A koronavírus-járvány nemcsak a jövőre nézve hordoz tanulságokat, hanem – talán meglepő módon – a múlt vonatkozásában is: rég elfeledett járványok, hosszú ideje ismeretlen betegségek kerültek a közbeszéd középpontjába, és rajtuk keresztül számtalan családi sztori, illetve legenda bukkant fel újra a feledés homályából. Elmélyültebben rájuk tekintve talán azon is sokan elgondolkodtak, mi a történelem valójában? Pontosabban fogalmazva: egyetlen történelem létezik-e vagy pedig megszámlálhatatlan ember és kisebb-nagyobb közösség történeteinek összessége a nagybetűs iskolai tantárgy és komoly szaktudomány? Valószínűleg ugyanennek a problémának egy másik megközelítése, ha azt mondjuk, a történelemnek több szintje van, és a nagy bajok abból keletkeznek, ha ezek a szintek átlépik egymás határát, saját magukat vagy érdekeiket a másikat felhasználva igyekeznek érvényesíteni. Szépírói eszközökkel ezt a kérdést aktualizálja olvasóiban Petrőczi Éva családregénye, az Ida és Gyula. Dédszüleim története című kötet is.
A cselekmény egy társadalmi és vallási különbségeken átívelő szerelem krónikája, a zsidó felekezethez tartozó Seifmann Ida és a katolikus hitű Vaniss Gyula vízépítő mérnök között. Háttérül pedig mindehhez a 19. század második felének és a 20. század első évtizedeinek Szeged környéki világa szolgál. A kötet lapjain szinte mesébe illő idill bontakozik ki, hihetetlen líraiságú történet, főleg ha összevetjük a hivatalos korrajzzal. Tolerancia, nyitottság, empátia az egyik oldalon, antiszemitizmus, kegyetlen vadkapitalizmus, országvesztés a másikon. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy elődeink, a régebbi idők emberei úgy gondolkodtak, ahogyan az ideológiaközpontú politikatörténet tanítja, és most, íme, megint itt egy újabb bizonyíték, hogy ugyanolyanok voltak, mint mi: egyszerűen boldogulni akartak (milyen sokatmondó kifejezés), a politika pedig olyan távol állt a világuktól, mint amiről mi csak álmodhatunk napjainkban. Szerencsés korszak volt, ami Idának és Gyulának megadatott, a történelem felsőbb régiói, a hatalom világa az első világháború éveit nem számítva többé-kevésbé békében hagyta a hétköznapi ember mindennapi életét.
Bár Petrőczi Éva a könyv elején a Szerelem kolera idején című Gabriel García Márquez regényre utal, lévén természeti kataklizma egyiknek is, másiknak is a nyitánya a betegség, illetve az 1879-es nagy szegedi árvíz formájában, talán érdemes a kolumbiai szerző másik világhírű regényét, a Száz év magányt is ideidézni. Mert ahogyan utóbbi az elszigeteltségről, egyedüllétről szól, bemutatva annak lélekpusztító hatását, ugyanúgy beszél Petrőczi Éva a közösség, az együttlét, az együvé tartozás fontosságáról, pozitív ellenpéldaként. Ida és Gyula világának megidézése komoly biztatás a mai kor emberének: lehetséges az emberhez méltó élet, és mindez nemcsak az irodalom csalóka ígérete, hanem történelmi valóság, hiszen a kötetben korabeli magánlevelek sokasága olvasható, bepillantást engedve a hús-vér szereplők legbelső világába. (-sz -a)
Olvass bele: Ida és Gyula. Dédszüleim története
Petrőczi Éva Ida és Gyula. Dédszüleim története, Katica Könyv Műhely, Budapest, 2019. A pécsi születésű szerző József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi docense. Jobban megismerhetjük szerzői blogjáról.
Pisztácia42 