattuk, itt is felszínre kerülnek Kolozsvár és Románia olyan történetei, amelyek húsba vágnak, és valamiért nem egyszerű beszélni róluk. Holokauszt, nevelt gyerek, színház az államszocialista Romániában ‒ talán ezúttal ezek a legfontosabb kulcsszavak.

Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget
Disztópia, de csak egy kicsit billenti ki megszokott világunkat. Mi történne, ha egy kisebb országnyi közösség hirtelen elszigetelődne a külvilágtól, és teljesen saját erőforrásaira lenne utalva, 21. századi technika mellett? Elmélkedés az emberi közösségek sötét oldaláról.

Földes Jolán: A halászó macska uccája
A regény egy létező párizsi utca nevéről kapta a címét. Gazdasági és politikai emigránsok életét írja le a húszas-harmincas évekbeli francia fővárosban. Sokszínű a kirajzolódó kép, a beilleszkedés és idegennek maradás hullámvasútján ülnek a magyar főszereplők, akik alkalmi és hosszabb távra szóló ismeretségeket kötve próbálják átvészelni a folyton változó körülményeket.

Edit kedvencei: francia ellenállás, „road book”, felnövéstörténetek és nincs Hold

Sokszor kellett nagy levegőt venni az alábbi történetekben, amelyeket egyszerre szeretnéd falni és elnyújtani, hogy sokáig tartsanak. Egyik szerző sem sieti el a mesélést, tele vannak az oldalak olyan beszédes részletekkel, jelenetekkel, amelyek nem közlik (olykor ilyen könyvekbe is belefutok, kiráz tőlük a hideg), hanem gyönyörűen megkomponált szövegekkel és fantáziadús életképekkel megéreztetik, felfedeztetik a lényeget. Havas Juli és Tompa Andrea könyve sokáig fej fej mellett haladt, végül az elsőkötetes orvosszerző különlegesen új hangja vitte el a pálmát.

Havas Juli:
Nincs Hold, ha nem nézed

Régóta várólistás az írói álnéven publikáló székelyudvarhelyi születésű orvosszerző regénye, egyszer már törölnöm kellett a rendelésből, miután a teljes könyvcsomagot türelmi határokon túl késleltette az első kiadás egyik utolsó elérhető példányának antikváriumi begyűjtése.

Érdemes volt vadászni rá, mint a legfinomabb falatra: annál is jobb, mint amiben korábban itt-ott olvasott novellái alapján reménykedtem. Bár a főhőssel semmi közös nincs sorsunkban, a történet teljesen váratlanul mégis a gyermekkor hangulatát idézi, a budapesti helyszíntől függetlenül melegséges otthonosságérzetet kelt és keserűséget az örökkévalóságba meg nem éltként merevedett családi kapcsolatok miatt. Család- és élettörténet nem szokványos szerelmi szálakkal, felnövéstörténet kezelhetetlen kamasztól szakmai kiteljesedésig. Havas Juli lemond a történelmi távlat kínálta rálátás bölcsességéről, és főhőse, az altatóorvos Kertész Anna történetének hátteréül a koronavírusjárvány időszakát választja: a hatvanéves szerző első kötete 2022-ben jelent meg, az utolsó szövegek tehát alig egy-másfél évvel a szélsőséges társadalmi polémiákat generáló egészségügyi-társadalmi világválság kipattanása után keletkezhettek. Ez senkit ne riasszon el az olvasástól: meg sem próbál igazságot tenni, oltásról egyáltalán nem esik szó, a kötet utolsó részében csupán elmeséli egy Covid-osztály hétköznapjait.

Bár próbálkoztam különféle elméletötletekkel, nem sikerült megfejtenem, miért íródott a történet olykor egyes szám első személyben naplószerűen, máskor egyes szám harmadik személyben, s bár továbbra sem zárhatok ki valamiféle szerzői szándékosságot, megeshet mégis, hogy csupán szerkesztői figyelmetlenségből fakad (megférhet a másoknak talán észrevehetetlen, de számomra – szívesen lemondanék e szakmai ártalomról! – bosszantó korrektúrabakik mellett). Mindazonáltal egyedülállóan megragadó Havas Juli friss hangja, pazar szövegei nemcsak a szóképek miatt, de az olykor mellbevágó felismerésélményt kínáló gondolatvilág okán is teljes joggal foglalnak helyet a szépirodalomban. Gondolják bár sokan külcsínnek, egy ideje nagyon tudom értékelni a leleményes, talányos könyvborítókat. A Havas Julié ugyan letisztultan egyszerű, ám a kötet címébe beleszerettem: a kijelentés színtiszta életfilozófia, ritka az olyan könyvcím, amely ennyire találóan megragadja a sorstörténet alapvető lényegét.

Tompa Andrea:
Sokszor nem halunk meg

Tompa Andrea pompás kaméleon. Annyira változatos hangon képes megszólalni minden egyes történetben, hogy ha a szerző kilétének ismerete nélkül olvasnánk könyveit, nem biztos, hogy egyáltalán eszünkbe jutna a lehetőség, miszerint mindet ugyanaz a szerző jegyzi.

A Sokszor nemhalunk meg nem tér el ettől a mintától, bár ha nagyon erőltetjük, talán az Omerta juthat eszünkbe, már csak a kolozsvári helyszín okán is. Jobban belegondolva viszont a Hallgatások könyvének négy része önmagában nagyszerű átváltozásművészet mind a szövegvezetés, mind a stílus és a nyelvezet szempontjából. Ha van ilyen kategória, a Sokszor nem halunk meg zsidókönyv, de másképpen az: ne számítsunk regényköntösbe bújtatott világháborús krónikára, életregény ez, amelyhez az elmosódott hátteret az ötvenes-hatvanas évek Kolozsvárja adja, aztán a színház és az ezzel napjainkban is kéz a kézben járó megüresedett kiábrándultság. Figyelem, a szerzőhöz hasonlóan X generációsok előtt a nyolcvanas évek kopott foltozottságában is napsütötte Kolozsvárjának emlékképei tűnhetnek fel, akár egy szépiásra nyomtatott korabeli színes képeslap a moccanatlan főtér geometriai mintáival.

Kristin Hannah: Fülemüle

Második világháború. Franciaország. Carriveau, a csöndes falucska és Párizs. Hétköznapi tragédiákban már korábban szétesett család. Menekülő franciák tömegei. Nácik mindenütt. A konyhádban, a hálószobádban. Nem fekete-fehér világ ez, nem egyértelműen jó és rossz.

Egyik pillanatról a másikra bárki óvatos tartózkodóból is lázadóvá vagy kebelbarátból véletlen árulóvá kényszeredhet. A civil ellenállás és nemzsidóként is a hétköznapi kiszolgáltatottság egyik legszebben megszövegezett története ez. Váltakoznak a helyszínek és az idősíkok, lassan ér össze a két sztori. Váratlan fordulatokban gazdag regény, a lelkiismeret vívódásainak látlelete, hányatott szerelmi történet, családtörténet, testvértörténet, végzetes hőstörténet.

Szabó Magda:
Mondják meg Zsófikának

Egyszerre bosszantó és megnyugtató a tudat, miszerint egy emberöltő nem elég, hogy a kedvünk szerint való könyveket elolvassuk. Sokáig sosem néztem újra filmet, nem olvastam újra könyvet, hiszen kinek van arra ideje, amikor annyi újdonság vár még!

Aztán rá kellett jönnöm, hogy az ismétlésnek is megvan a sajátos varázsa. Mást mondanak a történetek különböző életszakaszokban, különféle élettapasztalatokon túl, nem szólva a korábban azonosítatlanul maradt apró részletekről, amelyeket az ismétléssel felfedezhetünk.

Ifjúsági regényeket mindig szívesen olvastam, Szabó Magda pedig bármikor jöhet. Ráadásul ilyeténképpen kategorizált könyvei csak színleg ifjúsági regények, valójában bármilyen életkorban vigasztalhatnak, simogatnak, bölcsességgel vérteznek fel, semmihez sem hasonlítható erőteljességgel táplálják érzelemvilágunkat. Végtelenül komfortos sokadjára levenni a polcról a jólismert kötetet, amelynek a hangulatára vágyunk pont akkor. Így vált időszerűvé ismét a Mondják meg Zsófikának. Az apja elvesztésével szembesülő kamaszlányban sokan egykori önmagunkra ismerhetünk, amikor kopogtatni is riadalom volt egy tanári szoba ajtaján, megszólalni, önmagunk védelmére kelni rögtönítélő felnőttekkel szemben, megérteni és megértetni gyötrelmeinket, gondolatainkat, félelmeinket, aztán olykor váratlan helyen megértésre lelni, kapcsolódni, másokat és csatákat elveszteni és megnyerni, és időközben a világot és benne önmagunkat valamelyest megfejteni. Szívfacsaró, egyszerű, hétköznapi, kalandos, könnyfakasztó, boldogító. Először, másodszor, sokadszor. Ami pedig az ismétlést illeti: lassacskán érik újraolvasásra Dragomán György máglyája is.

Kate Quinn: Alice hálózata

Valamiért tapadtak hozzám a világháborús történetek idén. (Bár Az auschwitzi tetoválóra igazán kár volt időt szánni, egyetlen különlegessége a címben kimerül, ezen túl az egyébként valós történet nem több elszalasztott lehetőségnél, pusztán forgatókönyv – mint utólag megtudtam, állítólag kezdetben annak is szánták.)

Az Alice hálózata a második világháború utáni évek jelenéből indít, eleinte nem is tudni, hogy a történetnek háborús értelemben lesz köze a huszadik századhoz. Franciaországban vagyunk itt is, adott a több idősík és történetszál. Kifejezetten előnyére válik a mesélésnek, hogy az egyik rejtélyes főhős nemhogy szerethető lenne, de kifejezetten ellenszenves, agresszív, mogorva figura. Érdekes folyamat tanúi leszünk, ahogyan újra és újra kudarcot vallva egymással kapcsolódni és eltávolodni próbálnak a menekülő fiatal nővel, aki képtelen megbékélni anyja értékrendszerével és annak lánya számára leszögezett jövőképével. Aztán van egy harmadik, hasonlóképpen titokzatos főszereplőnk is. Partizánok, elkötelezetté vált véletlen kémek, barátok és ellenségek, valós történelmi tények, pusztító és megmentő szerelmek, „road book” hosszas utazással időben és térben, reménytelen, izgalmas nyomozás, találkozások és felismerések, megérkezések időtlen városokba, nyarakba és titokzatos végzetekbe, amelyek előjelét az utolsó oldalakig nem sejteni.